Bérbe adta Pécs a Déli Ipari Park legújabb munkacsarnokát
Ünnepélyes keretek között adta át Péterffy Attila polgármester Kleisz Zoltánnak, a Matro Kft. ügyvezetőjének szerdán annak a most elkészült munkacsarnoknak a kulcsát a Déli Ipari Parkban, melyet több mint egymilliárd forint uniós támogatásból alakítottak ki, és ami a több évtizedes múlttal bíró pécsi cég új telephelye lesz.
A pécsi önkormányzat korábban 985 millió forint támogatást nyert az „Infrastruktúrafejlesztés a pécsi Déli Ipari Parkban” című pályázaton. Ebből a befektetői igényeket kielégítvén megvalósult a Déli Ipari parkban található városi tulajdonú területek közművesítése, az ivóvíz és szennyvíz bekötése, a csapadékvíz-elvezetés megoldása, valamint a gáz és az áramhálózat kiépítése. Fejlesztették a Déli Ipari Park úthálózatát, illetve buszmegállót és parkolót is építettek.
A fejlesztés megteremtette a lehetőséget, hogy munkacsarnokot építsenek a területen, erre 1,045 milliárd forint támogatást nyert a város. A projekt keretében egy 2 hektáros területen felhúztak egy 4500 négyzetméteres ipari csarnokot egy kb. 800 négyzetméteres magas raktárral és ahhoz kapcsolódó expediáló raktárterülettel, valamint két kamiondokkolóval.
A szociális blokk és az iroda két szintet és 770 négyzetmétert foglal el. A területen elhelyeztek egy 1000 kilowattos trafóházat, valamint parkolókat akadálymentes parkolóval. Az épületeket belső aszfalt utakkal lehet elérni a főút felől. A csarnok biztonsága érdekében kialakítottak egy 600 négyzetméteres felszíni tűzoltásra szolgáló víztárolót és egyben egy záportárolót. A terület északi része tartalékterület, amely alkalmas további fejlesztésre. A területen személygépkocsi, motorkerékpár, és kerekpártároló kiépítése is megtörtént a több műszakos üzem működéséhez.
A város talált is bérlőt a csarnokhoz: a főként autóalkatrészek gyártásában érdekelt, több évtizedes múlttal bíró Matro Kft.-t. A szerdai ünnepélyes bérbeadáson Péterffy Attila elismeréssel szólt a cégről. Mint mondta, a társaság a város egyik büszkesége, jelenleg 260 főnél nagyobb létszámmal működik.
Kleisz Zoltán ügyvezető arról beszélt, a főként autóalkatrészek gyártásában érdekelt cég az elmúlt 30 évben homogén fejlődést tudott felmutatni, egy korábbi és az idei évet leszámítva mindig képes volt növekedni. Az utóbbi tíz évben közel megtízszerezték az árbevételt, rengeteg munkahelyet hoztak létre. A jelenlegi telephelyük a Nagyárpádi úton található, ezt 2014-ben és 2019-ben is bővítették, mostanra szükségük volt egy második telephelyre.
Úgy látja, az autóipar jelenlegi helyzete ellenére a meglévő vevőikkel folytatott új projektek, valamint az új vevőkkel előkészítés alatt álló projekek tükrében 2021-től újból növekedési pályára állnak. A most bérbe vett csarnok kapcsán Kleisz kiemelte, fontos szempont volt, hogy van tartalékterület, rendkívüli sikernek könyvelik el a beruházást, és bíznak benne, hogy a jövőben a többi helyet is kihasználják.
A beszédeket követően Péterffy Attila polgármester átadta a csarnok kulcsát Kleisz Zoltánnak, majd a sajtó munkatársaival bejárták a frissen elkészült épületet.
Frissítés: közleményben reagált a Fidesz
Az ünnepélyes bérbeadás kapcsán az alábbi közleményt adta ki a pécsi közgyűlés Fidesz-frakciója:
"Új iparcsarnok Pécsett: Decsi István megcsinálta, Péterffy felavatta
A pécsi közgyűlés Fidesz-frakciója örömmel fogadja, hogy szerdán újabb iparfejlesztő beruházást sikerült átadni a Déli Ipari Parkban. A mintegy 2 és fél hektáros területen egy 4500 négyzetméteres iparcsarnok épült fel, melyet 6 évre egy pécsi vállalkozás, a Matro Kft. bérel majd.
A tények ugyanakkor azt mutatják, hogy a mintegy 1 milliárdos fejlesztés még az előző, Fidesz-KDNP-s városvezetés által kialakított újraiparosítási koncepció alapján készült el, döntően Decsi István alpolgármester munkájának köszönhetően: a korábbi városvezetés szerezte meg a szükséges fejlesztési forrásokat, bonyolította le a tervezési és kivitelezési közbeszerzést, az építési munkák 2019-ben kezdődtek meg. Péterffy Attila polgármesternek most így semmi más dolga nem volt, mint hogy átadja az időközben teljesen elkészült iparcsarnokot.
Mivel számunkra Pécs gazdaságának fejlesztése kiemelten fontos, így örömmel fogadtuk, hogy Péterffy Attila polgármester nem akadályozta ezt a jelentős, munkahelyeket megtartó és várhatóan teremtő beruházást. Ugyanakkor érdeklődve várjuk, mikor valósul meg az első olyan fejlesztés, amely már valóban a tavaly ősszel hivatalba lépett új városvezetés munkáját dicséri - az elmúlt 9 hónap alatt ugyanis ilyen még nem tapasztalhattak a pécsiek."
Szerző: H. V.