Koronavírus: négy ember van karanténban Pécsett

2020. március 6. 10:13 2020. márc. 6. 10:13

A Belügyminisztérium égisze alatt működő operatív törzs tájékoztatása alapján csütörtöki állás szerint négyen vannak fertőző osztályon elkülönítve, eddigi eredményeik negatívak a koronavírusra.

Még március 4-én, szerdán este kereste meg a Pécsi STOP a Belügyminisztérium koronavírus miatt létrehozott operatív törzsét, miután maga Orbán Viktor jelentette be, hogy két Magyarországon tanuló iráni diáknak is pozitív lett a vizsgálati eredménye.

Mivel akkor még nem lehetett tudni, hogy mely egyetemeken is tanul a két fiatal, ezért küldtünk több kérdést az operatív törzsnek, hogy adjanak pontosabb lokalizációt a helyzet kapcsán.


Azóta kiderült, hogy az egyik diák a SOTE, míg a másik diák a gödöllői Szent István Egyetem hallgatója, és azóta sajnos a fertőzöttek száma is nőtt, sajtóhírek szerint egyikük barátnőjénél is kimutatták a fertőzést, valamint egy debreceni férfinél is. Szijjártó Péter külügyminiszter pedig egy videóban arról beszélt, hogy hat országban összesen 13 magyar állampolgár van karanténban koronavírus kapcsán.

A belügy koronavírussal foglalkozó honlapja szerint jelenleg 4 fertőzött van Magyarországon és 40 vannak karanténban, és 269 mintavételt végeztek el eddig az egészségügyi szervek.


Szerdán este elküldött levelünkre március 6-án, pénteken hajnalban jött válasz a Belügyminisztériumtól, amelyben a következőt írták:

"Kérdéseit köszönettel fogadtuk. Azok egy részére a 2020. március 5-i, miniszterelnök úr és az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője által tartott sajtótájékoztatón választ kaphatott.

Pécsett - a 2020. március 5-i állapot szerint - négy személy van elkülönítve fertőző osztályon, eddigi vizsgálataik negatívak."

 

 

Szerző: V.G.

Forrás: Pécsi STOP