A Fidesz megszavazta a rabszolgatörvényt, testőrök álltak Orbán mögé

2018. december 12. 11:10 2018. dec. 12. 11:10

Szerdán reggel a Jobbik a Pénzügyminisztérium bejáratát foglalta el, az országgyűlésben pedig az ellenzéki képviselők állták el a házelnök útját a pulpitusra. A Fidesz az ellenzék szerint szabálytalanul szavazott meg egy sor törvényt és módosítást, köztük az új közigazgatási rendszer kialakításáról szólót, és a rabszolgatörvényt is. Egy ponton Orbán testőrei is megérkeztek a miniszterelnök mögé.

14:49

Az ellenzék szerint nem volt törvényes a szavazás több okból is

Az ellenzéki képviselők szerint már maga az ülés elindítása is a házszabályba ütközött(amikor Kövér László a padsorból adta át az ülés vezetését Latorcai Jánosnak), de azzal is szabálytalanságot követett el a kormánypárt, hogy például nem volt kinevezett ellenzéki jegyző az ülésen. A harmadik szabálytalanság az volt, hogy a kormánypártiak a képviselői kártyáik használata nélkül szavazhattak szerdán az eléjük kerülő ügyekben.

A 444 bővebben, a házszabályt idézve ebben a cikkben írta le a szabálytalanságokat.

Az ellenzéki képviselők kivonultak a tüntetők közé

Az ülés végén az ellenzéki képviselők kivonultak a Kossuth téren dél óta gyülekező emberek közé (bár az elején még körülbelül százan voltak, a munkaidő végeztével többen érkezhetnek még). A jobbikos képviselők a Sándor-palota felé (Áder János köztársasági elnök munkahelye) indultak, a baloldali ellenzékiek maradnak a Kossuth téren, ahová több szervezet is tüntetést jelentett be délutánra - írja a Mérce.

13:51

Megszavazta a Fidesz a több hete támadott törvénymódosítást

A Mérce tudósítása szerint az ellenzék hangos tiltakozása, sípolása közepette a Fidesz és a KDNP képviselői megszavazták a Munka törvénykönyvének módosítását, melyet az ellenzék rabszolgatörvényként emleget.

"Az ellenzéki politikusok azonosító kártyájukat a szabálytalan szavazás ellen tiltakozva egy emberként felemelve, majd a Himnuszt énekelve demonstráltak a szavazás ellen.

Végül 130 igen, 52 nem, 1 tartózkodás mellett a Munka Törvénykönyve módosítását elfogadták" - olvasható a tudósításban.

A balhé egy pontján, mikor az ellenzéki politikusok túlságosan belemásztak Orbán arcába, a miniszterelnök mögé beálltak a testőrök. Ez a jelenet 1 óra 10 percnél látható Tordai Bence élő videójában.

Áder is benézett a Parlamentbe áldott karácsonyt kívánni

A Mérce tudósítása szerint Áder János köztársasági elnök is benézett a Parlamentbe, ám mikor az ellenzékiek körbevették és megkérdezték, hogy aláírja-e a rabszolgatörvényt, akkor inkább lelépett a páholyából. A lap tudósítója is hasonlót kérdezett az államfőtől, ám csak nyugodt készülődést és áldott karácsonyt kívánt.

12:14

A közigazgatási bíróságok felállítását már megszavazta a Fidesz

Átnyomta a Fidesz az új közigazgatási bíróságokról szóló szavazást, így januártól már felállhat egy olyan bírói rendszer, amelyben a Fidesznek nagyobb szava lesz - olvasható a Mérce tudósításában.

Alkotmánybírósághoz és Áder Jánoshoz fordul az ellenzék

A Mércének nyilatkozott röviden az LMP-s Csárdi Antal, aki szerint a fideszes képviselők folyamatosan csalnak a szavazás alatt.

Csárdi arról beszélt, hogy ha "ma az ellenzéki akció ellenére is átnyomják mások mellett a túlóratörvényt és a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, valamint Áder Jánost is megpróbálják meggyőzni arról, hogy ne írja alá a kártya nélküli szavazással átvitt törvényeket."

