Volvo-ügy: Pávát, Csizit és Keresztes László Lórántot is meghallgatnák 

2020. február 10. 16:22

Kártérítési pert folytat a Tüke Busz Zrt. a holland Bus & Coach ellen a pécsi Volvo-beszerzés kapcsán, a holland cég információink szerint Páva Zsolt volt polgármester, Csizi Péter volt alpolgármester és Keresztes László Lóránt LMP-s parlamenti, volt önkormányzati képviselő meghallgatását indítványozta az ügyben.

Fotó: Pécsi STOP

A napokban interjút készített a Pécsi Újság.hu Csengő Andrással, aki annak a cégnek, a holland Bus & Coach-nak volt a magyarországi képviselője, mely közvetítőként működött a Volvo holland cége és a Tüke Busz Zrt. között az önkormányzat 2015-ös buszbeszerzési ügylete során.

A pécsi Volvo-buszokat 2015-ben szerezte be a pécsi önkormányzat 3,5 milliárdos hitelből. A beszerzés kapcsán a 2016-ban még működő Népszabadság arról írt, egymilliárddal olcsóbban meg lehetett volna szerezni a járműveket. A buszbeszerzés kapcsán nyomozás indult, 2019 elején kiderült, hogy három gyanúsítottja van az ügynek, idén januárban pedig lapunk számolt be arról, hogy a rendőrség lezárta a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó gazdasági csalás és pénzmosás gyanúja miatt folyt nyomozást, az ügy a Baranya Megyei Főügyészségen folytatódik.

A 115 járműből álló buszflottát eredetileg 2,8 milliárdért kínálták, mégis 3,5 milliárdért sikerült azt megvenni. Csengő szerint azért, mert a 2,8 milliárd forint csak akkor lett volna érvényes, ha valaki helyben veszi meg a járműveket, egy másik országban történő forgalomba állítás extra költségekkel jár, valamint az ügyletre a Bus & Coach is rátette a hasznát. Kitért arra is, a Tüke Busz Zrt. kártérítési pert folytat a Bus & Coach ellen, mintegy 700 ezer eurót követelve hibás teljesítés, kötbér és egyéb címen. 

Azt a Pécsma.hu tette hozzá, hogy a per 2019 augusztusában, az akkor még fideszes túlsúlyú önkormányzat idején indult, évekkel azután, hogy megérkeztek a buszok (melyek közül az elsők 2015 júliusában, az utolsók 2015 októberében kerültek a megyeszékhelyre, az első 18 darab pedig 2015 októberében állt forgalomba). Értesüléseink szerint Tüke Busz Zrt. előzetes szakvéleményeket szerzett be a per indítása előtt.
 
Információink szerint a Bus & Coach ellenkérelmet nyújtott be, amelyben egyebek mellett Páva Zsolt volt polgármester, Csizi Péter volt alpolgármester és és Keresztes László Lóránt LMP-s parlamenti, volt önkormányzati képviselő meghallgatását indítványozták.

Annak, hogy miért évekkel később, az önkormányzati választást megelőzően indult a per, ki döntött annak megindításáról, megpróbálunk utánajárni, amint lesznek friss infóink, újra jelentkezünk.

Szerző: H. V.
 

Forrás: Pécsi STOP