Kafka megint bakancsban rongyol be az oktatási rendszerbe

2016. július 30. 18:12 2016. júl. 30. 18:12

A KLIK tankerületi vezetőinek és helyetteseiknek aláírási jogosultságát visszavonják a nyár mértani közepén. Aztán visszakapják, de csak év végéig. Ha már racionalizálás.

Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy az uborkaszezon Gauss-görbéjének csúcsa felé haladva éppen az oktatási rendszer ad munkát, de az élet tele van KLIK-kel és meglepetésekkel.

A tankerületeket ugye most alakítják át tankerületi központokká, ezekhez 2017. január 1-jétől induló tankerületi központokhoz az ígéretek szerint menedzserszemléletű igazgatókat neveztek ki. (A Pécsi STOP úgy tudja: a pécsi központ igazgatója ugyanaz a Páva Péter lesz, mint most a tankerületé. Nyilván új, menedzserszemlélettel felvértezve – a szerk.)

Az alábbi intézkedést központilag rendelték el. Ennek lényege, hogy az intézményvezetők és helyetteseik aláírási jogosultságát a nyár kellős közepén visszavonják, majd miután aláírták a csatolmányban szereplő dokumentumokat, ismét megkapják, de csak december 31-ig, mert utána ugyebár átalakul a szervezet, megszűnik a KLIK, és január 1-től létrejön a teljesen megújult és problémamentesített Klebelsberg Központ, valamint a korlátozott munkáltatói jogkörrel rendelkező, de legalább alapvetően központilag irányított tankerületi központ.

Legalább két dolog nem igazán logikus ebben az egészben – mondta lapunknak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének pécsi ügyvivője. - Akik dolgoztak már iskolák vagy csak úgy a közoktatás környékén, tudják, hogy ilyenkor szokás kiadni az intézményvezetőknek és helyetteseiknek is a szabadságot. Így lehetnek olyanok, akik az iskolától távol vannak, és nem tudják megszakítani a szabadságukat. Az ez ügyben feltett kérdésre nyilván az volt a válasz: a határidőt a központ szabta meg.

A másik anomália Nagy szerint az, hogy miért is kell visszavonni, majd fél évre újra aláírási jogosultságot adni minden vezetőnek, azoknak is, akiknek a személye nem változik, mikor a szervezet csak januártól alakul át? Ráadásul a szakszervezeti vezető szerint leginkább akkor is csak formálisan.