Ezeken a helyeken a legjobb élni Magyarországon 2024-ben
Az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsora szerint Budapest, Debrecen és Pannonhalma környékén a legjobb élni 2024-ben Magyarországon, az élmezőnybe került fővároson kívüli területek pontszámai között igen kicsi különbség mutatkozik – közölte az MBH Jelzálogbank.
Az MBH Jelzálogbank negyedik alkalommal készítette el élhetőségi kutatását, amely arra irányul, hogy a lakáspiaci keresletet befolyásoló tényezőket vizsgáljon Magyarország különböző területein.
Az élhetőségi rangsort az idén is Budapest vezeti, amit a debreceni járás követ. A lista harmadik helyére a pannonhalmi járás került, a negyedik helyezett pedig – a tavalyi hetedik – budakeszi járás lett.
Az élmezőnyben szerepel még a pilisvörösvári, a bácsalmási, a dunakeszi és a veszprémi járás, és 2022 után visszakerült az első tízbe a kisbéri és az érdi járás. A győri járás idén a tizenegyedik, Pécs és környéke a tizenharmadik, míg a szegedi járás a tizennegyedik lett.
A közleményben rámutattak arra, hogy a régiós különbségek megmaradtak. A vizsgált szempontok alapján az ország északkeleti régiójában található járások rendelkeznek a legalacsonyabb értékkel, míg délen, a főváros környékén és északnyugaton több magasabb pontszámú járás található.
Az oktatás területén az élen Budapest, illetve az ország nyugati és déli részei szerepelnek jobb eredménnyel, míg az északi és a keleti területeken jellemzően a nagyobb városok kaptak magasabb pontszámot.
Az egészségügyi mutatót nézve az első három helyezett sorrendje nem változott tavalyhoz képest, Budapest az első, majd a pécsi és a gyulai járás következik. Az egészségügyi pontszámok összességében az ország déli járásaiban erősebbek.
A kultúra területén elsősorban a nagyvárosok, Budapest, a debreceni, a szegedi és a pécsi járások kínálják a legtöbb lehetőséget, valamint a Balaton környéki helyszínek kedvezőek.
A munkaerőpiaci lehetőségeket illetően viszonylag nagy különbség mutatkozik Magyarország egyes részei között. Az északnyugati régiók és Budapest a déli és a keleti országrészekhez képest egyértelműen magasabb pontszámokkal rendelkeznek.
A legkevésbé megfizethető járások között sem volt jelentős változás tavalyhoz képest, a lista végén ismét a Balaton környéki – a jövedelmekhez képest magas lakásárakkal szembesülő – járások állnak, és Budapest ezúttal is a lista utolsó tíz helyezettje között végzett.
A bűnözési statisztikák tekintetében pedig továbbra is nagyobb városok szerepelnek rosszabbul - közölték.
A vármegyeszékhelyek között is Budapest áll az élen az élhetőségi rangsorban. Az első négy helyezett sorrendje ugyanakkor nem változott tavalyhoz képest, Veszprém szerepel a második, Pécs pedig a harmadik helyen, míg a negyedik legmagasabb pontszámot Győr tudja magáénak.
Az élmezőnyben van még Szekszárd, Székesfehérvár, Szombathely, illetve Szeged, Debrecen és Zalaegerszeg is.
A legmegfizethetőbbnek az idén is magasan Salgótarján bizonyult, amelyet erősen lemaradva követ Miskolc és Békéscsaba. Az egészségügyi mutatót nézve, a legjobb eredménnyel Pécs zárt, amelyet Miskolc és Veszprém követ – közölte a MBH Jelzálogbank.