A politika mindennapi tevékenység, nem csak a négyévenkénti szavazásból áll

2023. február 2. 07:45 2023. feb. 2. 07:45

A Szikra Mozgalom egy rendszerkritikus baloldali politikai szervezet, amely egyfajta platformot próbál képezni a meglévő baloldali kezdeményezések között, illetve közösséget próbál építeni azoknak, akik csatlakoznak ehhez a baloldali küzdelemhez – mondta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában Bereczki Áron a Szikra elnökségi tagja, aki Ungvári Sára középiskolai tanárral, a szervezet egyik aktivistájával válaszolt arra kérdésre, hogy egy „szikra” mekkora tüzet képes csinálni.

A Szikra többféle módon próbálkozik, és többféle módon gondolkozik. Alapvetően a mozgalomépítés része, hogy pártpolitikai eszközöket használnak. Példaképpen említették, hogy mielőtt Jámbor András képviselőként bejutott a parlamentbe, részt vettek a kampányában, hiszen az ő jelöltjük volt, de más önkormányzati kampányokban is ott voltak, a másik oldalon pedig még belső építkezés folyik és ez a kettősség jellemzi őket.

Bereczki Áron elmondta, a 2018-as rabszolgatörvény elleni tüntetések alatt fogalmazódott meg a gondolat, hogy szükség lenne szervezett munkára. „Az első projekt, amiben a Szikra már szervezetként vett részt, de akkor még Szabad Budapest Fórumként, az a 2019-es önkormányzati választás volt. Akkor négy jelölt, Karácsony Gergely, Pikó András, Baranyi Krisztina és Szűcs Balázs kampányát erősítettük. Úgy választottuk ki őket, hogy olyan jelölteket kerestünk, akikhez értékalapon közel álltunk és értékesnek tartottuk a bekapcsolódást. Ez pedig a szervezet tanulását is elősegítette.”

Ungvári Sára emlékeztetett, nemrég zajlott le a Fizessenek a gazdagok elnevezésű kampány Budapesten. „Több kaszinóblokádot és egy étteremblokádot tartottunk egy hét alatt és folyamatosan próbáltuk felhívni alapvető igényekre a figyelmet, ezzel például arra, hogy a nagy vagyonnal rendelkezők adjanak többet a közösbe, mert Magyarországon nagyon komoly megélhetési válság van, és ha nem fordítjuk meg a válságkezelési stratégiánkat, akkor rengeteg háztartás fog csődbe menni és ennek mindannyian ki vagyunk téve.” Hozzátette, egyébként ez nem bűncselekmény volt, hanem polgári engedetlenség és szabálysértésnek minősül, de véghez vihető cselekedet.

Beszéltek arról is, hogy a kilakoltatásokról osztottak meg videókat a Szikra oldalán. Mint fogalmaztak, „nem figyelnek arra, hogy azok a családok, akiket kitesznek az utcára, azok milyen körülmények között szegényednek el, hogy őket inkább segíteni kellene és nem tovább büntetni. A Város Mindenkié mozgalommal szoktunk együttműködni, ők régóta csinálják ezt a munkát és nagyon inspiráló szervezet. Ők hívtak először, hogy szálljunk be a kilakoltatások elleni munkába vagy akár az élőláncokba.”

Mi azt akarjuk elérni, hogy ne csak a négyévenkénti választásokon politizáljanak az emberek, hanem a mindennapokban is – fogalmazott a két aktivista és hozzátették, sok ilyen baloldali szervezet van, az ő szövetségeseik szeretnének lenni. „Magyarországon nagyon sok baloldali érzületű ember él, akinek ez a platform cselekvési lehetőséget ad, részt tud venni a kampányokban, rengeteg apró munka van, amelybe be tudnak csatlakozni, a cél pedig az, hogy egy kampányt megnyerjünk, de eközben egy csomó tudást is szerzünk azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell a politikai életben eredményes lenni” – mondta Ungvári Sára. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Szikra Mozgalom nem egy új párt és nem akarnak helyettesíteni egy pártot sem, hanem a civilség és a pártpolitika közötti széles eszköztárból dolgoznak.

Bereczki Áron a mozgalom elnökségi tagjaként elmondta, jelenleg van egy 150 fős keménymag, amelynek szavazati joga van a szervezetben, és van egy 250-300 fős támogatói réteg. „Lokálisan létezünk, nincsenek kisebb alapszervezeteink szétszórva az országban, ez egy budapesti székhelyű szervezet, amelyben igyekszünk a nem budapesti tagok számára teret biztosítani. Célunk az országos hálózatkialakítás, de jelen pillanatban ott tartunk, hogy itt helyben kell építkeznünk, itt kell a tagjainkat mobilizálhatóvá tenni és ennek érdekében egy ideig még nem mozdulunk innen.”

Nekünk az a fontos, hogy ne megmondjuk az embereknek, hogy mi lenne jó az országnak, nekünk az a célunk, hogy felszabadítsuk a tagjainkat. „Attól, hogy négyévente elmegyünk szavazni, nem végzünk politikai tevékenységet, mi azt mondjuk, vegyük észre, hogy a politika egy olyan mindennapi tevékenység, amelyben részt lehet venni.”

A Klikk TV Mélyvíz című műsora ide kattintva nézhető meg.

Forrás: hirklikk.hu