A karácsony ünnepének pogány eredete

Ma már meghitt családi ünnepnek számít, és akkor is így van ez, ha egy korábbi felmérés bizonyítja, hogy például a fiatal felnőtt nők több mint kétharmada nem élvezi a karácsonyt, kizárólag az extra stresszt kapcsolják az ünnepekhez. Az emberek több mint negyede érzi a nyomást a „tökéletes karácsony” iránt, és minden tízedik gondolja azt, hogy képtelen megbirkózni ezzel a kihívással. Mindez a Mind nevű mentális egészséggel foglalkozó jótékonysági szervezet korábbi megállapítása.

Karácsonykor olyan családtagokkal is találkozunk, akikkel év közben csak ritkán, sőt, olyanokkal is, akikkel egyébként feszült a kapcsolatunk. A nemkívánatos ajándékok és a családi stressz kínos helyzeteket teremt, ezért megtanulunk pókerarcot ölteni, hogy elrejtsük valódi érzéseinket. Sok ember karácsonyi problémáinak középpontjában azonban pont az ilyen elvárások hamissága áll. Mivel a megszokottat részesítjük előnyben, különösen a változások idején, sokszor akkor is görcsösen fontossá válik a karácsonyi díszlet megteremtése, amikor valójában csak bosszúságot, fáradtságot okoz. Mivel a hagyományok elengedése olyan, mintha az identitásunk egy részét engednénk el, akkor is ragaszkodunk hozzájuk, amikor terhessé válnak, például nem fér bele az időnkbe a hat fogásos ünnepi lakoma, vagy nem tehetjük meg, hogy a legdrágább ajándékkal készüljünk.

De hát hogyan is alakult ki, mi is ez az ünnep valójában? 

Erről Berend T. Iván írt jegyzetet, amelyet most Tóth Zoltán blogjában olvashatnak. 

A Kossuth-díjas magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, a Magyar Történelmi Társulat elnöke, aki 1990-től 2015-ös nyugdíjba vonulásáig a University of California at Los Angeles (UCLA) professzora, volt, de maradt a magyar és közép-európai gazdaságtörténet neves kutatója, azt írta: a karácsony szavunknak bár ünnepi csengése van, az nagyon is hétköznapi eredetű. A korcun, kracsun, vagyis az „átlépő” jelentésű szláv szóból származik, ami a téli napfordulóra utal, amikortól átlépünk abba az időszakba, amikor újból hosszabbodni kezdenek a nappalok.

A karácsonynak eredetileg nem is volt keresztény vallási tartalma. Pogány ünnep volt, amelyet Szíriában, Egyiptomban, majd a Római Birodalomban is ünnepeltek már, és eredetileg a Nap Ünnepe volt. Fesztiválok, nagy evések minden pogány civilizáció részét képezték. Ünnepelték a leghosszabb nyári napot és a legrövidebb télit – ez volt a karácsony. 

December 25-ét azután I. Gyula pápa választotta Jézus – egyébként ismeretlen – születési dátumává. Egy addig meglévő ünnep, a hét napos Saturnalia folytatása volt ez a nap a Római Birodalomban, és a téli napforduló napja. Az első karácsonyt feltehetően időszámítás után 336-ban ünnepelték a Római Birodalomban, akkor már ezzel helyettesítve a pogány napforduló ünnepét. Angliában 521-ben tudunk először karácsonyi ünneplésről. A L’Osservatore Romano vatikáni újság mindezt megerősítette, amikor ezeket írta a karácsonyi ünnepekről: „Jézus születésének tényleges dátuma történelmi szempontból ismeretlen, mivel sem a római történelem, sem az akkori népszámlálás, amelyet a császár rendelt el, sem pedig az azt követő évszázadok kutatásai nem utalnak rá egyértelműen . . . Ahogy ez köztudott, a december 25-i dátumot a római egyház választotta a negyedik században. Ezt a napot a pogány Rómában a Napistennek szentelték . . . Jóllehet a kereszténységet ekkorra már Konstantin egyik ediktuma elismerte Rómában, a Napistenről . . . szóló mítosz még mindig széles körben elterjedt volt. A december 25-i ünnep népszerű hagyományokban gyökerezett. Ez adta az ötletet a római egyháznak, hogy keresztény tartalommal ruházza fel ezt a napot. Ezt azáltal tette, hogy a Napisten helyére az igazságosság igaz napját, Jézus Krisztust állította, ezt a napot választva arra, hogy ünnepeljék a születését.”

A pogány ünnepek sok évszázados hagyományát nem sikerült eltörölni, s az egyház vagy az állam bölcsen magáévá tette azokat. A húsvét napja eredetileg a megújulás vagy újjászületés ünnepe volt Ostara istennő tiszteletére. Halloween azelőtt ‘Samhain’ pogány kelta ünnep volt. Legtöbb mai ünnepünknek évezredes pogány előzményei vannak. Ugyancsak sok hasonló ünnepet ünnepelnek a nem keresztény világban is. Diwali, a fény ünnepe a hindu világban, Kwanzaa az afrikai országokban, amit december 26 és január 1 között ünnepelnek nagy evésekkel, sok zenével és tánccal. Kínában a Hold Új Év ünnepe van januárban, ezt fesztivál, felvonulás tűzijáték kíséri. Az egyetlen vidám zsidó ünnep, a Hanukka novemberben-decemberben nyolc napig tart játékokkal, ajándékosztással és ünnepi vacsorákkal.

Karácsony ünneplése és a feldíszített karácsonyfa a legszorosabban összetartozik. Ez a szokás állítólag 1536-ra nyúlik vissza, amikor Luther Márton gyermekei számára felállította a karácsonyfát. Ezt a L’Osservatore Romano erősítette meg, mondván, hogy a karácsonyfa állításának hagyománya Németországban kezdődött a XVI. században. Majd hozzátette: „Olaszország az egyik utolsó ország volt, ahol meghonosodott a karácsonyfa, részben amiatt a meglehetősen elterjedt szóbeszéd miatt, hogy a karácsonyfa protestáns szokás, és ezért a jászollal kellene helyettesíteni.” VI. Pál pápa „vezette be azt a szokást, hogy a római Szent Péter téren egy hatalmas karácsonyfát állítanak fel”.

Magyarországon 1633-ból ered a „karácsony fájának” kivágási tilalma. Bécsben a Berlinből áttelepült Arnstein bankár házában tudunk karácsonyfa állításról 1814-ben. Lehet azonban, hogy Brunszvik Teréz 1824-ben állított elsőként karácsonyfát Magyarországon. Amerikába a német telepesek vitték be a szokást. Végül is a karácsonyfa valóságos diadalát az Illustrated London News-ban 1846-ban közölt rajz tetőzte be, mely Viktória királynőt családja körében egy feldíszített karácsonyfa mellett ábrázolta. Vannak, akik azt állítják, neki köszönhető, hogy nem létezhet karácsony karácsonyfa nélkül.

Mindehhez még annyit tennénk hozzá, „az új év megünneplése időszámítás előtt 2000-re, Mezopotámiába nyúlik vissza. A házasságkötés ünneplése is pogány szokás volt, mielőtt a katolikus egyház átvette volna. A házasságot szimbolizáló jegygyűrűt már az ókori Egyiptomban és Görögországban is kultiválták. A görögök úgy hitték, hogy a szerelem vénája az ember ujjából megy a szívébe, ezért választották a szívhez közelebb álló balkar ujját a jegygyűrű természetes helyeként.”