Merényletet készíthetnek elő Orbán Viktor ellen, Szijjártó nem tud róla
Alekszandr Vulin, Szerbia miniszterelnök-helyettese tette azt a kijelentést.
Az orosz Nacionalnaja oborona című lap tudósítása alapján az Index azt írta, Vulin arról világított rá, hogy világszerte fenyegetés éri azokat a vezetőket, akik az ukrajnai béketárgyalásokat szorgalmazzák. Nem véletlen, jegyezte meg, hogy rálőttek Robert Fico szlovák miniszterelnökre, Donald Trump amerikai elnökre, és szerinte gyilkosság áldozata lett Ebrahim Raiszi iráni elnök is, aki helikopter-balesetben halt meg májusban.
„Információt kaptunk arról, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök ellen is merényletet készítenek elő” – fogalmazott a szerb miniszterelnök-helyettes.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a RIA Novosztyinak ugyanakkor azt mondta, nincs információja az esetleges merényletkísérletről. „Nem tudok ilyen próbálkozásról, de azt tudom, hogy jogi, pénzügyi és politikai támadások is érik a miniszterelnököt, a kormányt, az országot.”
Forrás: Index