Már a Washington Post is cikkez az obstrukcióról

A kormánypárti média nem sieti el az obstrukcióról a tudósítást, bár egy helyen már beszámoltak róla, de kimaradtak a fontosabb kulcsmomentumok, mint például a fideszesek azonosítókártya nélküli, az ellenzék által csalásnak minősített szavazása.

A Mérce cikke szerint közben már a Washington Post is cikkez a parlamenti ellenzéki obstrukcióról.

11:41:

Tordai Bence Párbeszédes országgyűlési képviselő szerint "a fideszesek a szavazógépekkel is csalnak. Név szerinti szavazásnál ugyanis csak a képviselői kártyák szavazógépbe való behelyezésével lehet szavazni, ez azonban nem így történik: az ellenzéki padsorokban kipróbálták, hogy kártya behelyezése nélkül is lehet szavazni a szavazógépekkel, tehát technikailag ez most megoldható, Tordai ebből vonja le, hogy törvénytelenül szavaznak" - olvasható a Mérce tudósításában.

Már maga az ülés levezetése is házszabályellenes, mivel azt nem lehetne sehonnan máshonnan, csak a házelnöki pulpitusról, a jegyző jelenlétében lefolytatni.

11:28:

Az Index tudósítása szerint a Jobbik képviselői a helyükön állnak, az LMP képviselői közül senkit sem látni a házelnöki pulpitusnál összeállt ellenzék körében.

Az ülést már a KDNP-s Latorcai János vezeti ugyancsak a saját helyéről, őt pedig fideszes képviselők - köztük Orbán Viktor - veszik körbe, hogy ezzel védjék.

A Mérce a Reflektor blogra hivatkozva arról írt, hogy az LMP képviselői "rabszolgatörvény helyett több bért" feliratú röpcédulákkal szórták meg az üléstermet.

11:10:

A Mérce folyamatosan frissülő cikke szerint az ellenzéki képviselők szerdán elállták a házelnök útját a pulpitusra, mert ma szavaznak a képviselők a rabszolgatörvénynek nevezett, a Munka törvénykönyvét érintő módosítást.

Az MTI híre szerint az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői, valamint függetlenek a parlament szerdai üléskezdése előtt sorakoztak fel az elnöki emelvény, valamint az előtte lévő szónoki pulpitus körül, mindkét oldalról elállva a feljárat útját.

Jobbikos képviselők egy molinót feszítettek ki, rajta egy keresztben áthúzott Családok éve felirattal, és egy másik, Rabszolgák éve 2018. írással, ami alatt az szerepel, Köszönjük, Fidesz!.

Az ellenzéki akció résztvevői a munkaidőbeosztás önkéntes megváltoztatásáról is szóló munkatörvénykönyv-módosítás ellen tiltakoznak - derül ki politikusi posztokból egy közösségi oldalon.

A napirendjén több tucat határozathozatallal meghirdetett ülés 10:15 órakor kezdődött volna, egyelőre csúszás van - áll az MTI hírében.

A Mérce tudósítása szerint Kövér László házelnök a parlamenti patkóból próbálja levezetni az ülést. Ez azonban szembe megy a házszabállyal az ellenzékiek szerint, akik két sípolás közt erre figyelmeztetik a kormánypártiakat.

Tordai Bence (Párbeszéd) a Facebookon élőzi a bojkottot:

Szerda reggel már volt ellenzéki akció

A Mérce tudósítása szerint még a parlament.hu-n futó élő közvetítést is lekapcsolták egy időre, de az visszatért, mikor Kövér László házelnök megérkezett az ülésterembe.

Szerda reggel a Jobbik kezdte az akciózást, elállták a Pénzügyminisztérium bejáratát, és a fentebb is említett molinót feszítették ki.

A Mérce szerint mára lezárták a parlamenti beléptetést. "Ma már nem adnak ki több napi belépőt és sajtóbelépőt sem. Sőt a már kiadott, de még át nem vett belépőket sem fogják átadni az igénylőknek" - olvasható a közvetítésben.