Nulla forintért bérelhet kávézót 15 évig a pécsi főtéren a Fidesz-közeli üzletember érdekeltsége

2020. szeptember 23. 14:13 2020. szept. 23. 14:13

A Pécsma.hu és a Szabad Pécs is arról írt, hogy nulla forint plusz rezsiért bérel a ZSÖK-től egy, az előző városvezetés idején keletkezett szerződés értelmében a Városháza tövében található, közel 400 négyzetméteres helyiséget a helyi rádiókban és a Fidesztől baráti távolságra álló Pécs Aktuál.hu-ban is érdekelt Fodor-Petrov József érdekeltsége, ráadásul úgy, hogy a kontraktusban 15 évre kizárták a felmondás jogát. Az ügyben Péterffy Attila polgármester büntetőfeljelentést tett.

A Pécsma.hu kronológiája szerint így alakult a folyamat:

  • 2016 nyarán 145 millió forintos turisztikai célú pályázati támogatás – részbeni – felhasználásával Pécs önkormányzata kialakítja a majdnem 400 négyzetméteres főtéri helyiséget benne a kávézóval és az infóponttal.
  • Amint elkészült a helyiség, annak üzemeltetésére 2016. július 16-án haszonbérleti szerződést köt Pécs önkormányzata és saját cége, a ZSÖK Nkft. Ezt a szerződést 2018-ban módosítják és kizárják a felmondás gyakorlásának jogát 15 évre.
  • 2019. június 5.-én immár a ZSÖK Nkft. köt az Irány Pécs Közhasznú Nkft-vel bérleti díj nélküli használati megállapodást az egész helyiségre 2019. január 1-ei, visszamenőleges hatállyal. A rendes felmondás gyakorlásának jogát ebben a szerződésben is 15 évre kizárták.
  • Az Irány Pécs eredetileg csak az emeleti irodákra kapott bérleti díj nélküli használatot, a kávézóra és a shopra a lap szerint nem.

 

A lap megkereste Fodor-Petrov Józsefet, aki szerint a kezdetektől az egész területet bérleti díj nélkül lehetett használni. Megjegyezte továbbá, hogy az Irány Pécs NKft.-ben, melynek többségi tulajdonosa a P1 Média Group Zrt., üzletrésszel rendelkezik Pécs önkormányzata is. Azt már a cikk szerint nem írta le, hogy mekkora is ez az önkormányzati üzletrész: a Szabad Pécs szerint viszont 3 százalék alatti. 

A rendes felmondás 15 évre történő kizárására Fodor azt mondta, "határozott idejű szerződés jött létre azzal a céllal, hogy az Önkormányzat biztosítva legyen arról, hogy hosszú távon működni fog a Tourinform Iroda és az ajándékbolt a megadott helyen”. 

Válaszából az is kiderült, hogy az Irány Pécs NKft. vállalta minden fenntartási és üzemeltetési költség megfizetését, továbbá hogy a pécsi önkormányzat 2020 januárjától nem biztosít anyagi támogatást a funkciók - információs pont, kávézó, ajándékbolt - ellátására, mely állítása szerint évente, rezsiköltséggel és az előkert bérleti díjával együtt több mint 20 millió forintba kerül.

Ennek kapcsán a Szabad Pécs mutatott rá egy érdekességre: egy 2019-es, még a fideszes vezetés idején készült előterjesztésben 44,5 milliós üzemeltetési költség olvasható, melyhez 29 milliós támogatást adott az önkormányzat.

Sajtóinformációk szerint a nulla forintos bérleti díjú szerződés miatt Péterffy Attila polgármester büntetőfeljelentést tett.

(Címlapkép: Pécsi STOP)

Forrás: Pécsi STOP