Véget ért az év első közgyűlése

2020. január 28. 10:13 2020. jan. 28. 10:13

Január végén tartotta idei első ülését a pécsi közgyűlés, a szeánszon két zárt és 25 nyílt napirendi pontot vitattak meg. Többek közt szó volt a parkolási rendeletről, energetikai fejlesztésről, az építési szabályzat igazításáról, de a BIOKOM új vezetőjét is megválasztották. A költségvetés kapcsán újfent előkerült, hogy a városnak idén év végéig 8,54 milliárd forintnyi hitelt kellene az államnak visszafizetnie.

Az év első közgyűlése díjkiosztással indult, utána Péterffy Attila független polgármester nyitotta meg az ülést, és tájékoztatta a résztvevőket, hogy Berényi Zoltánnak (ÖPE-KDNP) két napirend utáni témája van. De kérdéseket is feltesznek a kormánypárti képviselők, van, aki nyolcat is. Kővári János (ÖPE-KDNP) a városvezetés véleményét akarja kikérni bizonyos, szerinte provokatív megnyilvánulások és rendezvény-tervek kapcsán. 

A napirend megszavazása után a közgyűlés két zárt ülési ponttal kezdett. Az első a Biokom Nonprofit Kft. új vezetőjének megválasztásáról szól, a második pedig köztemetés költségének megtérítése tárgyat kapta. A BIOKOM új ügyvezetője 2020. február 1-től veszi át a posztot (Genczler István), és cégvezetőt nem neveznek ki - derült ki a zárt ülés után.

Nyár végére alakulhat ki az új parkolási rendelet

Péterffy Attila az első napirendet ismertette, a tervek szerint idén újraalkotják a parkolási rendeletet, hogy pontosítják a mentességet és kedvezményes parkolási lehetőséggel bíró szabályozást, valamint amíg nem lesz meg az új rendelet, addig bevezetik a féléves parkolóbérlet lehetőségét. A tervek szerint nyár végére készül el az új parkolási rendelet. Kővári János egyetért a rendelet átdolgozásával, ő a környezetkímélésre hívta fel a figyelmet, főleg a történelmi belvároson belül. Szerinte az ezen a területen élőknek a lehető legkedvezőbb parkolási lehetőséget kell adni, de a közintézményeknél is figyelni kell például a fogyatékkal élőkre, illetve a közszolgáltatást végzőkre. Ezeken felül viszont meg kellene fontolni, hogy a többi autót a városfalon kívül tartsák. A képviselő hozzátette, a három sétálóutcánál (Ferencesek, Irgalmasok, Király) nagyon kellene figyelni az autómentességre, de a biciklisekre is ügyelni kell. A belváros körül megfelelő parkolókat kell létrehozni, mert jelenleg a Kodály Központnál és a Zsolnay Negyednél parkolnak a leginkább az emberek.

A polgármester elmondta, a tervek szerint minden érintettel fel fogják venni a kapcsolatot, hogy elmondhassák a véleményüket a rendelet kapcsán. Csizmadia Péter (Fidesz) csak annyit tett hozzá, hogy az előző években hozzányúltak már a 2011-es eredeti rendelethez, amikor igazítani kellett rajta, de azt ő is jónak tartja, hogy új rendeletet alkotnak. Kővári azt kérte a polgármestertől, hogy a Kazinczy utcában (a volt Polgári Kaszinó és Kazinczy étterem) helyére tervezett ideiglenes parkolóról született bizottsági döntést a környezetkímélés tekintetében felül kellene vizsgálni, mert a belváros közepén létesül így új parkoló. A közgyűlés megszavazta a napirendet.

