Sorsdöntőnek ígérkezik Trump és Harris televíziós csatája
A november 5-i amerikai elnökválasztás két jelöltje: a republikánus Donald Trump és a demokrata Kamala Harris kedden – közép-európai idő szerint szerdára virradó éjjel – tartja első és feltehetően utolsó országos tv-vitáját az ABC-hálózat stúdiójában. A vita kimenetele annál is inkább fontos, mivel a két jelölt gyakorlatilag holtversenyben van. A legújabb felmérések szerint Trump ugyan országosan egy százalékkal vezet Harris előtt, de a hibahatár miatt ez nem vehető bizonyosnak. Ugyanakkor a hét államból, amelyekben – a kiegyensúlyozott erőviszonyok miatt – eldőlhet a választás, Harris vezet háromban, míg a többi négyben döntetlenre áll a szavazás várható kimenetele.
A vita helyszíne, Philadelphia, illetve Pennsylvania állam egyébként kulcsfontosságú a választások kimenetele szempontjából. A hagyományosan demokrata többségű államban Trump 2016-ban minimális többséggel győzött, majd Joe Biden válthatta le. Az állam legnagyobb városában, Philadelphiában jelentős számú fekete amerikai kisebbség él, akiknek többsége feltehetően Kamala Harrisre szavaz majd. A demokrata jelölt a vitában várhatóan hangsúlyt helyez majd a fiatal választókra, akik körében népszerűvé vált és különösen a nőkre: választási kampányának talán legfontosabb ígéretét, hogy eltörli az abortusz-tilalmat, azok jelentős többsége támogatja.
Míg Trump kampánya a biztos vesztésre álló Joe Biden elnöknek a versenyből való kilépése előtt felfelé ívelt, az utódjelölt, Kamala Harris alelnök megjelenése ezt erősen lefékezte, de azóta az erőviszonyok kiegyenlítődtek. A választók jelentős része a felmérések szerint azt mondja, hogy azért nem döntött még, kire szavaz, mert Harrisról nagyon keveset tudnak, nem ismerik nézeteit, nem tudják, milyen politikát folytat, ha bekerül a Fehér Házba.
Trumpra ezt természetesen nem lehet mondani. A volt elnök egyre újabb húzásokkal bizonyítja, hogy természete, idegállapota messze nem éri el azt a színvonalat, amit egy amerikai elnöknek képviselnie kell. A minap New Yorkban sajtóértekezletet hívott össze, saját felhőkarcolójába, a Trump Towerbe. Ám esélyt sem adott a kérdezésre, ezzel szemben háromnegyed órás monológban foglalkozott mindazokkal a szexuális életével kapcsolatos botrányokkal, amelyek miatt nem egy nő feljelentette és egyikük már pert is nyert ellene, óriási kártérítéssel. Jean Carroll írónőnek, akit Trump egy New York-i áruház öltözőfülkéjében támadott meg, több mint 83 millió dolláros kártérítést ítélt meg a bíróság és miután Trump a közösségi médiában tovább gyalázta az asszonyt, most további 5 milliós bánatpénzt kell fizetnie.
Trump „sajtóértekezletén” többek között előadta, hogy az a kép, amelyen egyértelműen látszik találkozása Carrollal, mesterséges intelligenciával készülhetett és megismételte képtelen állítását, hogy az asszonyt nem is ismerte, soha nem is találkozott vele... Ez persze azt is jelenti, hogy a nő ismét beperelheti és újabb milliós kártérítést kell a volt elnöknek fizetnie.
Egy másik nő kapcsán, aki ugyancsak szexuális bűncselekmény miatt jelentette föl, Donald Trump közölte: ez annál is valószínűtlenebb, mivel a nő (akit egyébként ugyancsak nem ismer) „nem az ő esete”. Egyik legutóbbi gyűlésén ugyancsak cáfolt minden ilyen vonatkozású vádat, mondván: „azt hiszem, engem szeretnek a nők és én szeretem őket”. Nem lenne meglepő, ha Kamala Harris a vitában ellenfele ilyenfajta viselt dolgait is felvetné.
Az amerikai történelem legvalószínűtlenebb figurája egyébként eközben fejlett üzleti érzékét felhasználva keres pénzt. Nem a kampányra, hanem óriási ügyvédi költségeire, hiszen a különböző perekben egy-egy népes jogászgárda látja el védelmét. Pénzforrásként legkülönbözőbb áruk szolgálnak, amelyeket vagy Trump kampánya, vagy ezzel megbízott vállalkozások forgalmaznak. Így például felhívta választóit, vásároljanak Bibliát, „hiszen annak minden háztartásban ott kell lennie.” Tőle már 99 dollárért lehet egyet kapni, de ha dedikálja, akkor 499-ért. Dicsekedett azzal, hogy egy ismert muzsikussal tartott gyűlésén sok ezer dollárt szedett össze a Biblia eladásából – miközben a volt elnök egyáltalán nem a vallásosságáról ismert. Egy aranyozott golfcipő kerek 500 dollárba kerül, de vannak már narancssárga cipők is, díszítésként Trump véres arcával és jelszavával: „Harcolj, harcolj, harcolj.” A kép akkor készült, amikor júliusban gyilkossági kísérletet követtek el ellene. Milliós bevételei vannak abból, hogy a Bibliák mellett arany nyakláncokat, tollakat, mozgalma MAGA-logójával és fotójával díszített sapkákat, trikókat és beruházási kártyákat árul. Az Egyesült Államok Kormányetikai Hivatalának korábbi főügyésze kijelentette: nincs precedens az ország történetében arra, hogy valaki ilyen módszert is felhasználva akarja megszerezni az elnöki tisztet.
