Nem költhetnek az iparűzésiadó-bevételből dolgozói bérekre a jövőben az önkormányzatok

2020. június 3. 17:44 2020. jún. 3. 17:44

Benyújtotta a kormány a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslatot, mellyel többek között az önkormányzatok gazdálkodását is átalakítják.

Amint arra a hvg.hu rámutat, törvénybe foglalják, hogy az önkormányzatok nem költhetik a hivatali dolgozók bérére a helyi iparűzési adóból származó bevételeiket. Korábban erre előre meghatározott mértékben lehetőség volt, a jövőben ez megszűnik. 

A cikk szerint az önkormányzatokat megfosztják attól is, hogy adót vessenek ki az ingatlanokon elhelyezett reklámhordozókra. Hitelfelvétel terén viszont könnyítés várható. Jelenleg ehhez kormányzati engedély szükséges, a jövőben viszont 200 milliárd forint értékig (vélhetően ez országos keret - szerk.) köthetnek évente egy rövid lejáratú hitelszerződést az önkormányzatok.

A lap megjegyzi, a kormány engedélyére nem lesz szükség az olyan szerződéseknél, amelynek az értéke 1 milliárd forint vagy az iparűzésiadó-bevétel 10 százaléka alatt marad, ugyanakkor a miniszter megtilthatja a szerződéskötést.

Azt már korábban tudni lehetett (szintén a hvg.hu írta meg), hogy jövőre a járvány elleni védekezés alapot illeti a teljes gépjárműadóból származó bevétel, azaz ebből egy forintot nem látnak majd az önkormányzatok. Pécsnek idén 480 milliós érvágást jelentett a gépjárműadó-bevétel elvonása, a jelek szerint jövőre is érzékeny veszteséggel számolhat a város.
 

Forrás: Pécsi STOP/hvg.hu