Bölcsődei díjak kapcsán ment az adok-kapok

A második napirendi pontot Bognár Szilvia alpolgármester ismertette, egy új bölcsődei egységnél új térítési díjat állapítanak meg. Barkóczi Csaba (Fidesz) arról beszélt, hogy felül kell vizsgálni a térítési díjakat mind az önkormányzati, mind pedig a Pécs és környéki agglomerációs társulásnál lévő bölcsődéknél. A képviselő arra is kitért, hogy az átvilágítást végző ügyvédek, a Vagyonhasznosító és a BIOKOM új vezetőinek megemelt fizetése többek közt elegendő lenne arra, hogy akár ingyenesek legyenek a pécsi bölcsődék, de legalábbis kedvezményeket lehetne adni.

Siposné Bikali Éva (Mindenki Pécsért - DK) arra kérdezett rá, hogy a Fidesz az elmúlt 10 évben miért nem alkotott ilyen rendeletet, és hogy Újhegyen miért nem lett az újonnan megépített háziorvosi rendelő egyik fele gyerekrendelő. Bognár Szilvia alpolgármester hozzátette, napi 1350 forintról van szó, ennyi a térítési díj, de ezt a hátrányos helyzetűeknek nem kell fizetni. Arra is kitért, hogy Újhegyen a Fidesz alatt két-három díjemelés is volt, de ez érvényes a többi terület bölcsődéire is.

Csizmadia Péter szerint az elmúlt 100 napban 75 millió forintos többletköltséget hozott létre a városvezetés (ezt emlegette Barkóczi is), ő úgy vélekedett, hogy ezek a számok rendben vannak. Péterffy szerint rosszul számolt a Fidesz, például a Vagyonhasznosító új vezetőjének emelt bérénél az előző vezető bérét ki kellene vonni, és a különbözetről kellene beszélni szerinte. Hozzátette, a fideszes városvezetés alatt is sok olyan kifizetés történt, amit többletköltségnek lehet nevezni. Siposné Bikali Éva visszatért az újhegyi új rendelőre, szerinte az túl lett árazva, és hozzátette, az újhegyiek szeretnének gyerekrendelőt a településrészre. Barkóczi Csaba visszakanyarodott, szerinte eddig nem volt Pécsen olyan cégvezető, aki közel 2 milliót vinne haza havonta, ez unikális. Péterffy szerint Barkóczi még mindig nem érti, hogy miről van szó. Fogarasi Gábor (Mindenki Pécsért - Jobbik) zárójelben kifejtette, hogy Páva Zsolt idejében ha nem a tárgyról beszéltek, sokkal hamarabb megvonták tőlük a szót. Arra is kitért, hogy az eredeti javaslatot a bizottságokban megszavazták, szóval egyeztetni kellene, hogy mikor ért egyet valamivel a kormánypárt, és mikor nem. A napirendet elfogadták.

A harmadik napirendi pontot vita nélkül elfogadta a közgyűlés (Az önkormányzati ingatlanok vagyoni jellegének megváltoztatásáról szóló 45/2011. (IX.27.) önkormányzati rendelet módosítása).

A Fidesz ismét aggódott a demokráciáért

A negyedik napirendnél Csizmadia Péter arról beszélt, hogy az ellenzéki többség anno decemberben megakadályozta, hogy a különböző városi cégek felügyelőbizottságaiba a kormánypártiak a rájuk szavazók arányában jelölhessenek ki tagokat. Szerinte ez érdekes demokráciafelfogás, ez ellen tenni fognak a jövőben.

A napirendet elfogadták, mint ahogy az ötödiket is, mely a településrészi testületek tagjainak megválasztásáról szól. A hatodik napirendi pontot is vita nélkül szavazták meg (a közgyűlés idei munkatervének elfogadása). A hetedik napirendnél (Működési célú hozzájárulás biztosítása a Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás intézményeinek működtetéséhez) egy techonaki átvezetésről van szó - ahogy ezt Schmuck Roland (Mindenki Pécsért - MSZP) bizottsági elnök felvázolta. Az előterjesztést elfogadták. 

