Magyarország beteg, a kézrátétel még segíthet

2024. április 13. 14:37 2024. ápr. 13. 14:37

Bármennyire is hihetetlennek tűnik: jó hírek is vannak az egészségügyben. Bár a kórházak adósságállománya az ismételt pótlások ellenére, március végére meghaladta a 100 milliárd forintot, hosszúak a várólisták és orvos-, valamint ápolóhiány miatt egyes településeken szolgáltatások szünetelnek, látszik már az alagút a fény végén. Például az orosházi kórházban, ahol – igaz, nem gyógyító, hanem mentális jelleggel -–a reiki, azaz a kézrátétel módszerét is alkalmazzák.

Nem kell megijedni, a betegeket ezután is orvosok fogják kezelni, a reiki csupán kiegészítés, ráadásul ingyenes, vagyis, a magánegészségügy felé terelt – és azt megfizetni egyébként nem képes – betegek számára nem jelent költséget és a kórházaknak sem kell fizetni érte. Orosházán eddig egy esetben lehetett igénybe venni ezt a gyógymódot, a második ilyen lehetőség április második felében adódik. Mindez nem helyettesíti az orvosi ellátást, nem is tekinthető gyógymódnak, viszont azoknak, akik hisznek benne, mentálisan segítséget jelenthet a gyógyulásban. 

A reiki nem ősidőkre visszavezethető, hanem már a modern korban kifejlesztett módszer. Egy japán úr, bizonyos Mikao Usui találta föl a múlt század húszas éveiben, s a lényege, hogy a csatornázott univerzális energia segítségével feloldja a testben lévő toxinokat és energetikai blokkokat.

Ezt a szolgáltatást nyújtja az orosházi kórház a betegeknek, s mivel ingyen van, a hírek szerint hatalmas az érdeklődés. Mindez nem előzmény nélküli, hiszen még bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy Kásler Miklós – az azóta a Magyarságkutató Intézet élére száműzött és a magyar királyok csontjait elemző – egykori miniszter már próbálkozott a spirituális módszerek megkedveltetésével. Kásler, az akkor még létező Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetőjeként már 2018-as megválasztása előtt nagyot dobott, amikor azt mondta, hogy a halálos betegségek nagy része megelőzhető volna, ha az emberek a tízparancsolat szellemében élnének.  

Már ekkor látszott, hogy jó kezekben lesz az egészségügy, hiszen mindenki számára egyértelmű volt az összefüggés: hogyha az emberek erkölcsösebben élnének, akkor lenne elég orvos és ápoló a kórházakban. Ha az emberek nem lopnának, nem paráználkodnának, és nem kívánnák meg a felebarátjuk feleségét – nagyjából ezek a tízparancsolat leggyakrabban megszegett pontjai – akkor elkerülhetők lennének a kórházi fertőzések, és rövidülnének a várólisták. Nem maradnának el műtétek orvosok, ápolók és gépek hiánya miatt, nem utaztatnának betegeket fölöslegesen, veszélyeztetve ezzel az életüket. 

Ez volt tehát a kiindulási alap, valamint az, hogy még Kásler doktor regnálása idején, 2019 áprilisában a Magyar Nemzet arról adott hírt, hogy az orvosképzés irányítói lerövidítenék a doktorok képzését. Jelenleg ugyanis ez a folyamat meglehetősen hosszú, egy orvosnak készülő fiatal hat évig tanul az egyetemen, újabb öt év a szakvizsgáig, vagyis, optimális esetben is 11 év alatt válik valaki kész orvossá. Az elképzelések szerint különösen az utóbbi időt rövidítenék le, a rezidensek a mostaninál hamarabb lennének szakorvosok. 

Mielőtt megrettennénk a gondolattól, hogy ez a minőség romlásához vezet, megnyugtatunk mindenkit, hogy erről szó sincs. Nem kell ugyanis egy orvosnak minden betegséget (fel)ismerni, a legtöbb embernek egyszerre csak egy betegsége van, a latin szavak megtanulása is fölösleges, mert a betegek döntő többsége nem beszéli ezt a nyelvet. 

A reikinek, úgy is, mint a kézrátételnek tehát hazánkban is vannak közelmúlt-béli előzményei, sőt, a módszert egy ideje már az ország egyéb bajainak orvoslására is használják. A reiki magyarul ugyanis a kézrátétel, ezt alkalmazza már jó ideje a kormány, mégpedig oly módon, hogy amire csak tudja, ráteszi a kezét. Az Orbán Viktor vezette kabinet ebben a tekintetben nem válogatós, már rögtön a NER 2010-es hatalomra kerülése után lenyúlta az emberek magánnyugdíj-pénztárakban tartott 3 ezer milliárd forintját, amit az érintettek azóta sem kaptak vissza. Kormányunk nemcsak arra teszi rá a kezét, ami mozdítható, ha úgy adódik, a Balaton-parti üdülőket, strandot, hoteleket, vagy éppen a közpénzből felújított kastélyokat is megszerzi a csókosoknak. 

Akiknek pedig ennyi jó nem elég, azoknak további örömhírekkel is szolgálhatunk: amennyiben az országgyűlés elfogadja a „tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról” szóló 1996-os törvény módosítását, akkor a jövőben a Gazdasági Versenyhivatal a cégek tulajdonosait akár arra is kényszerítheti, hogy megváljanak a vállalkozásaiktól. 

Nem újdonság tehát az orosházi kórházban meghonosított kézrátétel, igaz, ebben az esetben ez nem a NER-lovagok pénzének gyarapítását, hanem a beteg emberek gyógyulását szolgálja.

 

 

Forrás: hirklikk.hu