Bár kellene, még nincs új „földreform” 

2025. január 4. 07:00 2025. jan. 4. 07:00

Jelenleg a magyar mezőgazdasági vállalkozók között van a legtöbb milliárdos, véli Raskó György agrárközgazdász, az ország egyik legtekintélyesebb mezőgazdasági vállalkozója. Egy korábbi beszélgetés alkalmával ugyanakkor azt is elmondta, hogy ennek ellenére a hazai mezőgazdaság egyik legnagyobb problémája a családi és kisvállalkozások tulajdonosainak kiöregedése. Akadozik a szakember-utánpótlás, a vidéken élő fiatalok körében az utóbbi években nem mutatkozott érdeklődés az agrárszakmák iránt. Ebben persze szerepet játszik az is – mint azt a szakember a Hírklikknek kifejtette –, hogy az ország sok területén jelenleg is tapasztalható a falvak elnéptelenedése. Az Agroinform december végén megjelent legfrissebb jelentése arra utal, ezt a helyzetet végre a szakminisztérium is felismerte.

„Az agrárszakképzés fejlesztése kulcsszerepet játszik Magyarország mezőgazdasági versenyképességének fenntartásában és a vidék gazdasági fejlődésében. Mindent meg kell tenni azért, hogy a vidéken élők az agrárágazatban találják meg saját és családjuk boldogulását, kiaknázva a térségek sajátosságaiban rejlő potenciált, ezzel is elősegítve a vidék népességmegtartó erejét” – ismeri el végre az Agrárminisztérium is, hogy ez a hazai mezőgazdaság továbblépésének a kulcsa. A szaktárca is úgy látja, az agrárszakképzés választása olyan döntés lehet a fiatalok számára, ami hosszú távon biztos jövőt, megélhetést és perspektívát kínál. 

Mint megtudtuk, a szakminisztérium fenntartásában jelenleg 47 agrárszakképző intézmény működik országszerte, ezekben csaknem tizenötezer diák tanul, s csak a 2024/25-ös tanévben több mint 3400 kilencedikes diák kezdte meg tanulmányait valamelyik agrárszakképző intézményben. A szaktárcához 18 élelmiszeripari, 9 mezőgazdasági és erdészeti alapszakma tartozik, amiket kizárólag iskolarendszerű képzésben lehet elsajátítani. Az utóbbi években átalakult az agrárszakképzés szakmaszerkezete is, ennek következtében ma már ez a képzési irány sem jelent zsákutcát. A jelentkezők az alapszakma elvégzése után 13 technikusi és 14 szakképzőiskolai lehetőség közül választhatnak, így mára az általános iskolából kikerülő diákok számára az agrárszakképzés széles oktatási palettája valós képzési alternatívát jelenthet. 

Az Agrárminisztérium felügyelete alatt működő intézményekben az oktatás az ágazat gyorsan változó igényeihez igazodik. Folyamatosak a fejlesztések az iskolákban, tanműhelyek újultak meg, korszerű oktatási eszközöket és technológiai berendezéseket szereztek be, hogy a diákok valóban korszerű körülmények között sajátíthassák el szakmájuk alapjait. Emellett bevezették itt is az új szakoktatási rendszerben már másutt is alkalmazott duális képzést: a gyakorlatközpontú tananyag az elmélet elsajátítása mellett lehetőséget ad a speciális, az adott munkahelyi technológiák és elvárások szerinti szakmai ismeretek megszerzésére is. A jelentkezők már tizenéves korukban megismerik a valós gazdasági környezetet és a vállalati kultúrát. Ezt a duális képzési formát egyre több mezőgazdasági iskolában vezetik be, a szakmai kamarával együttműködve a minisztérium országszerte keresi azokat a vállalkozásokat, amelyek hajlandók csatlakozni a kezdeményezéshez, és vállalják, hogy duális partnerként részt vesznek a képzésben. 

Ki kell alakítani az agrárvállalkozásokban a duális képzéssel kapcsolatos olyan új szemléletet, amelyben a cégek a tanulók képzését, oktatását a befektetési stratégia részének, a termelés elhagyhatatlan elemének tekintik. A jövő a környezettudatos gondolkodásmód elmélyítése az agrárszakképzésben is. Az oktatási programok fókuszában a fenntarthatóságnak, a természetvédelemnek, valamint a modern technológiai megoldásoknak kell állniuk. Az agrárszakképzés folyamatos fejlesztése nemcsak a mezőgazdasági ágazat versenyképességét erősíti, hanem hozzájárul a vidéki közösségek gazdasági és társadalmi megújulásához is. A minisztérium éppen ezért elkötelezett amellett, hogy az agrárszakképzés révén biztosítsa az ágazat jövőjét, miközben értékteremtő pályát kínál a fiataloknak – olvasható az Agrárminisztérium év végén kiadott közleményében.

A vidéki közösségek megtartása Raskó György szerint is fontos lépés lehetne abba az irányba, hogy az elöregedő családi gazdaságok ismét megélhetési perspektívát jelentsenek a falun élő fiataloknak. Ha a minisztériumi elképzelések szerint alakul a mezőgazdasági szakképzés, ha sikerül megállítani a falvak elnéptelenedését, vagy ahogyan az egykori államtitkár egy Hírklikknek adott korábbi interjúban elmondta, az elnéptelenedő kistelepülések határában mind gyakrabban parlagon maradó földek akár ingyenes átadásával, sok, a gazdálkodáshoz értő fiatalnak nyújthatnának megélhetést. „Ehhez azonban újra kellene rendeznie a kormányzatnak az utóbbi években egyre inkább koncentrálódó földbirtok-viszonyokat, de egy új földreformra ma még szándék sem mutatkozik” – állítja a szakember. 

A KlikkTV témához kapcsolódó korábbi,  2023. okt. 24.-i adása itt nézhető meg:

Forrás: hirklikk.hu