Saját forrás kell még a Kodály Zoltán utcai óvoda energetikai fejlesztéséhez

A nyolcadik napirendi pontnál (A „Kodály Zoltán utcai Óvoda energetikai fejlesztése” tárgyú projekthez kapcsolódó döntések meghozatala (TOP-6.5.1-16-PC1-2018-00007) elhangzott, még pár milliót hozzá kell tenni saját forrásként a beruházáshoz. Kővári János arról beszélt, hogy ezek a beruházások még a fideszes városvezetés alatt kezdődtek, ezt szerinte illene jelezni. Nyőgéri Lajos (Mindenki Pécsért - MSZP) szerint Kővári Jánosnak igaza van, de arról fideszes országgyűlési képviselőként 2010-ben elfeledkezett, hogy az Európa Kulturális Főváros projekt keretében a Fidesz elfelejtette meghívni egy rendezvényre azokat a képviselőket, akik alatt zajlott a program előkészítése. Arra is kitért, hogy a Fidesz nekiállt kiforgatni Siposné Bikali Éva szavait, mondván ő nem örül az új újhegyi orvosi rendelőnek. Holott Nyőgéri szerint a képviselő arról beszélt, hogy lehet, hogy az egyik praxis helyett inkább gyermekorvosi rendelőt kellett volna kialakítani. Kővárinak még annyit mondott, hogy az Európai Uniónak is illene megköszönni, hogy annyi pénzt adtak azokra a fejlesztésekre, amikről szó van. 

Kővári elnézést kért, hogy anno a szocialisták nem voltak meghívva, bár ő országgyűlési képviselőként nem rendelkezett arról, hogy kit hívtak meg. De arra is kitért, hogy a mostani városvezetésnek is jeleznie kellene, ha valamely projekt még az előző városvezetés alatt indult el, valamint hogy több projektnél állami forrást is be kellett vonni. Csizmadia Péter szerint is fontosak ezek a beruházások, mert évtizedes lemaradásokat pótolnak. Csizmadia szerint Nyőgéri Lajos az, aki a háttérben próbálja irányítani a koalíciós partnereket, sokszor sikerrel. Péterffy Attila polgármester bejelentette, hogy mostantól jobban fogja szankcionálni, ha a képviselők eltérnek az adott napirend tárgyától. Kunszt Márta (Mindenki Pécsért - DK) kis fejtágítót tartott politikatörténetből és politológiából (valamint a pécsi önkormányzat történetéről), szerinte minden egyes városvezetés megpróbált minél több forrást bevonni, ezzel nincs is baj. Azt is kiemelte, hogy nem szabad elfelejteni, hogy pár ellentétes oldalon állnak politikailag, de Pécsért dolgozik mindenki. Fogarasi Gábor ügyrendben, frakcióvezetőként azt kérte, hogy zárják le a vitát. Csizmadia Péter még hamarabb bejelentkezett, így arról beszélt, hogy az előző 30 évben nem volt olyan nagyberuházás, mint amit a Fidesz alatt elindítottak az óvodák, bölcsődék, közintézmények kapcsán. A napirendet a közgyűlés elfogadta.

A költségvetés előkészítése is hosszú vitát eredményezett

A kilencedik napirendnél (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata költségvetés előkészítésének módszertana) Péterffy Attila ismertette az előterjesztést. Az előterjesztésben szerepel, hogy idén év végéig a városnak 8,54 milliárd forintot kellene visszafizetnie a kormány felé a 2017 végén kapott 9,5 milliárdos kormányhitelből. A dokumentum szerint így két költségvetési tervezetet kell alkotni: az egyik számol a 8,54 milliárd idei visszafizetésével, a másik ennek csak egy részét veszi figyelembe - ehhez azonban nem bázisalapú, hanem feladatalapú költségvetést kell alkotni.

