Parázs vitákból ma sincs hiány - ÉLŐ-ben a közgyűlésről! - videó

2022. május 17. 08:52 2022. máj. 17. 08:52

Május 17-én, kedden tartja a soron következő közgyűlését a pécsi képviselőtestület. A tanácskozáson 29 napirendi ponttal foglalkoznak majd.  A Pécsi STOP élőben közvetíti az ülésen történő fontosabb eseményeket, írásos összefoglalónk alább olvasható, a közvetítés pedig a YouTube-on is követhető. Az előterjesztéseket, témákat ITT lehet megnézni. 

A közgyűlés első néhány percében az év tűzoltója, valamint az év rendőre kitüntető címeket adták át. Péterffy Attila, Pécs polgármestere köszöntötte a kitüntetetteket, Nyőgéri Lajos alpolgármester pedig név szerint felsorolta és szólította azokat, akik az elismerésben részesültek, kiemelte az érdemeiket, majd gratulált nekik. 

Ezt követően Péterffy Attila megállapította, hogy a testület határozatképes, így a közgyűlést megnyitotta. Elsőként dr. Kamarás Péter szólalt fel, aki két interpellációs igényt nyújtott be. A képviselő a múlt heti közmeghallgatás kapcsán beszélt arról, hogy a témát érintően - a város közlekedése - rengeteg kérdés merült fel a polgárok részéről. Mint mondta Bánkuti István, a Tüke Busz vezetője egy idő után ott hagyta a közmeghallgatást és ajánlotta az állampolgárok figyelmébe a helyettesét. Ennek kapcsán Kamarás azt kérdezte a polgármestertől: tervezi-e a város szankcionálni emiatt a Tüke Busznak a vezetőjét? 

A kérdések elhangzása után Péterffy Attila azt mondta: a kérdések megválaszolására ebéd után térnek rá. 

Zárt ülés következik. 

A zárt ülést követően kezdődött meg az aktuális napirendi pontok megvitatása. 

1. napirendi pont: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. évi költségvetésének végrehajtása. 

Elsőkörben Péterffy Attila ismertetette a költségvetés főbb számait.

Majd a téma kapcsán elsőként Csizmadia Péter (Fidesz) az önkormányzat kiadásaival kapcsolatban elmondta, szerinte alultervezettek azok a tételek, amelyekkel eredetileg a város tervezte az évet lehozni. "Igazunk lett" - mondta, majd közölte, hogy több alkalommal is sokmilliárdos tételben kellett ráemelést eszközölni. Mint mondta, gyakorlatilag minden tételre, minden intézményre és a cégek nagy részére. A bevételi oldalt azonban örömtelinek nevezte, hiszen 2021-ben - ha most csak az iparűzési adót tekintjük kizárólagosan - akkor az rekordmértékű iparűzési adó bevétel volt. "A pécsi gazdaság az válságálló volt" - közölte. Csizmadia ezen a ponton a kormányt méltatta. 

Valamint visszatért az előző városvezetésre is, a beruházás ösztönző programról beszélt, aminek szerinte most érett be a gyümölcse, azaz mostanra sikerült felölteni az ipari parkokat, továbbá lehetőséget biztosítanak a helyi vállalkozóknak is. 

Csizmadia úgy gondolja, azt Péterffyék is elismerik, hogy 2018 óta a város gazdálkodása stabil lábakon áll, így véleménye szerint megdőlt az a hazugságkampány, hogy Pécs csődbe megy és a kormány kivérezteti a várost. Arról is beszélt, bár igaz, hogy a 2021-es gazdálkodás takarékos volt, de ez szerinte csak félig igaz, ugyanis voltak megszorítások, sőt helyenként a működés is veszélybe került, ennek ellenére a különböző tanácsadók és önkormányzati biztosok tekintetében nem spórolt a városvezetés. Csizmadia szerint ez a felelőtlen és pazarló magatartás az, amit meg kell szüntetni, ugyanis ebben az évben az energiaválság és a béremelések biztosítása még nagyobb kihívást fog jelenteni. Hosszas taglalás után pedig közölte: nem fogják megszavazni a zárszámadást.

Ezt követően dr. Schmuck Roland (Pécs Jövője-MSZP) vette át a szót, aki elmondta, hogy a bevételek nagyobb arányban teljesültek, mint a kiadások, ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy takarékos volt a gazdálkodás. Úgy véli ez mindenképpen egy pozitív irány. 

