Az új igazolás, nyerő játékos volt a Sopron ellen
Az első akadályt sikerrel vette hazai pályán az NB I-es férfi kosárlabda bajnokságban az NKA Univresias Pécs. Egy hete legyőzték az Oroszlány együttesét. Az október eleji találkozón Sopron látogat Pécsre, amelyet az előző szezonban az NKA Arénában az alapszakaszban 89-83-ra felülmúlták, majd a rájátszásban oda-vissza vertek.
Az NKA számára szép emlékek vannak a Sopron elleni találkozókról, de azokból a mérkőzésekből nyilván nem lehet kiindulni, mert a soproniak új csapattal érkeztek, változó kerettel. Az edzőjük a kemény védekezést szereti, hajtós csapatai voltak.
A mérkőzésen a pontgyűjtést a pécsi csapatban játszó, Bacovic kezdte, majd a másik oldalon Molnár és Fonfana volt eredményes és 2-4 a 4. percben. A Sopron 5 perc alatt begyűjtött öt csapat hibát a szlovén edző cserélt is. Durmo a 6. percben szerzett vezetést (10-8) az NKA csapatának. A vendégek időt kértek, ami nem sok változást jelentett a játékukban. Az NKA két triplát dobott, Scherere és Remy, 20-14-gyel zárult az első negyed.
A második negyed is vendég ponttal kezdődött, Takács dobott egy közelit. 20-16 a 11. percben. A Pécs a lepattanók gyűjtésében remekel, 12 perc alatt hazai oldalon 20, vendég oldalon 15. A mérkőzés előtti edzői nyilatkozatokból mindkét tréner arról beszélt, hogy a palánkok alatt sok minden eldőlhet. Leírhatjuk, hogy a vendég gárda 15 perc alatt büntetőt még nem dobott. A Csirke csapat a második negyed 16. percében talált először a kosárba, Remy révén 24-18. A két csapatból Meleg Gergő a legeredményesebb 11 ponttal. Hosszú szünetre 38-30-as állásnál vonultak a csapatok.
Ismét a vendégek kezdték a pontgyűjtést, Mucius triplával kezdett, 38-33. Az NKA eladott labda mutatója dicséretes, 2 perc alatt 1. A Sopron 4-nél tartott. 46-37, 24. percben, vendégcsapat időt kért. A Sopron 25. percig 5 büntetőt dobott, 100 százalékos eredménnyel. Az NKA mutatója 70 százalék. Durmo ugrott a legponterösebb játékosok közé, 14 pontjával az élen van a 27. percben. 11 pont a különbség hazaiak javára. A vendégek időt kértek. A megbeszélés inkább a pécsi oldalnak kedvezett, 30 perc után 61-49.
Először kezdték a hazaiak a pontgyűjtés a negyed elején. A negyedik negyed nyitó pontszerzője 2+1-ből Nikolics volt. Mindkét oldalon megremegnek a kezek, egymás után 6 büntetőt hibázott a két csapat. 71-61, 36. perc. Remy ugrott pontszerzésben az élre. A 38. percig 18 pontot gyűjtött. Az új ember alig kapott pihenőt mesterétől, Csirke Ferenctől.
Meleg Gergő hazai játékos: - jó érzés két hazai győzelemmel kezdeni a bajnokságot. Talán erősebbek vagyunk, mint az előző évben. A magassági fölényünk nem biztos, hogy eredményes volt, hiszen lepattanó szerzésben jobb volt a Sopron. a három zsákolásom lehet, hogy feltüzelte a közönséget. Itt volt a szövetségi kapitány, de nem neki játszottam.
Takács Zsolt vendégjátékos: Nem koncentráltunk. Ez hazai pályán is kevés lenne. A pályán nagyon küzdöttünk, de ez kevés volt. Tegyem hozzá a lepattanó párbajt megnyertük.
NKA. NIKOLICS 13, Brbaklic, DURMO 18/6, Meleg 15, Bacsovics 8. Csere: ABELL 20/9, Kerpel-Fronius, Scherer 7/3, Rátgéber T.
Vezetőedző:Csirke Ferenc
Sopron:Edwards 10, Fofana 7, Mucius 11/3, Molnár M. 8, GARRETT 15. Csere: Kucsera, TAKÁCS K. 12, Fazekas 7/3, Csendes.
Vezetőedző: Gasper Potocnik.
NKA Universitas Pécs- Sopron KC 81-70
20-14, 18-16, 23-19, 20-21
Szerző: Szabó Ferenc