Csizmadia Péter szerint ezt már decemberben kellett volna tárgyalni, mert körülbelül két hét múlva már elő kellene terjeszteni számokkal a költségvetési tervezetet. Száz nap mellébeszélést is emlegetett, azt jónak tartotta, hogy Péterffy levelet írt Varga Mihálynak a helyzet megoldására, bár szerinte ennél többet kellene tenni. Felajánlotta a segítségét is a polgármesternek, mert a Fidesznek is vannak saját javaslatai a kérdésben. Péterffy elmondta, a december 10-én kelt levelére még nem kapott választ a Pénzügyminisztériumtól, és hozzátette, hogy nem igazán érezte ki Csizmadia felszólalásáról, hogy mi a Fidesz-frakció véleménye. 

Erre Schmuck Roland felszólalása után Bognár László (Fidesz) válaszolt, aki szerint a kormánypártiak komolytalannak tartják az előterjesztést úgy, hogy azt január végén tárgyalják. Bognár arról érdeklődött, hogy vajon a közalkalmazottak béren kívüli juttatását akarja megvonni az új városvezetés. Arra is kitért, hogy az előterjesztésben van olyan rész, amely szerint veszteséges rendezvényt nem szabad megtartani, ennek kapcsán arról beszélt, hogy a kulturális rendezvények sosem voltak pluszban. A POSZT-ra is rákérdezett a képviselő, hogy azzal most mi a helyzet. Némi közvetítési hiba és technikai szünet után visszatért a közgyűlés, Péterffy Attila elmondta, a béren kívüli juttatás önként vállalt kötelezettségnek számít, ezért kell újratárgyalni, és erre kért felhatalmazást az előterjesztésben. A kulturális rendezvények éves költségvetési összesítéséről szólva a polgármester elmondta, ez a gyakorlat volt korábban, de elfogadja azt az érvelést, hogy a kulturális rendezvények veszteségesek, ezt el kell fogadni. 

Kunszt Márta szerint bele kellene tenni a szövegbe, hogy törekedni kell a kulturális rendezvényeknél a nullszaldóra. Berényi Zoltán azt javasolta, hogy ne kaphasson prémiumot az a cégvezető, aki csak a veszteséget csökkenti a cégnél, mert ez elvárható lenne egy vezetőtől. Ennek kapcsán Péterffy elmondta, mély mocsárban van Pécs anyagilag, ezért kell szerinte premizálni azt az erőfeszítést a cégvezetőknél, hogy csökkentik a várost terhelő adósságot. Csizmadia Péter szerint jobbak a számok, mint évekkel ezelőtt, a konszolidációs folyamatok folynak, bár még van hova fejlődni, ezért is kérte, hogy ebben a kérdésben közösen dolgozzanak a képviselők. Vári Attila (Fidesz) arra volt kíváncsi, hogy a cégvezetők célfeladatait ki határozza meg. Péterffy Attila Lovász István jegyzőt hívta segítségül, aki szerint erre a városi cégeknél vannak szabályzatok, de a vagyonrendelet is rendezi a kérdést, a célkitűzéseket a polgármester határozza meg. 

Kővári János szerint a város legnagyobb problémája, hogy közel 200 ezresre tervezett infrastruktúrát üzemeltett egy olyan város, amelynek az iparűzési bevétele egy 65-70 ezres városnak felel meg. Szerinte nem megszorításokat kell alkotni, de arra is kitért, hogy a mostani adósság - ami szerinte nem 23 milliárdot tesz ki - egy része terheli a Fideszt, de még a szocialista városvezetés idejéből származó adósságokat kell visszafizetni. Péterffy válaszul azt mondta, nem a megszorítás a cél, de ezt a helyzetet örökölték, és kitart amellett, hogy 23 milliárdos teher nyomja a várost. Szerinte probléma, hogy az alaphelyzetet máshogy értékelik. A város fellendítése a cél, ennek egyik eszköze lehet a megszorítás, amit nem szeretnének alkalmazni, de ha muszáj lesz, akkor meg fogják lépni - ezt pedig az előző városvezetésnek lehet köszönni. Fogarasi Gábor arra hívta fel a figyelmet, hogy az állam anno átvállalta az önkormányzat adósságát, és az akkori polgármester arról beszélt, hogy minden rendben van. Ehhez képest az Államkincstár emberei pár éve már itt ülnek, akkor hogyan lehet rendben minden? - tette fel a kérdést. Végül a közgyűlés elfogadta az előterjesztést és a határozati javaslatot.

