Alaptalan feljelentések, hangulatkeltések: három, a pécsi önkormányzatot érintő eljárást is megszüntettek

2024. október 14. 10:00 2024. okt. 14. 10:00

Hoppál Péter, Bognár Szilvia és Körömi Attila korábban hűtlen kezelés gyanújával tettek feljelentéseket, azonban a rendőrség mindhárom esetben bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárásokat, mivel a vádak alaptalannak bizonyultak.

Hoppál és a zebrák


Májusban Hoppál fideszes országgyűlési képviselő feljelentést tett, ami alapján a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanújával nyomozást indított. Ezt később a Somogy megyei rendőrök vették át elfogultságra hivatkozva.

Hoppál szerint míg Pécsett 28 gyalogátkelőhely kialakítása több mint egymilliárd forintba került, addig Mohácson egy hasonló okos zebra 3,5 millió forintból valósult meg, amit ő szándékos túlárazásként értékelt, és ezért hűtlen kezelést gyanított.

A nyomozás során kiderült, hogy Hoppál nem hasonlíthatta volna össze a két esetet, mert míg Mohácson meglévő zebrákat alakítottak át, Pécsett további kiegészítő munkálatokra volt szükség. Például jelzőlámpákat, buszöblöket és gyalogos járdaszakaszokat építettek, valamint közműkiváltást és csapadékvíz-elvezetést is megvalósítottak. A költségnövekedést így indokoltnak találták, és minden döntés a szabályoknak megfelelően zajlott.

A rendőrség végül bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást.

Bognár és Ruzsa


Bognár Szilvia önkormányzati képviselő, aki érdekesség képen korábban egy állami támogatáson több millió forintot húzott be,  feljelentést tett Ruzsa Csaba alpolgármester ellen, összeférhetetlenséget állítva. Ruzsa ugyanis 2021. szeptember és 2023. április között havi 200 ezer forintos átalánydíjat kapott a Focus Ventures Zrt.-től, miközben alpolgármesteri tisztségét is betöltötte. Bognár szerint emiatt jogosulatlanul kapta az alpolgármesteri fizetését, ami hűtlen kezelés gyanúját veti fel.

A rendőrök adatokat és iratokat kértek be a Pécsi Jegyzőtől és a Focus Venturestől, és több személyt is kihallgattak, köztük Csizmadia Pétert és Bognárt. Az eljárás végén azonban arra jutottak, hogy az összeférhetetlenség nem bizonyítható, és senki sem indított korábban jogi lépéseket az ügyben. Mivel Ruzsa ellátta a hivatali feladatait, és vagyoni kár nem keletkezett, a bűncselekmény elkövetése kizárható volt, így a nyomozást lezárták.

 

Körömi és a bőrklinika


Körömi Attila, aki részt vett az őszi pécsi időközi választáson és aki már több politikai pártban is tag volt élete során, feljelentést tett a Baranya Vármegyei Főügyészségnél a volt Bőrklinika és a Mandulás kemping cseréje miatt. Körömi szerint az ingatlanok értékének helytelen meghatározása miatt a város vagyoni hátrányt szenvedett el, ami hűtlen kezelés gyanúját vetette fel.

A rendőrök beszerezték az ügyletre vonatkozó dokumentumokat, köztük az ingatlanforgalmi szakvéleményeket és a licitálás anyagait. Kiderült, hogy az önkormányzat hosszú távú fejlesztési terveihez szükséges volt a Mandulás kemping megszerzése, és a Bőrklinika volt az egyetlen olyan ingatlan, amely cserealapot képezhetett. Az ingatlanok értékét szakértők becsülték fel, és a különbözetet kiegyenlítették.

A nyomozás arra jutott, hogy az önkormányzat gondosan járt el, vagyoni hátrány nem keletkezett, így a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Forrás: Pécsma