Tüke Busz: rosszindulatú, zavarkeltő a holland Bus & Coach eljárása

2020. február 17. 12:40

Rosszindulatú, zavarkeltő, és minden jogi alapot nélkülöző, a Tüke Busz Zrt. hírnevét sértő eljárásnak tekinthetőnek nevezte a holland Bus & Coach Trade BV részéről a hétvégén elhangzottakat a városi tömegközlekedést ügyező cég.

Fotó: Pécsi STOP

A Pécsi Újság.hu a hétvégén írt arról, hogy felszámolási eljárást kezdeményezett a holland Volvók beszerzésében közvetítőcégként működött Bus & Coach Trade BV a Tüke Busz Zrt. ellen. Állításuk szerint az önkormányzati cég mintegy 32 millió forintnyi euróval tartozik nekik a 2015-ös, a pécsi önkormányzat által 3,5 milliárd forintos hitelből lefolytatott buszbeszerzés kapcsán.

Dr. Keller Ágnes, a Bus & Coach ügyvédje a lapnak elmondta, pénteken kérelmet terjesztett elő a Pécsi Törvényszéken a Tüke Busz Zrt. fizetésképtelenségének megállapítása és felszámolásának elrendelése iránt. Mintegy 32 millió forintot szeretnének a Tüke Busztól, a követelés az ügyvéd szerint 2015 óta áll fenn. Azt is kijelentette, hogy Gelencsér Gyula, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója elismerte a tartozás jogosságát.

A fentiekre reagálván hétfőn közleményt adott ki a Tüke Busz Zrt. Ebben cáfolják azt, hogy a cég fizetésképtelen lenne, stabilan működnek, nincs lejárt szállítói tartozásuk, évi hatmilliárdos büdzsével gazdálkodnak. E szerint a holland cég által követelt összeg mögött nincs kiállított számla, nem is lehet, nincs mögötte gazdasági teljesítés sem. Cáfolják továbbá, hogy a cég elismerte volna a tartozást, sőt, írásban többször jelezték, hogy nem tudnak arról, hogy tartoznának a Bus & Coach-nak.

"A holland cég részéről a sajtóban megjelentek rosszindulatú zavarkeltő, és minden jogi alapot nélkülöző, a Tüke Busz Zrt. hírnevét sértő eljárásnak tekinthetők, és egyértelműen alkalmasak arra, hogy számszerűsíthető károkat okozzanak a társaságnak a beszállítókkal fennálló kapcsolataiban"

- olvasható a közleményben. Emlékeztetnek, a Tüke Busz Zrt. hibás és késedelmes teljesítés jogcímén perli a szóban forgó céget, mintegy tízszer nagyobb összegre, mint amekkorát a Bus & Coach próbál tőlük követelni. 


 

Forrás: Pécsi STOP