Előkerült a reptér kérdése

A tizedik napirend (Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Tüke Busz Zrt. között fennálló haszonbérleti szerződés módosítása) kapcsán arról van szó, hogy a pécsi önkormányzat korábban visszavásárolta a helyi buszpályaudvarokat (mert azok nem voltak tulajdonában), és most ezekkel kell kiegészíteni a fennálló haszonbérleti szerződést. Csizmadia Péter szerint derék, hogy egy 10 évnél hosszabb ügy végére pontot lehet tenni. A napirendet vita nélkül fogadták el.

A 11. napirendi pont (Az építésügyi igazgatási feladatoknak a Baranya Megyei Kormányhivatal részére történő átadásával kapcsolatos megállapodás megkötése) kisebb vita után fogadták el. A 12. napirend is így járt, mint ahogy a 13-as, 14-es, 15-ös is, némi vitával fűszerezve. A 16-os napirendet vita nélkül fogadták el, Péterffy Attila átadta az ülés vezetését Bognár Szilvia alpolgármesternek.

A 17. napirend (A Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. 2019. évi működési támogatási szerződésének módosítása) egy technikai jellegű módosítás. Ennek kapcsán Kővári János elmondta, 14 éve kérdezi az aktuális városvezetést, hogy milyen jövőt képzelnek el (Péterffy Attila közben visszatért) a reptérnek, mert a közgyűlés évi 200-250 millióval támogatja. Ráadásul a mentőhelikopter-állomát is áttelepítik Szekszárdra a közeljövőben. 

Péterffy Attila úgy válaszolt, hogy körvonalazódik egy elképzelés, Pogány településsel igyekeznek békés megoldásokat találni, egy peres eljárás felfüggesztettek. Ennek kapcsán járt Süli János atomminiszternél is, hogy erről tárgyaljanak. Turisztikai fejlesztésekről esett szó, a minisztertől nem áll távol a reptér fejlesztése a paksi atomerőmű bővítése kapcsán. A polgármester hozzátette, eddig mindegyik nagy nemzetközi és hazai cégnél is - amelyikkel tárgyalt - föltette a kérdést, hogy a reptér fejlesztése hogyan érintheti őket.

Schmuck Roland szerint az tudott, hogy a reptér mostani formájában kapacitáskorlátos, de ettől függetlenül nem szabad megszüntetni, mert például a Magnus Aircaft is idetelepült. Hozzátette, szerinte nem kerül évi 200-250 millióba az önkormányzat részéről a légikikötő működtetése. Csizmadia Péter szerint folyamatosan vizsgálni kell a fejlesztési lehetőséget folyamatosan, és mivel Pécsett is nő a külföldi diákok száma, valamint hogy sok pécsi dolgozik Nyugat-Európában, így indokolt a fejlesztés. Kővári arról beszélt, hogy ugyan a helyi gazdaság szereplői és az egyetem is évről-évre jelzi, hogy igény van a reptér bővítésére, forrást viszont eddig sosem adtak hozzá. Kővári és Schmuck vitába keveredett arról, hogy utóbbi szerint előbbi anno 2012-ben a reptér bezáratását javasolta (ez szerepel a megyei napilap neten elérhető cikkében Schmuck szerint), Fogarasi pedig azt javasolta Kővárinak, hogy indítson sajtópert, ha úgy érzi, anno nem ezt mondta. A napirendet végül elfogadták.

