Válaszok helyett egyelőre csak fenyegetőzik a Fidesz parlamenti képviselőjelöltje

2022. január 20. 10:43 2022. jan. 20. 10:43

Egyelőre hiába tettünk fel kérdéseket Kővári Jánosnak azzal az információnkkal kapcsolatban, hogy pénzért toborozhattak nézőket arra a fórumra, amelyről kampányvideó is készült. Válaszok helyett eddig csak arra telt a Fidesz – pedig civil, és mindig nagyon ellenzéki – parlamenti képviselőjelöltjétől, hogy a Facebookon fenyegesse meg kollégánkat.

Amint azt kedden megírtuk, információink szerint fizethettek is azoknak a fiatal egyetemistáknak, akik részt vettek Kővári János és Király Nóra közös pécsi fórumán. Arról azonban, úgy tudjuk, már nem szóltak nekik, hogy egy igen aktívan kampányoló Fideszes politikus Facebook-posztjában és videójában is helyet kapnak majd.

 

Forrás: Facebook

 

Lapunk e-mailben fordult kérdéseivel Kővári Jánoshoz, ám ezekre nem reagált, ahogy többszöri telefonhívásunkra sem. Helyette a cikk megjelenését követően inkább fenyegetőzésbe kezdett a Facebookon, amit máris némi magyarázkodással fűszerezett meg:

 

„Kedves Bogos Csaba! Ön nem kérdéseket tesz fel, hanem burkolt állításokat. Az említett fórumot nem mi szerveztük, csak vendégként voltam meghívva. Nem kampány rendezvény volt és nem mi hanem a rendezők hívták a közönséget. Amennyiben valóban érdekli, nézze meg miről szólt a rendezvény! A környezettudatos életmódról. Ha a továbbiakban is valótlant állítanak, kénytelen leszek önöket beperelni rágalmazásért! Kérem tegye közzé a válaszaimat is!”

 

Természetesen szívesen közzétennénk Kővári „Csak Vendég” János válaszait, ha szíveskedne minket megtisztelni vele. A fenti magyarázkodást és fenyegetőzést természetesen nem tudjuk válaszoknak tekinteni. Attól még közzétettük, mert a maga módján nagyon tanulságos.

Addig is, amíg várjuk a politikus válaszait, közzétesszük a kérdéseinket, tisztázandó,  hogy egyik sem bír egy ördöglakat bonyolultságával, burkolt állításnak meg végképp nem neveznénk őket.

 

Íme:

„Ki vagy kik voltak a videón szereplő fórum szervezői?

Mely cégek alkalmazottai, vagy mely intézmények tanulói közül kerültek ki a videón szereplő fiatalok, akik a fórumon a közönség soraiban foglaltak helyet?

Kik és milyen fórumon tájékoztatták a résztvevőket a fórumon való részvétel lehetőségéről, azaz kik és milyen módon keresték fel a későbbi résztvevőket?

A szervezők tájékoztatták-e arról a fórum résztvevőit, hogy azt követően egy aktív, parlamenti választáson induló politikus videóján fognak szerepelni a választási kampány időszakában?

Ösztönözték-e bármilyen módon a résztvevőket arra, hogy meghallgassák a fórumot?”

 
Szerző: Pécsi Stop