A végtelenségig nyomoznak a Tüke gyanús buszbeszerzése miatt

2018. június 8. 09:32

Május elején lejárt az újabb határidő a milliárdos hűtlen kezeléssel gyanús pécsi buszbeszerzés nyomozásában. Sebaj, most már egészen szeptemberig hosszabbították. Se gyanúsított, se infók.

Tóth Bertalan szocialista és Mellár Tamás független pécsi parlamenti képviselők intéztek kérdést az Országgyűlés elnökén keresztül Polt Péter legfőbb ügyészhez a gyanús pécsi buszbeszerzések ügyében.

Mint már ismert, a Tüke Busz Zrt. ügyében nyomozás van folyamatban különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés tárgyában, melyben gyanúsítotti felelősségre vonás még mindig nem történt.

Azt lehet tudni, hogy a 2015-ös pécsi Volvo-beszerzések ügyében 2017. október 26-án érkeztek meg az addig eljáró Baranya Megyei Főügyészségre. Ezt követően jelölték ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságot az ügyben eljáró nyomozó hatóságként.

Az ügyről eddig nagyjából annyi derült ki, hogy 3 millió euró, azaz közel 1 milliárd forint a gyanú szerint az elkövetési érték a pécsi Tüke Busz Zrt. 2015. évi buszbeszerzését érintő, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult nyomozásban.

Úgy tudni, egy kis, üzleti és baráti kapcsolatban álló befolyásos kör elérte, hogy a tisztán közpénzből és hitelből tervezett pécsi buszbeszerzésre a szükségesnél jóval több pénzt fizessen ki a Tüke Busz, azaz a kellőnél jóval több hitelt vegyen fel, és megszervezték azt is, hogy a valós, tényleges költségeken felüli részhez hogyan juthatnak hozzá problémamentesen. A nyomozásnak hollandiai és szerbiai szálai is vannak, illetve sajtóhírek alapján thaiföldi érintettség is kimutatható. Az is kiderült a sajtóból, hogy az ügyben két közszereplőnek is helye van. Nevüket a hollandiai ügyészségi iratokban konkrétan említik, ezek az iratok pedig már több mint fél éve a magyar nyomozó hatóságoknál vannak.

Tóth és Mellár egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, a május 9-én lezárult nyomozás milyen eredménnyel járt, vagy ha semmilyennel, milyen indokkal hosszabbították tovább, kik az érintett közszereplők, van-e mentelmi joguk, kik állnak a thaiföldi offshore számlák mögött, illetve hogy mi kell mg ahhoz, hogy az ügyészség végre gyanúsítással éljen.

Polt Péter válaszából kiderült, hogy a nyomozás határidejét szeptember 9-éig meghosszabbították, gyanúsítás nem volt, de mást nem igazán árulhat el. Annyit még igen, hogy terrorizmus finanszírozására utaló adatot nem találtak.

Juhúú.