Berkecz: a Fidesz állami szintre emelte a korrupciót

2014. szeptember 30. 11:42 2014. szept. 30. 11:42

Berkecz Balázs, az Együtt országos elnökségi tagja szerint a Fidesz állami szintre emelte a korrupciót, emiatt átláthatósági biztosokra lenne szükség, valamint transzparens módon kellene az önkormányzatoknak működnie. A helyhatóságoknak és a politikusoknak nyitnia kell a társadalom felé, és az önkormányzati fenntartású médiára is ráfér a szabályozás.



- Állami szintre emelte a korrupciót az elmúlt négy évben a Fidesz, és Magyar Bálint fogalmazásával élve "maffiaállamot" hozott létre. Az ellenzéknek azon kell dolgoznia, hogy ezt az államot lebontsák - kezdte sajtótájékoztatóját Pécsen a Baranya Megyei Önkormányzat épülete előtt Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja.
A politikus elmondta, szűkebb pátriájában, Szigetváron is sok példa akad erre, az egyik ilyen az, hogy a KDNP és a Jobbik által támogatott polgármesterjelölt Simon János (aki a Fidesz frakcióvezetője volt a városban, valamint alpolgármester) egy Facebook-bejegyzésben köszönte meg volt felesége unokatestvérének, hogy az cégével három éven keresztül ellátta Szigetváron a nyári közétkeztetést. Berkecz szerint ezzel az a probléma, hogy testületi jegyzőkönyvek bizonyítják, maga Simon János járt el az ügyben. A vállalkozó jelenleg a Fidesz megyei listáján a tizedik. Az Együtt elnökségi tagja hozzátette: ha valaki ma Magyarországon arra büszke, ott valami nagyon nagy baj van.

Éppen ezek miatt kell az önkormányzatokat az átláthatóság felé terelni, mert ezzel lehet a hitüket hagyott választókat visszaterelni a közélet felé - magyarázta Berkecz. Az Együtt a Transparency International, a K-monitor és több más, az átláthatósággal foglalkozó szervezetek javaslatai és ötletei alapján transzparenssé akarja tenni mindazokat a helyhatóságokat, ahová az őszi választáson bekerülnek.

"Civil szervezetek segítségével átláthatósági biztosokat kell az önkormányzatokhoz delegálni; a képviselők vagyonnyilatkozatait nyilvánosságra kell hozni; az önkormányzat csak olyan céggel köthet szerződést, mely legalább egy éve működik; a szerződések tervezetét ki kell tenni az önkormányzatok honlapjára már megkötésük előtt; és az önkormányzat honlapját is a tájékoztatásnak és a transzparenciának kell alárendelni" - sorolta pártja ötleteit Berkecz. Az elnökségi tag hozzátette: a politikusoknak nyitnia kell a társadalom felé, ez is az átláthatóságot szolgálná.

A politikus szerint a helyi, önkormányzati fenntartású média ügyét is szabályozni kell, mivel a fideszes városvezetésnél az önkormányzati média kormányzati szócsővé degradálódik, és a kiegyensúlyozott tájékoztatás helyett csak pártpropagandát közvetítenek. "Ezek kellenek egy tisztább, európaibb Magyarországhoz" - zárta sajtótájékoztatóját Berkecz Balázs.

Forrás: Forrás: Pécsi Stop