Budaházy mégsem tart „léleképítő" előadást a szekszárdi Garay gimnáziumban

2023. november 21. 08:25 2023. nov. 21. 08:25

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés hétfői ülésén idézte fel, hogy Szekszárdon nemrég sokakban megbotránkozást és félelmet keltett, amikor kiderült, a terrorista cselekményért jogerősen elítélt és közügyektől eltiltott bűnöző, Budaházy György a helyi Garay János Gimnázium dísztermében fog előadást tartani.

Néhány nappal később a tankerület vezetője közölte, hogy erre nem kerülhet sor, a rendezvényt azonban az önkormányzat egyik helyiségébe tették át.

Lehet-e ma Magyarországon egy terrorista cselekményért elítélt bűnözőnek közintézményben nyilvános rendezvényt tartania? – tette fel a kérdést.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszában megerősítette, hogy a tankerület vezetője – véleménye szerint helyesen – úgy döntött, az említett rendezvénynek nem ad helyet.

Hozzátette: Budaházy György büntetőeljárása a jogállami alapelveknek nem tett eleget, hiszen nem tarthatott volna 14-16 évig. Ennek ellenére, a meghozott ítéletet mindenkinek tiszteletben kell tartania, ahogy a köztársasági elnök által gyakorolt és a kormány által ellenjegyzett kegyelmet is.

Ez nem teszi meg nem történtté a cselekményeket, ezért a tankerület döntése a kormány álláspontját világosan tükrözi – közölte.

Forrás: hirklikk.hu