Miért nem jó egy elismert orvos a mohácsi Fidesznek?

2019. december 18. 09:45 2019. dec. 18. 09:45

Hiába jelölt alpolgármesternek egy helyi orvost Csorbai Ferenc, Mohács szocialista polgármestere, az ottani Fidesz nem látja alkalmasnak a pozícióra, a városvezető szerint ugyanakkor konkrét kritikát nem sikerült megfogalmazniuk a személyét illetően. A kormányoldal a Fidesz helyi elnökét szeretné az alpolgármesteri székbe.

Mint ismert, Mohácson Szekó József halála okán az MSZP-s Csorbai Ferenc lett a polgármester, a Fidesz pedig azóta nyomja a gombot, hogy első alkalommal, azaz hat hónappal a testület felállását követően feloszlatja magát a kormánypárti többségű közgyűlés.

Csorbainak nincs helyettese, ugyanis a Duna-parti városban egyelőre nem sikerült dűlőre jutni az alpolgármester személyét illetően, melyet csak a polgármester jelölhet. A kormányoldal Pávkovics Gábort, a Fidesz mohácsi elnökét szeretné látni ebben a pozícióban, Csorbai Ferenc pedig egy elismert orvost, dr. Szigeti Józsefet kíván behozni a testületbe külsős alpolgármesterként. A november 18-i ülésen Szigetit titkos szavazáson nem választottak meg, Csorbai ezután nem tett javaslatot Pávkovicsot illetően, a kialakult patthelyzeten a november 29-i ülés sem változtatott.

- Nem értjük ezt az ellenállást a Fidesz részéről, mi elfogadtuk részükről Pávkovics Gábor jelölését, a kormányoldal azonban nem fogadta el dr. Szigeti József delegálását, konkrét kritikát azonban nem kapott személye - nyilatkozta lapunknak Csorbai Ferenc.

Hangsúlyozta, Szigeti elismert szakember, dolgozott a mohácsi kórházban, jelenleg a siklósi kórházban kardiológus, emellett magánpraxist visz Mohácson. Független, belülről ismeri az egészségügyet, emellett munkaviszony sem köti a mohácsi kórházhoz, ami miatt eredményesebben tudna fellépni az intézmény érdekében. Csorbai szerint Szigeti József látja a feladatot, ismeri a hivatali utakat, felmerül a kérdés, hogy csak azért mondott-e rá nemet a kormányoldal, mert ő delegálta a posztra.

- Jelenleg az egészségügy napi szintű működtetése égetőbb problémát jelent, mint az infrastruktúra fejlesztése - ezt már dr. Szigeti József mondta. Ő is úgy látja, hogy alpolgármesterként kiemelt munkát tudna végezni az egészségügy terén. 

A kialakult helyzet kapcsán a Mohácsi Újság több cikkben is arról számolt be, hogy mivel nincs alpolgármester, az önkormányzat mulasztásos törvénysértést követ el, ennek kapcsán a kormányhivatal törvényességi felhívással élt. Csorbai szerint azonban ennek nincs jelentősége, semmiféle szankció nem szabható ki azért, mert valahol nincs alpolgármester, annyi hatása van csupán, hogy nincs helyettese.

A testület december 19-én ül össze újra, ahol valószínűleg újfent téma lesz az alpolgármester személye. Hogy Csorbai ismét Szigetit jelöli-e, és ha igen, ismét ellenállásba ütközik-e, előre nem tudni.
 

Szerző: H. V.

Forrás: Pécsi STOP