Akár már az idei évben megkezdődhet a nagyárpádi kereszteződés rendezése

2021. május 25. 19:21 2021. máj. 25. 19:21

Erről beszélt Csaba István, a terület önkormányzati képviselője egy Facebookra feltöltött videóban.

"Akár már az idei évben megkezdődhet a nagyárpádi lámpás kereszteződés kialakítása!" címmel töltött fel egy videót a Facebookra az MSZP-s politikus, melyben beszámolt arról, hogy halad a kereszteződés rendezésének ügye.

Csaba István elmondása alapján már a 2019-es megválasztása óta dolgozott a probléma megoldásán: tavaly megtörtént a tervező pályáztatása és kiválasztása, majd 2021 tavaszán a város idei évi költségvetésének megszavazásával a képviselőtestület elkülönítette a megvalósításához szükség forrást. 

Jelen pillanatban ott tart az ügy, hogy az 57-es főút, az a Magyar Közút tulajdona, és a törvények alapján ott csak a Magyar Közút hajthat végre beruházást, ezért pedig konzorciumra kell lépnünk velük, és most tart ez az egyeztetési folyamat. Remélhetőleg ez a nyáron lezárul, és akkor még az idei évben megkezdődhet a kereszteződésnek a megvalósítása – számolt be az aktualitásokról Csaba.    

A Pécs TV készített egy rövid riportot is az ügyről, melyben a helyieket is megszólaltatták. Az a Pécs TV felvételein is jól látszik, hogy finoman szólva is szükséges a kereszteződés rendezése. A riport 8:49-től kezdődik:

 

 

Az önkormányzati képviselő a videója alatt megosztott egy képet is arról, hogy a tervek alapján, hogy nézhet ki a kereszteződés: lesz rendőrlámpa, kettő helyett három sáv lesz a kereszteződésben (lesz egy-egy balra kanyarodó sáv) és három gyalogátkelőhelyet is felfestenek, melyekhez lámpák is tartoznak majd.

 

Nyitókép: Facebook
Forrás: Facebook/ Pécs TV