Penész virágzik a májusban beázott kaposvári iskolában

2019. július 14. 10:50

Még május elején ázott be egy kaposvári általános iskola a nagy esőzésekben, mert épp egy felújítás zajlott, tetőt védő fóliát pedig letépte az erős szél. Akkor azt ígérték a szülőknek, hogy szeptemberre elkészülnek a felújítással, ám a szülők úgy látják, ez nem lesz tartható. Az egyik iskolában egy tantermi parafatáblát már lassan megette a penész.

Május elején ázott be teljesen a kaposvári Gárdonyi Géza Tagiskola, mivel egy felújítás miatt a tetőt mindössze egy fólia védte, amelyet az erős szél letépett a helyéről. (A vihar következtében egy másik kaposvári iskola is beázott egyébként.)

Az iskolaépület totálisan beázott, az itt tanuló gyerekeket egy kollégiumba vitték. A fideszes városvezetés akkor azt az ígéretet tette, hogy szeptemberre elkészülnek a felújítással, amit ugyanaz a cég - Szemeco Kft. - végez, amely az eredeti felújítást is végezte, mielőtt lecsapott volna a május eleji vihar.

A szülői közösség azonban aggódva figyeli a munkálatokat, ugyanis szerintük olyan kevesen dolgoznak az épületen, hogy ilyen munkatempóval nem készül el az iskola a tanévkezdésre. Pár hete a Kapos-T nyomán lapunk is beszámolt arról, hogy egy interneten terjedő petíció szerint az épületen belül vélelmezhetően még hozzá sem kezdtek a munkálatokhoz, mert hogy az épület életveszélyessé lett nyilvánítva a május eleji beázás után (amiket vélhetően még több kisebb beázás követett).

A Kaposkép Facebook-oldal a napokban posztolt egy fotót, amin a Gárdonyi iskola egyik parafatáblája látható, rajta óriási penésztenyészettel. A fotó mellett egy anonimizált szülői hozzászólást is bemutattak, amiben ismételten a két beázott iskola felújításon dolgozó kevés számú munkásról esett szó.

Kaposkép

Dr. Penész átvette az uralmat a Gárdonyiban: ennél szomorúbb és jellemzőbb kép mostanában biztosan nem lesz a kaposvári iskolafelújításnak csúfolt botrányos vircsaftról: egy gárdonyis szülő posztja...

Forrás: Pécsi STOP/Kaposkép