Rögtön hozott egy pozitív koronavírus-tesztet a szombaton kezdődött lakossági szűrés Kozármislenyben

2020. április 25. 18:33 2020. ápr. 25. 18:33

Szombaton vette kezdetét Kozármislenyben a lakossági koronavírus-szűrés, mely a polgármester tájékoztatása szerint rögtön produkált is egy pozitív mintát.

Amint arról korábban írtunk, Kozármisleny, első magyar városként elkezdte megszervezni a lakosság koronavírus-szűrését. Az önkormányzat vásárolt 2000 gyorstesztet, minden felnőtt kozármislenyi igényelheti, a regisztráció hétfőn indult, most szombaton pedig a helyi sportcsarnokban meg is kezdődött a jelentkezők szűrése.

Bíró Károly polgármester a hvg.hu-nak azt mondta, a délelőtt folyamán találtak is egy pozitív esetet, az illető tünetmentes, kozármislenyi lakcíme ellenére máshol lakik, így bíznak benne, hogy nem robban be a járvány a kisvárosban.

Az önkormányzat május végére végez a teszteléssel, mely mintegy 10 millió forintba kerül. A helyiek 6800 forint ellenében végeztethetik el a szűrést, a teszt az önkormányzati dolgozóknak ingyenes. Bíró Károly azért tartja fontosnak a lakosság átfogó szűrését, mert ezzel arra számít, hogy így hamarabb térhetnek vissza a rendes kerékvágásba a dolgok a városban.

Forrás: Pécsi STOP/HVG