Nemzetiségi tanácsnoki kérdések és Integrált Területi Program

A 18. napirend (Pécs Megyei Jogú Város Integrált Területi Programjának módosítása) kapcsán elhangzott, hogy ez csak egy technikai jellegű módosítás, Kővári János nehezményezte is, hogy miért nem állt elő a városvezetés már új ötletekkel a témában. Péterffy Attila úgy válaszolt, hogy az tudott, hogy ebben az uniós pályázati ciklusban már nincs lehetőség új tervet készíteni, csak annyit lehet dönteni, hogy akarják-e az ITP-ben meghatározott projekteket, vagy sem. Az a cél, hogy csak olyan projekteket valósítsanak meg, amik a pécsiek érdekeit szolgálják. A városvezetés a 2021-től kezdődő uniós ciklusra készül fel már előre. Kővári szerint van lehetőség még a módosításokra, a források átcsoportosítására, felhasználására, erről anno Merza Péter, a városfejlesztési cég régi vezetője beszélt többször is. Berényi Zoltán a Vasas-Somogy-Hird településrészeket érintően kérdezte, hogy például a hirdi faluház ügye miképp áll jelenleg. A polgármester megadta a szót Csúcs Zoltánnak (a városfejlesztési új vezetője), aki elmondta a hirdi faluházzal kapcsolatban, hogy a pályázatot benyújtották, a támogatási döntésre várnak, építési tervdokumentáció van. Ha a döntés megtörtént, utána indulhat a közbeszerzés és az eljárás. Kővári János fölvetette, hogy legyen egyeztetés Péterffy, a városfejlesztési cég és köztük. A napirendet elfogadták. 

A 19. napirendi pont (A helyi nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata) Bognár László arról érdeklődött, hogy mi a helyzet az új nemzetiségi koncepcióval, erről kérdezte Auth István nemzetiségi tanácsnokot. Bognár több ponton elemezte a nemzetiségi tanácsnokkal készült, a napokban megjelent interjút, szerinte az abban fölvetett dolgokat az előző városvezetés is támogatta. Abban egyetértett, hogy a nemzetiségi napot több naposra kell bővíteni, és azt is jó ötletnek tartotta, hogy a nemzetiségi diákok ösztöndíjat kaphassanak. Auth István szerint több olyan jelzést kapott, hogy anno a nemzetiségeket nem mindig vették figyelembe. A program kész van, részletesen május elsejéig fogja elkészíteni a nemzetiségiekkel közösen. Auth fölvetette, hogy legyen éves beszámoló a nemzetiségi tanácsnok munkájáról. Még némi vita után a napirendet megszavazták. Péterffy Attila azt javasolta, hogy a programot közre kell adni, az jó és részletes, a végrehajtásáról szóló részt fogják majd májusig kialakítani a nemzetiségekkel.

Csizmadia Péter frakcióvezetőként azt javasolta, hogy mivel csak pár napirend maradt hátra, az ebédszünetet ezért ne rendelje el a polgármester. Végül azonban maradt az ebédszünet, így a közgyűlés a maradék hat napirendi pontra délután 2 óra után tért vissza.

Előkerült a POSZT ügye, és a pécsi Pride-é is

Délután kettő után pár perccel visszatért a közgyűlés az ebédszünetről, a napirendek előtt van lehetőség a kérdések feltevésére. Berényi Zoltán a kérdései előtt elmondta, hogy csak kettőt tenne fel, a többinél pedig megvárná a 15 napos válaszadási határidőt. A feltett kérdés (egy közösségi ház bekötése a csatornavezetékre) kapcsán Péterffy elmondta, élne a 15 napos válaszadási határidővel. A nyolcadik kérdés okafogyottá vált közben - magyarázta Berényi. 

