Ki húzta az álellenzéki identitáskártyát?

2023. január 27. 13:03 2023. jan. 27. 13:03

Korábban több cikkben foglalkoztunk már azzal, hogy Bognár Szilvia hogyan jutott el az ellenzéki képviselőségtől odáig, hogy rendszeres vendége a fideszes médiumoknak, ráindult a közös ellenzéki jelöltre és több esetben is a Fidesz malmára hajtotta a vizet. Legújabb videós anyagunkban pedig arra próbáltunk meg választ kapni, hogy miért hasonlítottak a kampányvideói és grafikái a fideszes jelöltéhez.

Mielőtt rátérnénk az említett videóra, menjünk vissza egy kicsit a múltba.

Bognár Szilvia politikai értelemben a semmiből jött, de a neve nem volt teljesen ismeretlen, hiszen korábban dolgozott a médiában és az Európa Kulturális Fővárosa projektben, azt követően pedig, a Fidesz-érában önkormányzati cégeknél, azokkal szorosan együttműködő civil szervezeteknél, de megfordult Hoppál Péter karmesteri és politikai pályáját a csúcson keresztező, Pécsett megrendezett kórustalálkozó, az Europa Cantat környékén is.

A 2019-es elsöprő ellenzéki győzelem után rögtön alpolgármesteri székben találta magát, azonban a hírekbe nem az önkormányzati tevékenységével került be, hanem azzal, hogy a polgármester ellen belső ellenállást szervez. Szép lassan azonban elfogytak körülötte a ,,szövetségesek”, majd saját frakciója (Demokratikus Koalícó) kezdeményezte visszahívását az alpolgármesteri posztról, amit a közgyűlés többsége, saját párttársaival együtt támogatott.    

„Mártírként sajnálják kórusban azok, akiket bűvkörébe vont, ám a pécsi önkormányzat ügyeit behatóbban ismerők szerint nyomós oka lehetett annak, hogy néhány hónap alatt elfogyott körülötte a levegő” – írta róla 2021-ben a Pécsi Tükör.

A szakítás megtörtént, a képviselő asszony mindentől, és mindenkitől függetlenként tevékenykedett tovább a közgyűlésben, miközben rendszeres interjúalanya lett a Fidesz-közeli helyi és országos médiának, amiben ellenzéki politikus maximum akkor szokott szerepelni, ha éppen lejárató anyagot készítenek róla.

A Fidesznek ez tökéletes lehetőség volt arra, hogy arról beszéljen, az ellenzék nem egységes, nem is ők kritizáljuk a munkájukat, hanem a saját korábbi alpolgármesterük. Furcsán tökéletes helyzet volt ez a helyi Fidesz számára, ami többekben is kérdéseket vetett fel.

Ha mindez nem lett volna elég, 2022 februárjában, jóval az ellenzéki előválasztás után Bognár bejelentette, hogy elindul az országgyűlési választásokon. Ez komoly nemtetszést váltott ki az ellenzéki szavazók és politikusok körében, mert úgy indult rá a közös ellenzéki jelöltre, Mellár Tamásra, hogy nem mérettette meg magát az előválasztáson, és józan paraszti ésszel gondolkozva is látszott, hogy korábbi DK-s alpolgármesterként, magát baloldali érzelmű embernek hirdetve nem a Fidesztől fog szavazatokat elvinni, hanem az ellenzéktől.

Kapcsolódó: "Vajon mit igért a Fidesz, hogy induljon?" - Bognár Szilvia alaposan kiverte a biztosítékot a kommentelőknél

Szerkesztőségünkhöz beérkező információkon túl egy laikus számára is szembetűnő, hogy Bognár Szilvia és Kővári János fideszes jelölt kampányvideója, valamint több kampánygrafikája nagyon hasonlított egymásra. Mi is többször megnéztük és összehasonlítottuk az anyagaikat, és valóban komoly hasonlóságokat véltünk felfedezni, ezért megkérdeztük Bognár Szilviától, hogy kapott-e segítséget a kampányában a fideszes jelölt, Kővári János munkatársától (aki egyébként 2019-ben fideszes önkormányzati képviselőjelölt volt) a kampányvideója elkészítéséhet.

Azonban a nyilvánosság, az objektivitás és az átláthatóság fontosságát hirdető Bognár Szilvia írásban nem adott választ a kérdéseinkre. Olyannyira nem kaptunk tőle választ, hogy munkatársunkat letiltotta a Facebook-oldaláról, majd amikor ugyanazt a kérdést a frakciótársától, Topán Lászlótól kérdezte meg, ő is letiltotta a Facebook-oldaláról.

Mivel írásban nem kaptunk választ, munkatársunk személyesen is megpróbálta megkérdezni az ügyről Bognár Szilviát, akinek annyira fontos a nyilvánosság, hogy itt sem adott választ a kérdéseinkre. Sőt, azt állította, hogy ő nem kapott sajtóorgánumtól kérdéseket, miközben ahogy a videóban is látszik, kétszer is írtunk neki a szerkesztőségi e-mailben, valamint munkatársunk a Facebookon is próbálkozott.

A történet tisztánlátása érdekében azt is érdemes megjegyezni, hogy a Bognár Szilvia által létrehozott „Tiszta Kezek” frakcióban ül az a Hencsei Zsolt is, aki szintén az ellenzéki frakciószövetség tagja volt, Bognárhoz hasonlóan szintén kilépett, a fideszes média szintén előszeretettel idéz tőle, szintén az előválasztás kikerülésével indult rá a közös ellenzéki jelöltre.

Természetesen próbálkozunk tovább, hogy kiderítsük a valóságot és azt, hogy a Narancshullás című játékban vajon az „állellenzéki identitás kártyát” oszthatták-e annak idején Bognár Szilviának és Hencsei Zsoltnak.