Ezt követően Ruzsa Csaba alpolgármester vette át a szót, aki elsősorban Csizmadia Péter elemzésére reagálva azt mondta, hogy a 350 millió forintos többlet valójában 620 milliós hiány lett volna, ha az önkormányzat nem adja el a pécs-pogányi reptér fejlesztése érdekében a légikikötőt működtető két cégben birtokolt üzletrészeinek egy részét, az államnak közel 970 millió forintért. 

Mint mondta a városnak ugyanakkor idén is vissza kell fizetnie 1,75 milliárdot az államnak a fideszes időszakban felvett tízmilliárdos hitel törlesztéseként. Vagyis közölte: nem pattant tehát vissza a pécsi gazdaság a 2019-es szintre. Az energiaár-emelkedése idén nagy kihívás elé állítja a városvezetést, valamint beszélt arról is, hogy 2019-ben 1,8 milliárd forint hiánnyal zárt a költségvetés.

Ezután Kővári János (ÖPE-KDNP) azt mondta, szerinte a fideszes időszakban azért keletkezett a hiány, mert az akkori vársovezetés a helyi szolgáltatásokat és támogatásokat is magas szinten tartotta. Az a kérdés, ki hogyan akarja megoldani a város működtetését. A jelenlegi városvezetés a megszorításokra szavazott, a “régi baloldali módszer” alkalmazva. A korábbi városvezetés a gazdaság növekedéséből származó bevételből próbálta fenntartani a szolgáltatásokat, de ez csak 2018-ra, 2019-re sikerült csak elérni. Mellébeszélés, hogy a kormány bünteti Pécset. Merre akar továbbmenni a városvezetés?  - tette fel a kérdést. Majd azt kérdezte: továbbra is a megszorításokra szavaznak vagy a fejlesztésekre? Szlogenkormányzás helyett egyértelmű víziókra van szükség, hogy javuljon az életminősége a pécsieknek - zárta a gondolatait a képviselő. 

A közgyűlés elfogadta a zárszámadást.

A közgyűlés itt követhető élőben: 

 

 

Ezután a Kolozsvár utca és a Mártírok útja kereszteződésében lévő zöld terület egy közeli vállalkozásnak való eladása kapcsán alakult ki egy kis vita. Az ellenzék, valamint Topán László független képviselő élesen kritizálta a döntést, illetve kérdéseket is tettek fel ezzel kapcsolatban. Ezen a ponton Ruzsa Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a Pécsi Építési Szabályzatot nem módosítják, azaz a terület funkciója nem fog változni az eladással.

Ezt követően Kóbor József zöld biztos azt hangsúlyozta, hogy 13x13 méteres területről beszélnek, de mint mondta ennek ellenére oda kell rá figyelni. Ezen túlmenően pedig arra is felhívta a figyelmet, hogy máshol sokkal nagyon zöld területek szűnnek meg, azok kapcsán viszont nem tiltakoznak a fideszes, öpés képviselők. 

Sík László Lajos (MSZP-Pécs Jövője) pedig elmondta, hogy a kérdéses “zöldterület” valójában nem zöld terület, erről képeket is mutat a képviselőknek.

Magay Miklós, a városüzemeltetési főosztály vezetője kiemelte, egy aszfalttal burkolt területről van szó, hivatalosan “kisvárosias lakóterület”, ami beépíthető.

Megszavazták az előterjesztést.

Ezután a BIOKOM temetkezési szolgáltatással foglalkozó, korlátozott hatáskörű ügyvezetőjének június 1. napjától kezdődően határozatlan időtartamra Forró Norbert Szabolcsot választotta meg.

Ezután elmondták, hogy a Zöldliget Bölcsőde tavaly megkezdett, és idén április elején lezárult felújítása, energetikai korszerűsítése kapcsán a vállalkozói díj bruttó 141.3 millió forintról, bruttó 166.3 millió forintra emelkedik, erről is döntött a közgyűlés. Csizmadia Péter itt jelezte, erre a beruházásra a pénzt még az előző városvezetés nyerte el.

Ezek után a Füzes-dűlőbe tervezett új önkormányzati napelempart, naperőművek lehetséges hasznosításai irányairól alakult ki beszélgetés. A téma kapcsán Bognár Szilvia megkérdezte, hogy a közgyűlés tagjai közül kinek van üzleti érdekeltsége a napelemparkok vonatkozásában. Senki sem jelentkezett. 

A közgyűlés elfogadta az előterjesztést. 