Kővári János is készült, ő az utóbbi hetekben a kormányoldali média által felfújt pécsi Pride lehetőségét vetetette össze egy DK-s fővárosi politikus kijelentéseivel (ennek kapcsán kérte Bognár Szilvia és Kunszt Márta véleményét az ügyről). Szerinte a Pride provokálja a többségi társadalmat (és szerinte nem tolerálják ezt az LMBTQ-közösség többsége), ezért kérné a polgármester véleményét. Péterffy szerint amennyiben kifejezetten provokáció lenne a szervezet célja a Pride-dal, akkor nem támogatná, de nem lehet tudni, hogy provokálni akarnak-e. A kétharmados városvezető többség véleményét is kifejtette a polgármester, amely szerint Pécsen évszázadok óta a tolerancia uralkodik, a városvezető többség az alapértékekben egyetért egymással. A többség szerint ha a Pécsre szervezendő Pride ugyanolyan lesz, mint a fővárosi, akkor az a gyülekezési törvény hatálya alá esik és arról a rendőrség hivatott dönteni. Ezen felül - tette hozzá Péterffy Attila - minden frakciónak van véleménye az ügyben.

Bognár László a POSZT kapcsán kérdezett, hogy mi a helyzet a találkozóval, mi volt az a zavar a közleményekkel. A fideszes képviselő pozitívnak tartotta, hogy a városvezetés pluszköltséget is hajlandó beadni a találkozóba, de évről-évre probléma, hogy színházszakmai elképzelés a találkozó vándorfesztivállá tétele. Bognár Szilvia alpolgármester Kővárinak válaszolt először, visszautasította azt a jelzőt, hogy bárki torzszülött lenne azért, mert hetero, vagy nem hetero. Kunszt Márta szerint Niedermüller szavai Orbán Viktor különféle csoportokat megcélzó gondolatait fejtegette, és azzal kapcsolatban mondta Kunszt szerint azt, hogy akit nem támadnak, azok maradtak abban a kijelentésben, ami elhangzott. Szerinte inkább az elrémisztő, amit Orbán művel. 

Bognár Szilvia alpolgármester a POSZT-tal kapcsolatban elmondta, óriási eredmény volt, hogy a két színházszakmai társaság le tudott ülni egymással. Erről lett kiküldve egy bizakodó, feltételes módú közlemény, de mivel a kormányzattal még hátra van a tárgyalás, így egyelőre annyit tud mondani, hogy minden fél bizakodva várja a tárgyalásokat.

Bel- és külterületi dolgok

A kérdések után a 19. napirendi ponttal folytatódott a munka, azt hamar elfogadta a közgyűlés, a 20. is így járt, a 21. napirendnél Barkóczi Csaba megköszönte Őri Lászlónak és Haász Jánosnak mondott köszönetet az egészségügyi fejlesztésekért. Sík László Lajos (Mindenki Pécsért - MSZP), a testület korelnöke visszautalt a közgyűlés elején az újhegyi új orvosi rendelő kapcsán kialakult polémiára. Több helyi lakos véleményét felolvasta és azt kérte, hogy az újhegyi gyermekorvosi rendelő kialakítása ügyében lépjen a városvezetés (a probléma az, hogy többet kell buszozni a gyerekorvosi rendelőig Újhegyen). Végül némi módosítással, de elfogadták a napirendet. 

A 22. napirend (Pénzeszköz átadási megállapodás megkötése az Integrált Nappali Szociális Intézmény fejlesztő foglalkoztatásának pályázati támogatásához) vita nélkül lett elfogadva. A 23. napirendnél (A Pécs, Szöcske utca 01613 és 01615 hrsz-ú ingatlanok belterületbe csatolása), bár Topán László (Mindenki Pécsért - Momentum) elmondta, volt pár vitás kérdés a bizottságban, például hogy a belterület kiterjesztése a városvezetésre is terhet róhat (csatornázás, közvilágítás, stb.), de az ingatlanok elhelyezkedéséről is megállapították, hogy nem is abban, hanem egy másik dűlőben találhatóak. Kővári János azt vetette föl, hogy napolják el a kérdést, amíg ez ki nem derül. Azt is hozzátette (ami már Topán László is fejtegetett), hogy egy belterületbe csatolással az ingatlanok értéke milliókban mérhető módon nő, miközben az önkormányzat ebből hasznot nem kap, de kötelzettségei lesznek. Lovász István jegyző szerint hamar tudják orvosolni a problémát, Sík László Lajos pedig arról beszélt, hogy ideje lenne rendezni a belterületi határokat. Berényi Zoltán arról beszélt, hogy Vasason és Hirden is vannak olyan területek, amelyeken 2-300 fő él és szeretnék, ha belterületbe csatolnák a területeket. Topá László szerint ez a terület már korábban is belterületbe vonásra volt kijelölve. Csizmadia Péter azt javasolta, hogy inkább a be nem épített belterületi telkeket kellene ösztönözni, mintsem újabb területeket belterületbe vonni. Ehhez akár némi adóösztönzést is lehetne adni. Némi vita közben Lovász István jegyző bejelentette, hogy kiderítették, hogy a Szöcske utcában található a két ingatlan. Kővári módosítóját (hogy vegyék le napirendről az előterjesztést) leszavazták, a napirendi pontot elfogadták.

