1956: hátra arc, és előre?

A mohácsi vésztől 1848-49-en át, Trianon, a Holokauszt, a második világháborúig, sőt, az ötvenes-nyolcvanas évek magyar történelmének időnkénti „átértékelése” sajátos magyar jelenség?

Azt gondolom, hogy a hatalom természete nem sokat változott az elmúlt ezer évben. Tudjuk, a Machiavellista hatalomfelfogás szerint a cél szentesíti az eszközt. Ez igaz a történelmi emlékezetre is, a múltbeli eseményeknek a jelenkori érdekeknek megfelelő újra értelmezése mindig is jellemző volt a regnáló hatalomra. Az más kérdés, hogy az újkori demokráciákban – nevezzük úgy: a nyugati típusú liberális demokráciákban – nyilvánvalóan az alkotmányos elvek mentén úgy gondolják, hogy a történelmi események értelmezése alapvetően a tudomány feladata. Azokat a tudományos eredményeket, amelyeket a kutatók publikálnak, a politikai hatalom tényként fogadja el, és nem írja felül a pillanatnyi hatalmi érdekei szerint. Magyarországon hiába mondják el a legjobb történészek ’56 hiteles eseményeit, hiába magyarázzák el, hogy ennek milyen pozitív hatásai voltak a később évtizedekre, és hogyan alapozta meg egyébként az 1989-es rendszerváltást, ez nem érdekli a politikai közbeszéd formálóit.

A 21. században lehet szemet hunyni a tények felett?

Miért ne lehetne? Egy autokratikus hatalom uralma alatt élünk, amely már a tudományos intézményeket is megszállta, és most azon dolgozik, hogy a társadalom egészét a saját képére formálja. Tulajdonképpen a történelmi tényeknek, a múlt tudományos megközelítésének „újragondolása” is egyszerűen Orbán Viktor hatalmi logikájából következik. Miért lenne kivétel 1956 átpolitizálása? Ebben szerepe van a forradalom korábbi értékelésének, amit az elbukott politikai rendszerben tanultunk meg, annak is, ahogyan az események átértékelése a magyar rendszerváltás specifikumává vált. A Rákosi-korszak legsötétebb éveit már majdnem elfelejtettük, amikor a magyar sajtó- és tömegkommunikáció „szabadságharca” 1987-88 táján nem 1956 újraértékelésével, hanem az ötvenes évek leleplezésével kezdődött. A Nagy Imre temetés ennek a szelektív emlékezetnek és szelektív-utólagos ellenzékiségnek volt szakrális aktusa. A magyar rendszerváltás politikai szereplői, akik mind a két oldalon több-kevesebb legitimációs deficittől szenvedtek, készséggel értékelték át a múltat, ami azonban sok tekintetben konstruált, töredezett és főként alapjában feldolgozatlan terület volt. Az események valódi, kritikai felülvizsgálatát, a vele való szembenézést később sem nagyon szorgalmazták. 1956 átpolitizálhatóságának ez az általános oka.

Ezzel akkor már együtt kell élnünk?

Ebben semmi szokatlant nem látok. 1956 legalább a negyedik-ötödik olyan nagy történeti fordulat, amellyel a mai napig nem tud mit kezdeni a nemzeti emlékezet. A feldolgozatlanság bizonyítéka az 1956 ünneplése körüli évről-évre ismétlődő zavar az egyik oldalon, egyfajta lappangó elutasítás a másikon, közte pedig van némi érdektelenség is. Nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy a politikai kommunikáció alapvetően megváltozott az elmúlt 10-15 évben. Sok kutató ezt a jelenséget „posztmodern politizálásként” írja le, ami a közösségi média térnyerésétől számítandó, és egyfajta versengésre kényszeríti a szereplőket. Napjainkban az Egyesült Államokban Trump és a Harris próbál így egymás fölé kerülni a választási versenyben, Magyarországon a Tisza párt elnöke és Orbán Viktor tesz meg mindent azért, hogy minden nap biztosítsa magának a folyamatos jelenlétet a közösségi fórumokon. Ma 1956 történelmi átértékelése is ennek esik „áldozatul”, hiszen a miniszterelnök aligha fog kiállni a nemzet elé Nagy Imre és harcostársai méltatásával, Magyar Péter pedig már az 1956-os „lyukas zászlót” akarja gyűlése központi jelképévé kisajátítani. Az egyik oldalon ezen keresztül is utalni próbálnak arra, hogy az adott politikai erő milyen követőtáborral rendelkezik; a másik oldal pedig az éppen a maga aktuális érdekei szempontjából magyarázhatja, értelmezheti újra a 68 évvel korábbi eseményeket. 

Orbán Balázs emlékezetes megszólalása ennek volna a jele? 

Orbán Viktor látványosan keresi Putyin kegyeit, ennek szellemében egész egyszerűen meg kellett „hajlítania” 1956 értelmezését. Arra is gondolhatunk, hogy politikai igazgatója szájába adták ezt az újfajta megközelítést, ami ’56-ot elhibázott történelmi lépésként mutatja be, ahol a forradalom felelőtlen magyar vezetői emberi életeket dobtak az oroszok elé. Számos szakértő is rámutatott, mint legutóbb az 56-os intézet volt igazgatója, Rainer M. János is, aki arról beszélt egy podcastban, hogy azok az emlékezetes mondatok arra utalnak, az orbáni hatalom mára nagyon közel sodródott a putyini Oroszországhoz. 

Szakértők, politológusok serege keresi ennek a magyarázatát. 

Bizonyos elméletek ennek az oroszpártiságnak egyszerűen az autokrata rendszer iránti vonzódásban látják az okát. Az egymás felé tartó orbáni autokratizmus és a putyinizálódó Oroszország között 1956 kellemetlen téma lett, pedig még emlékszünk, hogy Orbán és a Fidesz politikai pályája tulajdonképpen az ’56-os eseményekből vezetődött le. Még a 2010-es évek elején úgy tűnt, hogy a ’56 tulajdonképpen egy olyan „szentség”, ami minden körülmények között szellemi-ideológiai bázisa lehet a Kádár-korszakot leváltó új kormányzatnak. Időközben azonban az autokratizálódó hatalomnak mások lettek az érdekei, és ezért gyakorlatilag bármilyen szellemi, vagy történelmi fundamentumot félresöpört. Azt mondanám: az lenne a meglepő, ha Orbán Putyin Oroszországát ellenségként fogná fel, és mivel a mai putyini értelmezésben 1956 még mindig ellenforradalom, a Szovjetunió elleni fellépés volt, ezért a miniszterelnöknek szerdai beszédében óvatosan kell majd a témát megközelítenie.  

Rainer M. János a 20. századi magyar történelem fordulópontjának nevezi azokat a napokat…  

És ez így is van. Az ’56-os forradalmat követően, a 60-as évektől, már nem lehetett olyan kőkemény diktatúrát megvalósítani, mint ami korábban volt. A történészek szerint a későbbi évtizedekre nézve ez volt a forradalom kimutathatóan legpozitívabb hatása. Aki erről mást mond, az a saját hitelességét rombolja. De régóta látjuk, hogy ez sem tántorítja vissza a kormányt attól, hogy az éppen aktuális politikai érdekeinek megfelelően akár 180 fokos fordulatot is tegyen.