Tovább nőtt Orbán korlátlan hatalma

Ennek azonban ma már nincs is túl nagy jelentősége, sokkal inkább annak, kell-e félnie a világnak az új elnök kiszámíthatatlanságától, szélsőséges gondolkodásától, meggondolatlan döntéseitől. Igaz-e, hogy Trump – finoman szólva – szeszélyes énje nagy bajokat okozhat, vagy erősebbek azok a determinációk, amelyek mentén működhet az amerikai elnök. Nyilván nincs erről megalapozott tudásunk, hisz a mostani ciklus nem hasonlítható az előző Trump-érához. Nem hasonlítható, mert most magáénak mondhatja a kongresszust, a szenátust, a Legfelsőbb Bíróságot; majdnem olyan hatalma lett, mint amekkora Orbánnak van itthon. Többek között mentesítheti magát az eddigi bírósági eljárásoktól és döntésektől, lényegében bármit átverhet a törvényhozáson, de persze csak majdnem mindent. És noha kétségtelenül tetszik neki, amit „az erős magyar miniszterelnök” csinál, addig még ő sem juthat el, hogy – ha úgy tetszik neki, akkor – kikerül minden olyan fórumot, amely a fékeket és ellensúlyokat jelképezi, erre jószerivel csak a magyar miniszterelnök képes. 

Nem véletlen, hogy oly sok, egyszemélyi vezetést istenítő politikai szereplő szeretne tanulni Orbántól, annyian tekintik mintának a magyar rendszert; kényelmesebb kiiktatni a jogállami akadályokat, mint bonyolult egyeztetéseken keresztül hozni döntéseket, s rendeleti úton, azaz az aggályoskodók kikapcsolásával irányítani. 

Mindezt azért írom most ide, mert sokan foglalkoznak, foglalkozunk azzal, hogy merre megy majd Amerika; mi lesz az ukránokkal, mi lesz a védővámokkal, mi lesz a NATO-val, mi lesz az Unió és az USA kapcsolatával, és persze nem véletlenül: olyan kérdések ezek, amelyek alapvetően meghatározzák a holnapot, a holnap minőségét, a holnap békéjét. És persze találgatjuk azt is, hogy mennyit nyer Orbán Viktor azzal, hogy Trumpra tette az összes zsetonját, de viszonylag kevesebb figyelmet fordítottunk arra, hogy milyen változásokat hozhat a magyar viszonyokban az a tény, hogy Orbán milyen haszonnal áll fel a rulettasztal mellől, és mi mennyit veszítettünk ugyanannál az asztalnál. Orbán ugyanis úgy játszott, hogy a mi pénzünket is feltette, de mi üres zsebbel jövünk ki ebből a kaszinóból. Másként: tud-e annál is erősebb lenni a magyar miniszterelnök, mint eddig volt, hova fokozhatja a rendeleti kormányzás adta kényelmes pozíciót, és milyen mértékben tudja lerázni magáról az Európai Unió rosszallását, pénzügyi büntetéseit?

Mert akárhonnan is nézzük: ez lesz a mi sorsunk legnagyobb kihívása. A mi sorsunk pedig azokat takarja, akik azért is reménykedtek Kamala Harris sikerében, mert abban bíztak, hogy vissza lehet fordítani a magyar rendszert a demokrácia irányába. Hogy a demokratikus viszonyokra kényes amerikai Demokraták, illetve a jogállami viszonyokat preferáló Unió, valamint Orbán itthoni meggyengülése együttesen magukban hordozzák a változást. 

Nos, erről most le kell mondanunk. És ezt nyugodtan le merem írni ilyen tényszerűen, kétségek nélkül. Hiszen a magyar miniszterelnök jelleméből, eddig megtett útja alapján bátran kijelenthetjük: Orbán kérdőjelek nélkül folytathatja eddig hatalomgyakorlási modelljét. A magyar demokráciába vetett hitünket elsodorta az amerikai elnökválasztás, és ez még akkor is így van, ha a közvélemény-kutatók a rezsim bukását mérik. Orbán, hite szerint, olyan felhatalmazást kapott – Trumppal a háta mögött –, amely a rendeleti kormányzás adta rendkívüli pozíciónál is erősebbé teszi, tette őt. Amivel ő, kétségeink ne legyenek, élni is fog. Fékek nélküli ellentámadást indíthat, és indítani is fog a politikai ellenfelekkel szemben, s ezek mind a végső leszámolás irányába mutatnak; bírósági döntések, kreált vádak, betiltások, eltiltások lesnek ránk. Jobb, ha Magyar Péter is felkészül arra, hogy mindaz, ami vele eddig történt gyenge előjátéka annak, ami az elkövetkezendőkben vár majd rá. Semmit nem fog érni az a tudás, amelyet ott a Fideszen belül szerzett, és az a teflon-pozíció, amit az elmúlt háromnegyed évben kivívott magának. 

Igen, igaz az állítás: Orbán a legnagyobb győztese az amerikai választásnak; meggyengült helyzete hirtelen megfordult, és ő ezzel élni is fog. Nem véletlen, hogy a budapesti csúcson máris támadást indított az európai bíróság ellen, ez az attak lényegében annak bejelentése, hogy azt fog csinálni, amit akar, őt a bírósági döntések sem fogják kötelezni semmire. A teljes voluntarizmus irányába mutat, amit most nyíltan képvisel, és nagy kérdés, hogy az Uniónak lesz-e erre válasza, illetve lesz-e képessége arra, hogy kivédje az újabb orbáni támadást. Az elmúlt másfél évtized azt mutatta: az Unió nincs felkészülve az autoriter vezetők megregulázására. Most már, jó nagy késéssel, elővette a pénzügyi fék lehetőségét, eleddig azt is kevés eredménnyel. Miért hisszük, hogy ez mostantól másként lesz? Pusztán azért, mert az országnak szüksége lenne az európai pénzekre? Orbánnak meg a korlátlan hatalomra. Márpedig ez láthatóan fontosabb számára, mint az ország sorsa. A szegénységbe süllyedő embereket meg majd csak meggyőzi arról, hogy voltaképpen gazdagok, és a legnagyobb gazdagságuk abból áll, hogy Orbán Viktor az ő vezetőjük. 

Muszáj ideírni, csak az illúziók elkergetése miatt: a 2026-os változás reményét, hitét elsodorta Trump.