Lenullázták, zárójelbe tették a kormány családpolitikáját

2024. december 20. 14:55 2024. dec. 20. 14:55

A kormánypropaganda ellenére, 2024 nem a családok éve: jó eséllyel alulmúlhatja a tavalyi negatív rekordot is az idei születések száma Magyarországon. Több százzal csökkenhet az induló elsős osztályok száma, óvodákat, iskolákat kell bezárni három-hat év múlva – mondta a Hírklikknek Kapitány Balázs demográfus. A szakértő szerint kritikusan alacsony szintű a termékenység, a születésszámok pedig még a néhány évvel ezelőtti szintre sem térhetnek vissza a jövőben.

Negatív rekord felé közelít a 2024-es születésszám Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint novemberben 6196 gyerek született, ami 8,4 százalékkal kevesebb a tavaly novemberinél. A január és november közötti időszakban 71 094 gyerek jött világra, ami 9,6 százalékkal marad el a tavalyi számtól. 

A 2023-as adatokkal azért érdekes az összehasonlítás, mert tavaly 85 225 gyerek született és ez már akkor is negatív rekordnak számított. Az élve születések száma Magyarországon 2012 óta egyik hónapban sem érte el a kilencezret, sőt, az idén júniusban 6040 fővel negatív havi rekord dőlt. A mérések kezdete óta még sosem fordult elő olyan, hogy egy évben 80 ezernél kevesebb gyerek született Magyarországon.

„Középtávon ez a mostani mintegy 10 százalékos születésszám-visszaesés nagy kihívásokat jelent majd az óvodai és iskolai oktatási rendszer számára. El lehet kezdeni tervezni, hogy három év múlva hol kell majd bezárni az óvodákat és hat év múlva milyen hatása lesz az iskolai hálózatra, hogy az országban több százzal csökken majd az induló elsős osztályok száma” – mondta a Hírklikknek Kapitány Balázs demográfus.

Kilencmillióra kerekíthetünk

A teljes termékenységi arányszám jelenleg 1,38, ami azt jelenti, hogy Magyarországon egy átlagos nő életében ennyi gyereknek ad életet. Ez a szám tavaly 1,52, 2021-ben pedig még 1,59 volt. A népesség fenntartásához ennek a szintnek 2,1-nek kellene lennie.

A természetes fogyás is felgyorsult tavaly óta: míg 2023-ban 36 901 fő volt a decembert leszámítva, az idén november végén már 44 082 főnél tartottunk, ami 19 százalékos emelkedést jelent. Ez a folyamat ahhoz hasonlítható, mintha idén egy Dunakeszi méretű város eltűnt volna a magyar népességből. A KSH adatai szerint 2024. január 1-jén még meghaladta Magyarország népessége a 9 millió 580 ezret, de ez a trend abba az irányba mutat, hogy hamarosan kilencmillióra kerekíthetünk. 

„A csökkenés ilyen tempóban nem folytatódhat a világ végéig. Én bízom abban, hogy a jelenlegi – már most kritikusan alacsony – szinten megállhat a termékenység csökkenése, és 1,3-1,4 gyermek/nő szint körül stabilizálódik a születésszám. De ez reálisan nem jelenti azt, hogy a születésszámok akármikor a jövőben visszatérnek majd akár a néhány évvel ezelőtti szintre” – magyarázta Kapitány Balázs.

A kormány tehát hiába ösztönöz gyerekvállalásra, a gyakorlatban ez inkább az ingatlanpiacon, vagy az építőiparban tűnik hatékonynak, mint a demográfiában. Azt a szakértő is elismerte, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban ugyan igen sokat költ családtámogatásra, a születésszám bezuhanása azonban rövid távon kétségeket ébreszt a jelenlegi családpolitika sikerességét illetően. „Ezeket a komoly anyagi ráfordításokat 2010-et követően a termékenységi adatok sokáig legalább részben visszaigazolták. Az elmúlt év nagyon rossz adatai ezt az eddigi folyamatot zárójelbe tették, mintegy lenullázták” – mondta a demográfus.

Forrás: hirklikk.hu