Orbánt beleültettük a Bűvös székbe

Réges-rég, írtam fentebb, és ebben nem volt semmi költői túlzás; a 90-es évek médiaháborúja maximálisan megalapozta a gyűlölködést; elemi elvárás lett a részvétlenség. Mit a részvétlenség; a szurkolás az ellenfél haláláért. Ez az attitűd aztán végképp felerősödött a Fidesz kormányzati szerepvállalásakor; hogy ne legyen senkinek kétsége a hatalmi téboly kíméletlenségéről, gyorsan bemutatott egy áldozatot, mégpedig a Kurír kinyírásával. Ennek immár 22 éve, a fiatalabbak már egyáltalán nem is emlékezhetnek arra, hogy létezett egy ilyen újság, de az idősebbek sem biztos, hogy fel tudják idézni a politikai bulvár eme tehetséges darabját. Akkoriban a Magyar Nemzet és a Kurír egy kiadó vállalathoz tartozott, noch de zu, a kollegák egymás melletti épületben is dolgoztak. És mégis: a Fideszhez gyorsan dörgölőzni akaró kollegák egy része örömmel nyugtázta, megérdemelték felkiáltással fogadták a Kurír gyors kivégzését.

A Fidesz, azóta, újbóli hatalomba jutásával, sok médiát nyisszantott le, hajított a porba, vagy állította át a saját ízlésvilágának megfelelően. A hozzá köthető orgánumok mind-mind kiszolgálták Orbán akaratát – mert hisz tudjuk: itt minden esetben ő állt a háttrében -, támadták az áldozatot, ha ez volt az igény, vagy elhallgatták az igazságot, ha az kellemetlen volt. Az út porában ott fekszik már az akkor még közszolgálati televízió, rádió, MTI, a médiahatóság, az összes megyei lap, a TV2, az Origo, a Blikk, és ki tudja még hány cím. És persze a Népszabadság, amely kivégzésénél kevés gyalázatosabb dolog történt. A jobb oldal munkásai azonban kivétel nélkül hallgattak, illetve bőszen asszisztáltak a hatalom hazugságaihoz.

Most is ezt teszik, aljas és pitiáner módon. Nekik nem etalon az Index csapatának munkája, hanem egy célpont, amelyet le kell vadászni, össze kell törni, munkatársait be kell törni. És ehhez, mármint a végrehajtáshoz mindig találnak megfelelő embereket, akik nem átallják magukat újságírónak nevezni.

Ehhez hadd szolgáljak egy apró példával, anélkül hogy a privatizálás bűnébe esnék, és anélkül, hogy a Hírklikket az Indexhez hasonlítanám. Portálunk, jelentőségében, nyilván eltörpül a piacvezető újság mellett, létszámát tekintve a tizede sincs, de azért van, létezik, és bizony akad szép olvasótábora is. Nos, ez a Hírklikk megengedte magának, hogy közzé tegyen egy szatírát, amelyben egy fiktív interjút közölt a miniszterelnökkel. Ebben Orbán, mint Karinthy Frigyes Bűvös székében, minden kérdésre őszintén válaszol, azaz nem fényezi magát, hanem beismeri bűneit. Az írás, teljesen nyilvánvalóan, szatíra volt, ami lehet jó vagy rossz, de műfajilag kötelező felismerni, és tudomásul venni. Ehelyett a kormánysajtó össztüzet nyitott; az Origo, a Magyar Nemzet, a Blikk és ki tudja ki mindenki álinterjúként interpretálta a félreérthetetlen szöveget, és hogy ne legyen kétségünk honnan is irányították az akciót, a Miniszterelnöki Hivatal is megjelent a hadszínterén, helyreigazítást, és az írás eltávolítását követelve, ezek elmaradása esetén pedig sajtóperrel fenyegetve. De, ha már Karinthy: a humorban nem ismerek tréfát alapon ellenálltunk. Mindebben semmi hősiesség nincs, nem is azért idézem most fel az olvasóknak. Mindössze annyit akarnánk illusztrálni: hol tart a nyilvánosság kezelésében Orbán Viktor, és hogyan szolgálja ki őt még a legpiszlicsárébb ügyben is a médiamunkások serege. Ráadásul egy olyan ügyben, amelynek megértése nagyjából egy általános iskola végzős tanulójának szintje. Nem gondolhatjuk, hogy ezek az emberek ennyire ostobák, stupidok, azt azonban igen, hogy bármit megtesznek – parancsra.

Persze mi is hibáztunk: Orbánt még viccből sem lehet beleültetni a bűvös székbe.