Magyar embernek magyar Messiást!

A Hírklikken már márciusban, Magyar Péter ügyészségi meghallgatása után megjelent egy ehhez hasonló című cikk. Akkor arról írtunk, hogy „a kormány bukását ígérni a csodavárásra mindig hajlamos magyaroknak felelőtlenség, de minimum vakmerőség. Akkor is az, ha tudjuk, hogy semmi – így Orbán és a Fidesz hatalma – sem tart örökké. Úgyhogy, akár be is jöhetnek Magyar Péter számításai. Mi – bár nem hiszünk benne –, Magyarország jól felfogott érdekében mégis drukkolunk annak, hogy a következő ügyészségi meghallgatás után Orbán és kormánya bejelentse lemondását, s ezzel egyidejűleg azt, hogy a Fidesz prominensei távoznak a közéletből.”

Lengyel László – szokása szerint – ennél emelkedettebben fogalmazott. „Ha korábban senki nem képzelte, hogy a két évszázadon, forradalmakon és ellenforradalmakon, háborúkon átment társadalom elfogad maga felett önként egy mindenható megváltót, egy vezető Messiást, ma már el se tudjuk képzelni a politika mezőt valamire való Messiás nélkül. Nem volt igazi Messiása 1848-nak – Petőfi vagy Kossuth mítosza, messianizmusa a bukás után jön létre –, még kevésbé 1918-nak és 1919-nek, vezér nélküli fordulat volt 1945 és 1956, ahogy nincs Messiása, de még igazi vezetője sem 1989-nek... Bizony új Magyarország az a Magyarország, amely az elmúlt húsz-huszonöt évben megteremtette a személyi kultusz politika szerkezetét, amelyben a népet személyesen vezető Messiás szükségszerűséggé és nélkülözhetetlenné válik... nem e személyes karizmatikus képességek vagy akaratok teremtették vagy teremtik a politikai Messiást, hanem a nép vágyai és akarata.”

Mindez egyben azt is jelenti, Magyar Péter története – üstökösszerű felbukkanása és egyelőre töretlennek tűnő szárnyalása – valójában nem róla és a Tiszáról szól, hanem – ha úgy tetszik – a magyar néplélekről. Ez az alap, amelyen Orbán és a Fidesz azt próbálják elhitetni a magyarokkal, hogy büszke, harcos, szabadságszerető nép vagyunk. Minket még sohasem győzött le senki, sugallja Orbán a magyaroknak, hiába, hogy száz ellen támadt ránk, mi még mindig itt vagyunk, és itt leszünk akkor is, amikor ellenfeleinkre már senki sem fog emlékezni.

Orbán nem téved, hanem megtéveszti az embereket. A magyarok – természetesen tisztelet a nem lebecsülendő számú kivételnek – ugyanis nem a szabadságot szeretik, hanem a szabadságharcot. Elfogadják a diktatúrát, annak puha formáját még kedvelik is. Megtanultak együtt élni vele, belerázódtak abba a rendbe, amelyik megsimogatja a fejüket, ha jók, s csak kicsi kokit ad, ha rosszak. E diktatúrát üzemeltető bácsi mindenkiről tudja, hogy az illető mikor jó hazafi, polgár, magyar ember. Apánk helyett apánk, gondoskodik rólunk, gondolkodik helyettünk. Amiben élünk, egy megengedő diktatúra: még azt sem várja el tőlünk, hogy szeressük, megelégszik azzal is, hogy ne utáljuk látványosan.  

Ebbe a helyzetbe robbant bele Magyar Péter az általa megszerzett párttal, a Tiszával. Azt ígérte a magyaroknak, amire egyre többen vágynak, hogy megszabadítja őket a gonosztól, leváltja Orbánt és a gépezetét.

A Fidesz persze nem ül ölbe tett kézzel, minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy megfosszák a magyarokat ebbéli reményeiktől. Az eddig bevált csodafegyver, amely más személyek ellen jól működött, Magyar ellen csődöt mondott. Magyar a Fidesz saját fegyverével reagál az őt ért támadásokra – volt kiktől tanulnia, közülük jött. A manipulált vagy valós hangfelvételekre nem reagál, így hárítja el a terhelőnek szánt felvételeket. Orbántól és Rogántól tanulta ezt a harcmodort, amitől – egyelőre legalábbis – sebezhetetlennek látszik.

Más kérdés, hogy – amennyiben reményei beigazolódnak – a legújabb Messiás mihez kezd majd az országgal. A Fidesznek annak idején nyolc éve volt – az emútnyólcév – hogy kitalálja, mi legyen az egészségüggyel, az oktatással, a gazdasággal, ám ők ellenzékben csak azon agyaltak, hogyan lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani az idők végezetéig.

Most úgy tűnik, hogy a narancssárga mezben pompázó Messiást egy áradó folyóval fémjelzett Messiás válthatja fel. „Szomorú egy olyan országban racionalistának lenni, az értelem erejében bizakodni, ahol minduntalan Messiás vált Messiást” – idéztük az elején Lengyel Lászlót. Ami még ennél is szomorúbb: ha akarnánk, se tudnánk erről vele vitatkozni.