Taroltak a Tettye Forrásház ügyfélszolgálatosai a szakmai versenyen
A Tettye Forrásház Zrt. csapata nyerte a víziközmű-szolgáltatók szakmai megmérettetését.
Tizenkilenc szolgáltató csapata mérte össze tudását a XVIII. Országos Ügyfélszolgálati Versenyen, amelyet október 8-án és 9-én rendeztek meg Kecskeméten. A versenyen a víziközmű cégek ügyfélszolgálati munkatársai szakmai teszt formájában mutatták be elméleti felkészültségüket, jogszabályi és műszaki ismereteiket, valamint a gyakorlati tapasztalataik alkalmazását. Az egyik kihívás során például színészek által alakított panaszos ügyfelek problémáit kellett hatékonyan megoldaniuk.
Az ágazat kiemelt, nagy érdeklődéssel kísért szakmai versenyén a Tettye Forrásház Zrt. csapata (képünkön középen: Szabó-Nagy Bernadett, Fülöpp Anikó, Lőrincz-Ruppert Viktória) teljesített a legjobban – közölte a cég.
A XVIII. Országos Ügyfélszolgálati Versenyen nemcsak a társaság nyerte meg az összesített versenyt, de Szabó-Nagy Bernadett munkatársuk különdíjat is kapott szituációs ügyfélkezeléséért és frappáns kommunikációjáért, így ő lett az év legjobb „vizes ügyfele”. A versenyt a Magyar Víziközmű Szövetség és a Bácsíz Zrt. közösen szervezte. A második helyet a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., a harmadikat pedig az Északmagyarországi Regionális Vízművek Zrt. szerezte meg. Az esemény célja az ügyfélszolgálati szakemberek felkészültségének összehasonlítása és a legjobb gyakorlatok megosztása volt.