Kézigránátos gyilkosság: Bogdán Jenő és társai az ítélőtábla előtt

2012. szeptember 25. 10:17 2012. szept. 25. 10:17

Másodfokon folytatódik a két halálos áldozatot követelő, 2008. novemberi pécsi kézigránátos gyilkosság vádlottjainak pere: a korábban életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Bogdán Jenő és társai október 5-én állhatnak a Pécsi Ítélőtábla büntetőtanácsa elé.



Tóth Sándor, a táblabíróság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére elmondta: ha nem lesz bizonyítási indítvány, nem kizárt, hogy az ügyben már az első tárgyalási napon jogerős ítélet születik. Szólt arról, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az újságíróknak huszonöt helyet tartanak fenn a tárgyalóteremben, az elfoglalásukat előzetes regisztrációhoz kötik.
A Pécsi Törvényszék idén márciusban hozott elsőfokú ítélete szerint Bogdán János volt rendőr és testvére, Bogdán Jenő egykori kővágószőlősi roma kisebbségi képviselő 2008 nyarán állapodott meg abban, hogy megleckéztetik az előbbi férfi szomszédját, régi haragosát. A későbbi sértett éjjelente rendszeresen hangosan hallgatott zenét az autójában, a kutyája pedig többször megkergette Bogdán János gyerekeit és vendégeit. Amikor Bogdán János mindezt szóvá tette neki, a szomszéd megfenyegette, hogy megöli őt és a családját.

A Bogdán testvérek felvették a kapcsolatot a baranyai Alsószentmártonban lakó Balogh Sándorral, hogy rávegyék, dobjon be kézigránátot haragosuk házába. Ennek érdekében még a helyszínre is elvitték, de Balogh végül nem vállalta a feladatot, a gránátot viszont megszerezte nekik.

Bogdán Jenő és Balogh Sándor élettársa, Orsós Zsanett 2008. november 18-án éjjel együtt mentek el a Fejlődés utcai ingatlanhoz, ahol a nő a helyszínt biztosította, Bogdán Jenő pedig bedobta a robbanószerkezetet az utcafronti ablakon keresztül a hálószobába. A gránát az ágyra esett és felrobbant, ennek következtében a házban lakó férfi és élettársa a helyszínen meghalt, a gyermekek nem sérültek meg. A kicsiket a másik helyiségben tartózkodó nagyobbik lány vitte el a halott szülők mellől és ő értesítette a rendőrséget.

A Pécsi Törvényszék a vádlottakat előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölésben mondta ki bűnösnek. Bogdán Jenőt mint tettest életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta, amelyből a legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. Bogdán János felbujtóként 15 év, Orsós Zsanett és Balogh Sándor bűnsegédként 12 év, illetve 10 év fegyházbüntetést kapott.

Az ügyész Bogdán János és Balogh Sándor esetében az ítélet súlyosításáért, a védők mind a négy vádlott tekintetében az eljárás megszüntetéséért, illetve felmentésért, enyhítésért fellebbeztek.

Forrás: Forrás: MTI