Buszfolyosó: luxusmerénylet a belváros ellen

2017. január 9. 06:53 2017. jan. 9. 06:53

800 millió forintot vernek el arra, hogy a közösségi közlekedésre hivatkozva megnyomorítsák a fél várost. Röviden ez a véleménye a tervezett buszfolyosóról a pécsi buszos szakszervezet elnökének.

A buszfolyosó koncepciója egy ideje már borzolja az idegeket Pécsen, legutóbb a városi portál írt róla.

Itt a buszfolyosó elméletét, ami a politikai erőviszonyokat figyelembe véve villámgyorsan gyakorlattá válhat, azzal magyarázzák: „az utóbbi években jelentősen nőtt a buszok menetideje az egyre nagyobb forgalom miatt”.

A nagy terv az, hogy gyakorlatilag kitiltják az autókat a Szigeti út egy részéről, a Hungária és a Rákóczi útról, a 6-os egyik sávját pedig a buszoknak adják.

Mindezt 800 millió forintból.

Azt gondolhatnánk, hogy a buszsofőrök örülni fognak, hiszen övék lesz a belváros és a mennyek országa. De nem így van.

- A fonódó hálózat alapkoncepciója teljesen elhibázott – mondta Hofekker Ferenc, a pécsi Tüke Busz mellett működő Független Demokratikus Szakszervezet elnöke.

– Már a legelején mondtuk, mi, sofőrök, hogy a fonódó hálózatban nagyobbak lesznek a késések, hiszen sokkal hosszabbak az útvonalak. Nem hallgattak ránk, most meg a megnövekedett forgalomra fogják és óriási összegből foltozgatják azt az elképzelést, ami soha nem fog normálisan működni. Ez a koncepció nem több, mint hogy a közösségi közlekedésre hivatkozva alaposan megszívatják a fél várost, mindezt 800 millióból, amit értelmesen, valódi problémamegoldásra is lehetne költeni. Ez egy luxusmerénylet a belváros ellen - fogalmazott az elnök.

Pécs belvárosát három kelet-nyugat irányú út tárja fel, Hofekker szerint, ha az egyiket kiveszik a rendszerből, a másik kettő terhelése botrányosan megnő. Főleg úgy, hogy az autók kitiltásával párhuzamosan új parkolók nem létesülnek, mert nincs hol. Ha lesz, akkor is csak fizetős. Így aki a lezárt terület környékére igyekszik, de muszáj utána megint autóba ülnie, vehet parkoló-, aztán meg buszjegyet is, vagy gyalogol.

A szakszervezeti elnök szerint egy olyan, alapvetően elrontott rendszert próbálnak vagyonokért életben tartani, ami létre sem jött volna, ha messziről jött civilek helyett a város egyszer azokra a buszsofőrökre hallgatott volna, akiknek összeadva ma több mint 4000 év tapasztalata van a pécsi tömegközlekedésben.

Kínzó kérdések bőven akadnak. Például hogy ha készült a folyosóról hatástanulmány, akkor azt hol lehet megtekinteni, mert még nem találkoztunk vele. Az sem teljesen világos, hogy ha meglehetősen önjáró ügyekben sikerült jó pénzért városrészi konzultációt szervezni, akkor most hol marad a folyton nyertes pécsiek megkérdezése.