Putyin hosszú háborúra készül
Vlagyimir Putyin orosz elnök, néhány nappal újabb beiktatása után, meglepetésre eltávolította posztjáról régi bizalmasát, Szergej Sojgu védelmi minisztert, akit nemrég még lehetséges utódai között emlegettek. Helyére a Kreml egyik vezető közgazdásza, Andrej Belouszov, korábbi sikeres gazdasági fejlesztési miniszter került. A nyugati kommentárok egybehangzóan arról szólnak: a tapasztalt közgazdásztól várja Putyin, hogy biztosítsa egy még soká tartó háború anyagi alapjait.
Sojgu a '90-es évek elején Putyin kormánypártjának élén állt, majd 21 éven át volt a „Rendkívüli esetek” igen népszerű minisztere, végül 11 és fél évig védelmi miniszter. Pozíciója akkor rendült meg, amikor az Ukrajna ellen 2022-ben indított háború első szakaszában az orosz erők váratlanul súlyos veszteségeket szenvedtek és nem érték el kitűzött céljaikat. A miniszter egyik leghangosabb bírálója Putyin másik egykori bizalmasa, Jevgenyij Prigozsin volt, aki tavaly egyfajta felkelést indított csapataival, mikor a Védelmi Minisztérium a rendszert szolgáló magánhadsereget be akarta olvasztani a reguláris fegyveres erőkbe. A felkelés kudarcot vallott, majd Prigozsin augusztusban életét vesztette egy repülőbalesetben, amelyet feltehetően a Kreml szervezett meg.
Sojgu pályájának alkonyát már áprilisban lehetett sejteni, amikor vizsgálat indult a miniszter egyik helyettese, Timur Ivanov ellen. Annak feladata a hadsereg építési projektjeinek felügyelete volt, beleértve az oroszok által megszállt és szétrombolt ukrán város, Mariupol újjáépítését. A vád szerint Ivanov a megbízások kapcsán 11 millió dollárnyi vesztegetési pénzt fogadott el. Sojgut „bűnös hanyagsággal” vádolta és lemondásra szólította fel Igor Girkin, az ukrajnai oroszbarát felkelők korábbi vezetője is. Girkin sok sikert nem ért el, viszont januárban „szélsőséges magatartása miatt” négy éves börtönbüntetésre ítélték.
A Kreml szóvivője szerint egyébként Sojgu „szoros együttműködésben marad az elnökkel”, miután új posztján, a Nemzetbiztonsági Bizottság élén egyebek mellett ő felügyeli majd a szövetségi katonai-műszaki együttműködési hatóságot. Ez a szervezet foglalkozik fegyverek beszerzésével és kivitelével, fontos szerepe van a Kínához és más országokhoz, köztük Iránhoz és Észak-Koreához fűződő egyre szorosabb kapcsolatokban. Azok célja, hogy a nyugati szankciók és kiviteli ellenőrzések dacára biztosítani tudják a hadsereg szükségleteit. Nyílt kérdés, mi lesz elődjével, Nyikolaj Patrusevvel, aki Putyin másik régi bizalmasa és egykori KGB-s kollégája. Korábban a Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, azaz a polgári titkosszolgálatot vezette. A bejelentés szerint hamarosan várható a 72 éves politikus új tisztségének megnevezése. Figyelemre méltó módon, Valerij Geraszimov tábornok, vezérkari főnök, aki valóban katona, a helyén marad. Holott őt igencsak sok bírálat érte már az ukrajnai hadjárat kudarcai miatt és tavaly egy időre el is tűnt a nyilvánosság elől.
Sojgu utódának, Belouszovnak, éppúgy nincs katonai háttere, mint elődjének. Tapasztalt közgazdász, aki Putyin legszorosabb köréhez tartozik, hiszen évtizedek óta tölt be gazdasági csúcspozíciókat, és volt az elnök személyes tanácsadója is. Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy javasolta: a háborús siker érdekében vessenek ki különadókat az ország leggazdagabb vállalkozóira.