Trump egyébként ismételten panaszkodott barátainak, hogy elnöksége idején nem kevés pénzt vesztett szállodáival, golfpályáival és egyéb ingatlanjaival, miután nem volt ideje foglalkozni velük. Ezt most feltehetően pótolni akarja: floridai rezidenciájához kapcsolódó golfklubjába, ahol a tagok meg is szállhatnak, immár évi 700 ezer dollár tagdíjért lehet belépni. És pár ezerért egyszer a házigazdával vacsorázni.
Figyelemre méltó a Heritage Alapítvány szerepe Trump kampányában. A központ, amely élénk személyes kapcsolatban áll a Fidesz ideológusaival és véleményvezéreivel, minap felmérést indított a déli Georgia államban a hispán lakosok nézeteinek megismerésére. A felmérők rejtett kamerával jelentek meg a kiválasztottaknál és megkérdezték: fognak-e szavazni? A válaszokat összegyűjtve, azután bejelentették: „megdöbbentő” bizonyosságot találtak arra, hogy Georgiában több mint 47 ezer főt tettek ki olyan személyek, akik nem amerikai állampolgárok, mégis szavazni készülnek. Az ügy annál jelentősebb, mivel Georgia volt az az állam, amelyben Trump a 2020-os választáson, várakozásai ellenére, szűk arányban vesztett, majd arra akarta rábírni a szavazás irányítóit, hogy „találjanak neki” a győzelemhez szükséges mintegy 13 000 többletszavazatot.
A Heritage akciója azt a célt szolgálhatja, hogy felkészüljenek Trump esetleges vereségére és – akárcsak az előző választás után, amit Trump elveszített – arra hivatkozhassanak, hogy a választásokat elcsalták. Egyébként a Heritage videóját Elon Musk, a milliárdos vállalkozó is megosztotta, mondván, hogy az „rendkívül zavaró”. Georgia állam illetékesei hevesen tiltakoztak azzal, hogy semmiféle bizonyíték nincs erre a vádra. Egyébként az álhírt az interneten az X statisztikái szerint 56 millióan látták és a témát tucatnyi jobboldali vitaműsorban és podcastban, nemkülönben a Fox News-on, Trump kedvenc csatornáján tárgyalták. A Heritage Alapítvány saját elemzése szerint a 2003 és 2023 közötti választásokon mindössze 23 dokumentált esetet találtak, amikor nem amerikai állampolgárok adtak le szavazatot.
Trump a talán sorsdöntő tv-vita küszöbén ismét egyszer elővette szokásos választási stratégiáját: a megfélemlítést. Több, a közösségi portálokon elhelyezett üzenetben jelezte, hogy „minden korábbinál nagyobb szigorral” fognak eljárni minden választási csalás ellen – beleértve a hosszú börtönbüntetéseket. Trump szerint ez „érinthet ügyvédeket, politikusokat, pénzadományozókat, illegális választókat és korrupt választási tisztségviselőket is. Mindazokat, akik lelkiismeretlen magatartást tanúsítanak, ki fogjuk nyomozni, le fogjuk tartóztatni és olyan keményen fogjuk elítélni, amilyet az ország még soha nem látott”. Ez növeli a veszélyt, hogy Trump veresége esetén megismétlődhetnek azok a jelenségek, amelyeket négy évvel ezelőtti bukása után láttunk: arra uszította csőcselék követőit, hogy ostromolják meg a Capitoliumot. A jelölt egyébként a jelenlegi választási kampányban is rendre ismételgeti, hogy a valóságban ő nyerte meg azt a választást, csak elcsalták tőle – anélkül, hogy erre bármiféle bizonyítéka lenne, míg az ellenbizonyítékok cáfolhatatlanok.
Egyébként az amerikai elnökválasztások híres előrejelzője, Allan Lichtman, a washingtoni egyetem tanára azt jelezte, hogy Trumpnak nincs már esélye visszakerülni a Fehér Házba. Lichtman 40 éven át sikeresen „jósolta” meg valamennyi amerikai elnökválasztás kimenetelét. Egyedül azt nem látta, amikor a demokrata Al Gore 2000-ben, igen szűk többséggel alulmaradt.
Végül: hogyan minősítsük Trump egyik legutóbbi kampányhúzását ellenfelével szemben. Megosztott egy közösségi portálon megjelent posztot, amely Hillary Clintont, az ő legyőzött választási ellenfelét, mellette Kamala Harrist ábrázolja a szöveggel: „Mulatságos, milyen különbözőképpen hatnak ki orális szexuális aktusok ...” A célzás Hillary férje, Bill Clinton elnök ilyen jellegű szexbotrányára vonatkozott.