A 24. napirendi pont (A Pécsi Építési Szabályzat 29. sz. módosítási eljárás lefolytatásához szükséges kiemelt fejlesztési területek kijelölése és a kapcsolódó telepítési tanulmánytervek elfogadása) kapcsán elhangzott, hogy ez már egy módosított előterjesztés. Kővári szerint a fenntartható városfejlesztés az előző és a mostani előterjesztésekkel elmúlt, mert az utóbbi egy erdős terület beépítésével foglalkozik. Kővári szerint ezek szembe mennek az ellenzék által hangoztatott véleményekkel. Nyőgéri Lajos szerint Kővári arról beszél, amiről nem szól az előterjesztés. Csizmadia Péter szerint volt helye annak, hogy Kővári összefoglalta a bizottságban elhangzott vitákat, bár a parttalan vitát ő sem szeretne. A napirendi pontot végül elfogadták.

Az utolsó előterjesztésnél (Polgármesteri beszámoló, lejárt idejű határozatok, átruházott hatáskörben hozott döntések) Berényi Zoltán felvetette, hogy a leromlott állagú köztéri buszváróknál a Vasas-Somogy-Hird településrészeket is vegyék fel. Az előterjesztést elfogadták.

Könyvet osztottak a képviselőknek

A napirendek után Bognár Szilvia alpolgármester a holokausztról emlékezett meg, és kiosztatott egy könyvet a képviselőknek, amely a vészkorszak pécsi eseményeiről és Esztergár Lajos akkori pécsi polgármester viselt dolgaival foglalkozik. Az alpolgármester azt szeretné, ha néhány hónap múlva újra beszélnének az ügyről. 

Berényi Zoltán is egy kiadvánnyal készült, mely a Vasas-Somogy-Hird területének kulturális értékeit mutatja be, mert szerinte ez a rész komoly tartalékot jelenthet Pécsnek.

Berényi eztán a Tüke Busznál lévő bérfeszültség és sztrájkhelyzet kapcsán azt kérte a városvezetéstől, hogy állapodjanak meg a szakszervezetekkel január végéig. Attól tart - tette hozzá -, hogy ennek hiányában a külterületeken élőket érintené negatívan egy buszos sztrájk. Péterffy Attila úgy válaszolt, hogy január végéig nem valószínű, hogy lesz megállapodás, de lesz megállapodás a bérekről, egy hároméves bérfejlesztési tervvel. Hozzátette, a 24-ei tárgyaláson az egyik szakszervezet nem volt ott, a másikkal konstruktívan tudtak tárgyalni, éppen ezért nem tart egy sztrájktól. A polgármester úgy vélekedett, hogy mindent megtettek egy új és három évre szóló bérmegállapodásért. 

A napirend utáni felszólalások végeztével a polgármester lezárta a közgyűlést.


Frissítés (19:15): a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a közgyűlést követően egy közleményben jelezte, hogy a január 24-ei tárgyaláson képviseltették magukat - a szerk.

Forrás: Pécsi STOP