Az orosz elnök a háború kezdete óta először változtatott nemzetbiztonsági vezetőinek összetételén és jelezte, hogy gazdaságilag fenntartható alapon kívánja folytatni az inváziót. Amint szóvivője hangoztatta, ideje, hogy „újításokat vezessenek be” a hadviselésben és hatékonyabban irányítsák a hadigazdaságot. A jelek szerint Putyin a lépéssel azt akarta aláhúzni, hogy országának megvan a szükséges gazdasági ereje és fegyelme ahhoz, hogy hosszú háborút folytasson. Már az orosz szövetségi költségvetés harmadát fordítják katonai célokra, és Putyin különböző intézkedésekkel, köztük az adórendszer módosításával is kívánja – közgazdász segítségével – stabilizálni a helyzetet.
Ironikus módon Sojgu is közgazdasági diplomát szerzett és soha nem volt a fegyveres erőknek még a tájékán sem. Egyébként Oroszországban is kevesen tudják, hogy a Sojgu valójában a Kelet-Szibériából származó ex-miniszter keresztneve... Valójában Kuzhuget-nek hívják, de amikor az anyakönyvezésnél elírták a gyerek nevét, a papa a sztálinizmusban nem mert szólni... Az sem közismert, hogy Sojgu, a szerény, önfeláldozó hazafi, titokban milliomos. Vagy 12 millió dollárt érő rezidenciája volt Moszkva egyik elit külvárosában, ahol Putyin is lakik. A villa először Kszenia lányának nevén volt, most Sojgu sógornője a hivatalos tulajdonos. Sojgunak légikísérőből lett barátnője üzletasszonnyá vált, aki katonai szállításokkal keresett 75 millió dollárt – még a barátjáénál is nagyobb lakó-palotája van. Bár erről az orosz átlagpolgár aligha tud, annál nagyobb feltűnést keltett Sojgunak a barátnőtől, Jelena Sabunovától született, most 22 éves fia. Danila Sebunov, művésznevén Seba, közismert, népszerű pop-énekes, röviddel a „különleges katonai akció” megkezdése előtt egy török üdülőhelyre repült és azóta is ott él.
A gondtalan élet általában kijár az orosz elit gyermekeinek. Veronika Nariskina, Szergej Nariskinnak, az orosz külföldi hírszerzés vezetőjének lánya a háború óta is járja tovább a NATO-országok üdülőhelyeit, Törökország után Olasz- és Görögországban időzött. Natalja Guseva, a nagy orosz rakétagyár, a Vympel főnökének lánya, 2020 óta tanult és élt Floridában. Dmitrij Peszkovnak, a Kreml szóvivőjének fiáról még Prigozsin híresztelte, hogy a fiatalember az ő seregében harcol a fronton. Majd kiderült, hogy mindeközben Moszkvában élte az aranyifjak életét – véletlenül figyeltek fel a tilos zónában megbírságolt luxusautójára.
A fejcsere szokásos módszer
Egy okos diktátor időnként lecseréli a környezetében lévőket, nehogy valaki elbízza magát, ezért váltották le Sojgut – véli Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő. Ez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint is azt jelenti, hogy hosszan elhúzódó háborúra kell készülni. Ennek jele az is, hogy Putyin az egész nemzetgazdaságot katonai útra tereli, növeli a védelmi erőfeszítéseket. Hozzátette, talán a korrupciót is kissé vissza tudja szorítani, bár ez a jelenség rendszerfüggő. Kellett egy vérfrissítés, rá lehetett mutatni valakire a katonai hibák miatt. Most is következhet valami hasonló strukturális változás, valami tisztogatás, nyugdíjazás, ami a haditengerészetnél a közelmúltban már meg is történt. A Fekete-tengeren katasztrofális veszteségeket szenvedett a flotta úgy, hogy az ukránoknak hadihajóik sincsenek. A drónok megtették a magukét. A „fejcserékre” tehát a külsős vezető a legalkalmasabb. |