Síppal nézi hülyének az embereket a Fidesz jelöltje

2014. március 21. 18:02 2014. márc. 21. 18:02

Csizi Péter, a Fidesz egyik baranyai képviselőjelöltje azt állítja: nem azért lesz védnökségével éppen április 5-én nagy buli Pécs kertvárosában, mert másnap választás van, hanem mert aznap helyi bádogosok részvételével dőlhet meg a bádogossíp hajtogatás nemzetközi rekordja.



Mint ismert: míg tavaly májusban tartották Pécs legnagyobb panelházas környékén az első Kertváros Napot, idén egy hónappal előre hozták a rendezvényt.

Még a plakáton sem nagyon kellett változtatni, jóformán csak Csepregi Évát cserélték a Balázs-Korda párosra. Illetve megjelent Csizi Péter fővédnökként. Míg tavaly meg volt e nélkül a rendezvény, idén már kellett egy fővédnök. Pécs fideszes alpolgármesterénél tökéletesebbet aligha találhattak volna. Főleg, hogy a párt színeiben ő indul ebben a választókörzetben, és hogy az egy hónappal előrehozott fesztivál április 5-én lesz, éppen egy nappal a parlamenti választás előtt.
Valószínűleg gyorsan kellett kitalálni valamit, hogy miért éppen április 5-én lesz a rendezvény, mert nem nagyon sikerült. A napokban az egyik helyi rádióadón Csizi a következőket találta mondani:
"Az április ötödike nem véletlen, hiszen ekkor van a helyi bádogos vállalkozók nemzetközi megmérettetése. Több mint 30 helyszínen a világban egy versenyre hívják a nagyérdeműt és a település lakóit. Bádogsípok készítésében versenyeznek egymással, a cél az, hogy a helyszínek együtt a bádogsíp készítés világrekordját megdöntsék. Nagyon remélem, hogy nem csak Magyarországon, de világviszonylatban is a legtöbb bádogsípot tudjuk elkészíteni, és ezzel a világrekord kísérlet oszlopos tagjai leszünk".

A "bádogsíp", "bádogos síp" kifejezésre kevés találatot ad ki a népszerű internetes kereső. A "bádogossíp" szóra pedig egyetlen német anyacéggel bíró magyar vállalat honlapja, illetve Facebook profilja bukkan elő. A cég arról számol be, hogy a bádogossíp világrekord kísérlet célja az, hogy felhívja a figyelmet az Európa-szerte akut utánpótláshiányban szenvedő bádogos szakmára. Arra vonatkozó adatot nem találtuk, hogy a haldokló szakmának hány képviselője rója még Kertváros utcáit, de a zajterhelés miatt a panelekben valószínűleg csak keveset tűrnek meg közülük.

Az már valószínűleg a vak szerencsének köszönhető, hogy április 5-én nem a csótányban fürdés, a csörgőkígyó farok szájban tartása, vagy az elromlott liftben ragadás világrekordját kell megdöntenie a kertvárosiaknak.

És hogy mi minden történt még április 5-én:

1242 - A Csúd-tó jegén vívott csatában az oroszok visszaverik a teuton lovagrendet
1614 - Az amerikai bennszülött Pocahontasz az angol John Rolfe felesége lesz
1955 - Lemond Winston Churchill, Nagy-Britannia miniszterelnöke
1963 - Forródrótot létesítenek a Fehér Ház és a Kreml között
1998 - Átadják a forgalomnak a világ legnagyobb támaszközű (1991 m) függőhídját, az Akasi Kaikjó hidat Japánban, Kóbe városa mellett

Forrás: Forrás: Pécsi Stop