Paralimpikon Napja az Árkádban
A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola, a Magyar Parasport Napja alkalmából szervezte meg azt a fotókiállítást az Árkád Pécs támogatásával, ami február 20-án nyílt a belvárosi bevásárlóközpontban. A fotókiállítás a pécsi paralimpiai érmes úszók, Hoffmann Judit, Kovács Ervin, Pásztory Dóra, Sors Tamás és Konkoly Zsófia tiszteletére jött létre. A megnyitón megjelent Konkoly Zsófia olimpiai, világ és Európa bajnok. Rendezvényen Zsófi edzője, Jancsik Árpád is ott volt. A sikereket elért sportolókkkal beszélgettünk.
Az első paralimpiai játékokat 1960-ban rendezték meg Rómában. Népszerűsége mutatta, hogy 1992-től a paralimpiai játékokat közvetlenül az olimpia után, az olimpiai helyszíneken rendezik meg. Ahogy az úszás a magyar sportnak, úgy a paraúszás a magyar parasportnak megbízható zászlóshajója a különböző világversenyeken. Pécsről eddig 9 sportoló kvalifikálta magát paralimpiára, közülük 5-en összesen 26 érmet szereztek. Az Országgyűlés 2017. december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta, így a Magyar Parasport Napját minden évben február 22-én ünnepeljük, a dátum választása szimbolikus, hiszen ezen a napon, 1970-ben alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja, a Mozgásjavító Intézmény falai között. Ebben az évben a Magyar Parasport Napjának nagykövet párosa Konkoly Zsófia paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Rasovszky Kristóf olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok nyíltvízi úszó. A PSN Zrt. – Pécsi Sportiskola a Magyar Parasport Napja alkalmából szervezte meg azt a fotókiállítást az Árkád Pécs támogatásával, ami február 20-án nyílik a belvárosi bevásárlóközpontban. A fotókiállítás a pécsi paralimpiai érmes úszóink, Hoffmann Judit, Kovács Ervin, Pásztory Dóra, Sors Tamás és Konkoly Zsófia tiszteletére jött létre. Az éreklödök két hétig tekinthetik meg a kiállítást.
Zsófival a kvótáról és a színt időről beszélgettünk. A pillangó úszás királynője elmondta, hogy a szint idővel nem foglalkozott. Számára a kvótaszerzés volt a fontos. A sérülésének kategóriájában a színt-időket folyamatosan tudja tartani. Igaz, hogy ehhez a hajnali edzések, az egyetemi tanulmányok, a harmadik évfolyamon, az esti erőnléti edzések, majd ismét az úszásra szükség van a szint időkre. Zsófitól azt is megtudtuk, hogy nemrég jöttek vissza melegégövből. Márciusba ismét utaznak, de a helyszínt a szövetség még nem közölte a versenyzőkkel.
A pécsi paralimpikonok jelenlegi mestere, Jancsik Árpád folytatta Petrov Anatolij munkáját. Tolja bácsi sikereket érte Pásztory Dórival, Sors Tamással és másokkal. Jancsik folytatta versenyzőivel az érem gyűjtést. Konkoly Zsófiról elmondta, hogy a pécsi lány óriási tehetség, és mellette ott a szorgalom. Ö mindig a szint időnél jobb eredményeknél tart. Nála csak a kvóta számok figyelése mérvadó, hozzá állásával ezt tudja telejésíteni.
Szerző: Szabó Ferenc