Ezután következett a hirdi Közösségi ház építéséhez kapcsolódó TOP-projekttel kapcsolatos döntések meghozatala. Ezzel kapcsolatban egyébként a városvezetés nemrég fórumot is tartott a városrészben. A lényeg, hogy a hirdiek úgy döntöttek, hogy az előző, még a fideszes városvezetés idejéből származó projektterv nem jó, és azzal szemben a Kenderfonó közösségi házzá alakítását támogatták egyhangúlag.

A projekt kapcsán Berényi Zoltán azt kérdezte, hogy pontosan mikor lesz vége az építkezésnek, rendelkezésre áll-e a forrás, és mi a beruházás ütemezése.

Válaszul Csúcs Zoltán, a projektet bonyolító PVF Zrt. igazgatója elmondta, 2023 tavaszán kezdődnek a munkálatok, 2023. szeptember 1-jére tervezik a projekt zárását. 500 millióba fog kerülni az ingatlan felújítása, átalakítása, a forrás rendelkezésre áll.

Ezek után a városvezetés jelezte, hogy két csapadékvíz-elvezetési projektet elhalasztana, az építőipari árak brutális drágulása miatt, ugyanis az építési vállalkozók nem tudják a tavalyi árakon vállalni a kivitelezést. Ennek kapcsán Csizmadia Péter közölte, hogy nem ért egyet, pláne, hogy gyakran extrém időjárási helyzetek állnak elő, szerinte kiemelten fontos a csapadékelvezetés. 

Úgy véli az önkormányzatnak át kellett volna csoportosítania forrást erre a célra. Azt mondja nem gondolkodott előre a városvezetés ebben a kérdésben, s bár nem esik el a város ezektől a pénzektől, de ezeket a beruházásokat nem fogják tudni pótolni. Szeretné, ha ezt a projektet visszahoznák.

Erre Péterffy reakciójában elmondta, mindkét projekt nagyon fontos, a következő uniós költségvetési ciklusba raknák át azokat, vagyis a megvalósítást csak elhalasztják. Infláció, üzemanyagárak, energiaárak: ezek az okai a halasztásnak, más városokban is jellemző, hogy nem tudnak nekiállni elnyert pályázati pénzekből projekteknek, mert nem rugalmas ezek költségvetése, mondta. 

Csizmadia Péter szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy ezeket a projekteket tényleg át lehet majd ütemezni, ezek a projektek elvesztek.

Végül megszavazták mindkét napirendi pont esetében az előterjesztést és a határozati javaslatot.

Ebédszünet! 

Kérdések következnek.

Dr. Kamarás Péter (ÖPE-KDNP) interpellációi következnek: miért ment el a múlt heti közmeghallgatásról Bánkuti István, a Tüke Busz vezérigazgatója, amikor éppen a közlekedés volt a fő téma? Tervezi-e a városvezetés, hogy szankciót alkalmaz vele szemben?

Péterffy Attila: Jogos a kritika, megalapozott, nem örült, hogy az igazgató elment a közmeghallgatásról. Nem tervez szankciót vele szemben. Magában keresi a hibát: a következő ilyen alkalom előbb még határozattabban fogja kérni az érintett vezetőket arra, hogy végig vegyenek részt az ilyen, de hasonló rendezvényeken. (Kamarás elfogadta a választ.)

Dr. Kamarás Péter: A közmeghallgatáson Varga István, a roma kisebbségi önkormányzat elnöke kérdezte Péterffy Attilát, de közben Siposné Bikali Éva önkormányzati képviselő férje, Sipos Csaba, aki két önkormányzati cég felügyelőbizottsági tagja, tegezve megjegyzéseket tett a kisebbségi képviselőre, folyamatosan belekiabált mondandójába. Miért tudta ezt megtenni anélkül, hogy rendreutasították volna? Tervezik-e, hogy a jövőben kivezettetik az így viselkedő embereket a hasonló rendezvényekről?

Péterffy Attila: A közmeghallgatásról készült felvételen nem hallatszik, mi hangzott el, és a helyszínen sem lehetett hallani, mit mond az illető. Más is megtette ugyanezt, őt sem vezettette ki. nem tervezte, hogy átmegy spártai üzemmódba, és a közgyűlési közmeghallgatás szmsz-e sem kötelezi erre. Nem tervezi, hogy visszahívja a pozíciójából Sipos Csabát, nincs kapcsolat a két tevékenység között. (Kamarás nem fogadta el a választ, de a közgyűlés elfogadta.)

Péterffy Attila elnézést kért a roma kisebbségi önkormányzattól, amennyiben sértőnek érezték a közmeghallgatáson történt incidenst.