A belügyminisztérium eligazította az iskolaigazgatókat, hogy kivel és miről beszélgethetnek
Pintér Sándor belügyminiszter levélben értesítette az iskolaigazgatókat, hogyan tudják távol tartani az országgyűlési képviselőket az intézmények kényes helyszíneitől. Részletes eligazítást kaptak, hogy mit kell és mit nem szabad megmutatniuk egy, az intézménybe látogató képviselőnek. A levél nem sokkal azután született, hogy Magyar Péter bejelentette: a kórházak után az iskolákban is „hőmérőzni” fog.
A belügyminiszter augusztus 29-én kelt levelét Hadházy Ákos osztotta meg a Facebookon. Eszerint a Belügyminisztérium hosszú levélben utasítja az iskolaigazgatókat, hogyan akadályozzák meg, hogy az országgyűlési és európai parlamenti képviselők bejárják az iskolájukat és esetleg megmutassák a leharcolt épületet. A levél szerint a képviselők látogatását nem lehet megakadályozni, fogadni kell őket, de kizárólag az igazgatóval beszélhetnek és abban a teremben, amelyet erre a célra kijelölnek. Az iskolát felkereső honatyának előre egyeztetni kell, hogy mikor kívánja meglátogatni az intézményt és miről kívánja kérdezni annak vezetőjét. A levél felhívja az iskolaigazgatók figyelmét, hogy csak a „szükséges mértékű” információt osszák meg a kérdezőkkel.
Mielőtt bárki félreértené a fentieket és úgy gondolná, hogy mindez kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés az észak-korai viszonyok felé, meg kell nyugtatnunk az illetőt: nem arról van szó, hogy a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium korlátozni szeretné a képviselők mozgását, vagy éppen beleszólna az iskolák vezetésébe. Épp ellenkezőleg: az intézkedés célja, hogy a magyar dolgozók végre jó hírekről értesüljenek. Márpedig az nem jó hír, ha az iskolát felkereső politikus meglátja, majd világgá kürtöli, amit tapasztal: hogy az osztálytermekben hullik a vakolat, és van olyan menza, ahol a plafonon penésznek látszó, ám a hivatalos verzió szerint porral bevont zsírfolt éktelenkedik.
Pintér Sándor és a Belügyminisztérium ettől szeretné megkímélni a magyar embereket, akik egész éven ét keményen dolgoztak a megélhetésért – a nyugdíjasokról nem is beszélve, akik a kormány minden hangzatos szólama ellenére a saját bőrükön érzékelik, hogy a pénzük vásárláskor még annál is kevesebbet ér, mint korábban. Mosolyt szeretne varázsolni a Belügyminisztérium a magyar emberek arcára, ezért született a levél, amelynek lényege, hogy a képviselőket – elsősorban Magyar Pétert és Hadházy Ákost, de az összes többit úgyszintén – csak az igazgató informálhatja. Ráadásul nem lehet náluk akármiről tájékozódni: az iskolákat meglátogató képviselőknek előre el kell küldeniük a kérdéseiket az intézménynek, amely azokat a megfelelő helyre továbbítja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a Belügyminisztérium és személyesen Pintér Sándor belügyminiszter tovább szűkítené az iskolák önállóságát. Már maga a felvetés is sértő, ilyen a kormánynak eszébe sem jutna. Arról van szó, hogy egyedül az igazgató – aki nem véletlenül vezeti az iskolát – lehet elég érett arra, hogy a legkényesebb kérdésekre is válaszolni tudjon. Így nem fordulhat elő, hogy egy fiatal pályakezdő tanár, esetleg a büfés néni kikotyogja egy képviselőnek, hogy a vécében nincs papír és szappan, és bár az osztálytermekben szeptember első napjaiban kibírhatatlan volt a meleg, az idei télen, megfelelő fűtés híján is többen megbetegednek majd a hidegtől.
Láthatjuk tehát, hogy minden a magyar emberek érdekében történik. Pintér Sándor, aki Orbán Viktor összes eddigi kormányában belügyminiszter volt, régi motoros a szakmában, ebből kifolyólag a tanároknál, a diákoknál és a szülőknél is jobban tudja, hogy mire van szüksége egy iskolának a XXI. században.
Elsősorban arra, hogy ne tegyenek fel nekik olyan kérdéseket, amelyekre nem tudnak megnyugtatóan válaszolni. Ha egy igazgató, legyen bármennyire is felkészült a saját tantárgyából, rossz kérdést kap, akkor előfordulhat, hogy hebegni és habogni kezd, miáltal az a látszat keletkezhet, hogy az illető mellébeszél, más szóval: hazudik. Ezért kell előre egyeztetni a kérdéseket, és ha valamelyik képviselő úr vagy hölgy nem képes jó kérdéseket megfogalmazni, a Belügyminisztérium ebben is segít nekik. Külön díjazás nélkül, pusztán hivatali kötelességből helyettük is megfogalmazza a kérdéseiket, sőt, amennyiben igény van rá, meg is válaszolja azokat.
Ez az igazi demokrácia, amikor – a pedagógusok, a diákok, valamint a szülők kivételével – mindenki mindennel elégedett.