A pécsi lesz a legdrágább buszjegy az országban

2018. június 20. 14:21

Amennyiben a csütörtöki közgyűlés megszavazza a pécsi helyi járatú tömegközlekedésre vonatkozó áremelést, nem lesz olyan város Magyarországon, ahol drágábban lehetne venni jegyet a városi buszon, mint amennyiért a baranyai megyeszékhelyen viszik az embert a megállók között.

Mint ismert, borsos áremelkedés várható a pécsi helyi járatú buszok utasszállítási tarifáit illetően. Drágulnak a bérletek is, egy jegy pedig, amit az ember a sofőrnél vásárol, félezer forintba fog kerülni.

Ennek kapcsán megnéztük, hogy más magyar nagyobb városokban is ilyen borsos áron viszik-e az utasokat. És mit találtunk? Hát persze, hogy nem, az emelés után Pécs lesz az abszulút rekorder, ugyanis a jelenleg érvényben lévő tarifák szerint nem lesz olyan hazai település, ahol 500 forintot kell a sofőr kezébe nyomni, hogy utazhassunk a városban.

Mutatjuk az árakat.

Debrecen:

Szeged:

Kaposvár:

Győri, soproni és mosonmagyaróvári tarifák:

Jegyárak Miskolcon:

Székesfehérváron és Dunaújvárosban sem ennyire borsosak az árak:

A végére beszúrnánk, hogy Budapesten, ahol nem pécsi léptékű távolságokat utazik az ember egy papírfecnivel, 350 forint a vonaljegy.