Százmilliókat fizet évente a BKV a munkahelyi balesetek után kártérítésként

2023. január 6. 10:50 2023. jan. 6. 10:50

Az elmúlt három évben saját összesítésük szerint összesen 639 munkabaleset történt a BKV-nál. A szám évről-évre alig változik. Három évvel ezelőtt 226 munkabaleset történt, míg 2021-ben 220, tavaly pedig novemberig 193 – szedte össze az adatokat a Népszava kérésére a főváros közlekedési cége.

A dolgozók tizedét lefedő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) évi 100-120 olyan esetről tud, amikor személyi sérülés nélküli, „saját hibás” baleset történik, amikor a munkavállalók tehetők felelőssé a károkozásért. Ezek többnyire apróbb koccanások, de gyakori a tükörtörés, szélvédő-, karosszéria sérülés. Ha figyelembe vesszük a tízeres munkavállalói összlétszámot, az ilyen balesetek száma ezres nagyságrendű lehet. S akkor ebbe még nem számoltuk bele a „külsősök” okozta baleseteket – mondja a Népszavának Naszályi Gábor, az EKSZ elnöke.

– A munkahelyi balesetekhez kapcsolódó kárkifizetésekről csak a káreset után több évvel érkezik fizetési meghagyás a kormányhivataloktól a BKV-hoz – magyarázta a társaság, amely így csak korábbi évek adatait tudta megadni. 2017-ben 128 munkahelyi baleset után 105 millió forint, 2018-ban 129 munkahelyi baleset miatt 80 millió forint, míg 2019-ben 111 munkahelyi baleset következményeként 102 millió forint kártérítési kötelezettsége keletkezett a BKV-nak. Ezek kifizetésére többnyire a cég munkáltatói felelősségbiztosítása nyújtott fedezetet.

„A magyar, de még az európai közlekedési cégeknél is általános a munkaerőhiány, különösen a sofőrökből van kevés. Így a menetrendet csak a meglévő állomány iszonyatos túlterhelésével lehet tartani” – magyarázza Naszályi Gábor. A szakszervezeti vezető szerint a munkaadóknak az Orbán-kormány is a kezére játszik, például a járművezetőknek korábban biztosított korkedvezményes nyugdíj eltörlésével. Emiatt ma 11 évvel tovább dolgoznak a járművezetők. 

„Amikor a rabszolgatörvény lehetővé tette a 400 órás túlórát, a BKV menedzsmentje arra kérte a városvezetést, hogy ezt a passzust a cég is alkalmazhassa, de a tulajdonos önkormányzat ehhez nem járult hozzá. A 2019-ben megválasztott új városvezetés kifejezetten munkavállaló-párti, amit a tavaly megkötött bérmegállapodás is jelez. Csodát azonban ők sem tehetnek” – jegyzi meg Naszályi Gábor, aki az elszabaduló árak egyik súlyos következményének tartja az önkizsákmányolást. 

Forrás: hirklikk.hu