Félmilliárdot fizetett Páva Fidesz-közeli tanácsadókra közpénzből

2014. október 3. 13:10 2014. okt. 3. 13:10

Ötszázötven millió forintot költött el a pécsi önkormányzat külsős tanácsadókra 2010 és 14 között - számolt be Gulyás Emil, az MSZP képviselőjelöltje egy sajtótájékoztatón. Ez az összeg sokkal nagyobb, mint amennyi egy évben befolyik a 65 négyzetméter alatti lakások ingatlanadójából. Gulyás szerint rengeteg helyre folyik ki az adófizetők pénze, a gyakorlatot az elsők közt szüntetné meg a baloldal a választás után.



Egyre kevesebb pécsi találja meg számítását szülővárosában, Páva Zsolt polgármestersége alatt több mint 11 ezer ember hagyta el a várost, miközben többek, eddig a háttérben állók hatalmas pénzeket, összességében 550 millió forintot tettek zsebre négy év alatt az önkormányzattól - kezdte sajtótájékoztatóját Gulyás Emil baloldali képviselőjelölt, az MSZP pécsi elnöke.


Gulyás szerint jogászok, kommunikációs és egyéb tanácsadók jártak jól Páva Zsolttal. Az MSZP képviselői már 2011-ben megkeresték az önkormányzatot és az önkormányzati cégeket, hogy mennyit költöttek külsős tanácsadókra.

"Már akkor is hihetetlen összegek, több tízmillió forintok mentek el a politikai gurukra, tanácsadókra, ügyvédekre, akik általános jogi tanácsadást, kommunikációs tanácsadást, kapcsolattartást, konzultációt és egyéb, eléggé megfoghatatlan jogcímeket tüntettek fel. Több tanácsadó egyszerre áll munkaviszonyban az önkormányzattal, vagy az önkormányzati cégekkel, és ezek mellett megbízási szerződései is vannak még" - vázolta fel a szocialisták pécsi elnöke.

Gulyás hozzátette: idén is kikérték a tanácsadói szerződéseket, és összesítették - négy év alatt 550 millió forint ment el az adófizetők pénzéből a tanácsadókra. "Ez az összeg nagyobb, mint az egy év alatt a 65 négyzetméter alatti lakások után befizetett adó." A képviselőjelölt elmondta, a mellette látható két doboz tartalmazza a szerződéseket, melyek 10-20 kilót tesznek ki.



A képviselőjelölt szerint a tanácsadókat nem nagyon lehet látni Páva Zsolt mellett, nekik azonban többeket sikerült beazonosítani, akit közpénzekből tömtek ki - elsősorban marketingesek, jogászok, kommunikációsok jutottak így szerződésekhez.



Szalai Sándor érdekeltségébe a Szalaiusz Consulting Bt. és Lexum Invest Kft. tartozik, hozzá tartozik egy pécsi hírportál is; a pécsi önkormányzattól, illetve önkormányzati cégektől (BIOKOM, Pécs Holding, Pécsi Sport Nonprofit Zrt., PÉTÁV, Tettye Forrásház Zrt.) kapott megbízásokat. Gulyás Emil idézett egy szerződésből is, hogy milyen munkákra kapott Szalai és érdekeltsége megbízásokat: "Elősegíti a megbízó felmerülő problémáinak megoldását; segítséget nyújt kommunikációs ügyek lebonyolításában; banner-elhelyezés, közlemény megjelentetése; kapcsolattartás országgyűlési képviselőkkel; más személyek irányában képviseli a megbízó érdekeit", és hasonlók. A képviselőjelölt szerint több érdekes tétel is van ezekben a szerződésekben, a legtöbb szinte mindegyikben megjelenik. Szalai Sándor négy év alatt mintegy 100 millió forintot kapott a közpénzekből, és az egyik szerződés szerint még nagy kedvezményt is adott a listaárhoz képest.

Másik ilyen szereplő Kamondi Mónika, Szalai volt felesége, aki ügyvédként jogi tanácsadásra, parkolási ügyek beállításával kapcsolatos jogi feladatokra, szerződések készítésére szerződött. Ő a Pécs Holdingtól, a Biokom Kft-től kapott megbízásokat, négy év alatt 50 milliós nagyságrendben kapott pénzt az önkormányzattól - magyarázta Gulyás.



Következő szereplőként a képviselőjelölt Kapitány Gergely és sógornőjét, Varga Emesét említette. "Kapitány érdekeltségébe a K és K Produkciós Bt, és sógornője cége, a BL Média Kft. tartozik. Imázsépítésre, válságkommunikációra, politikai tanácsadásra, kommunikációs tevékenység segítésére szerződött az önkormányzattal, a Biokommal, a Tettye Forrásházzal, a PÉTÁV-val, a Pécsi Közlekedési Zrt-vel és a Pécsi Városfejlesztési Zrt-vel. Négy év alatt Kapitányéknak összesen 60 milliós nagyságrendű közpénz jutott négy év alatt. Érdekesség, de az Igazságügyi Minisztérium online nyilvántartásában Kapitány cégének mérlegét 2009 óta nem lehet látni, így nem tudni, hogy máshonnan származik-e bevétele a pécsi közpénzeken kívül" - vázolta fel Gulyás.

A képviselőjelölt hozzátette: Kapitány Gergely - Szalaihoz hasonlóan - állást is kapott, az önkormányzati lapot és annak online felületét üzemeltető cég tartozik vezetősége alá, 2013-ban bruttó fizetése 9 millió 936 ezer forint.





Gulyás szerint nem tudni, hogy a szakértelmük, vagy inkább valami más miatt kaphatták-e ezeket a zsíros szerződéseket a tanácsadók, mivel még nem sikerült minden szerződést felderíteniük, de dolgoznak az ügyön. A felsoroltakon kívül is még vannak érdekes szereplők: Dr. Komlódi András jogvédő, ügyvéd; Dr. Tunyogi Szabolcs, ügyvéd, aki Őri László fideszes képviselő főnöke; Dr. Haszán Péter, ügyvéd, Páva Zsolt volt ügyvédtársa; Dr. Bíró Balázs, ügyvéd; Várhegyi Attila, a Prestige Media vezetője, a Fidesz hűtlen kezelés miatt jogerősen elítélt volt vezetője; De Blasio Antonio, volt fideszes képviselő, eszéki főkonzul. Coachingra hétmilliót, közvélemény-kutatásra 18 milliót költött a pécsi önkormányzat - sorolta fel Gulyás, és hozzátette: még sok szerződést kell átnézniük.



A képviselőjelölt szerint az önkormányzatnál és önkormányzati cégeknél rengeteg szakember dolgozik, így érthetetlen, hogy miért külső tanácsadókra bízták a munkát, akik közt több budapesti van, és többen egy szűk baráti kör tagjai. Gulyás hozzátette, a szerződések első pillantásra rendben vannak, de ha tüzetesebben vizsgálják őket, akkor derülnek ki a furcsaságok. A szerződések nagy része határozatlan időre szóló, ami felveti azt a lehetőséget, hogy még most is folyatják ki a közpénzeket az önkormányzattól - magyarázta a képviselőjelölt.

A négy év alatt kifizetett 550 millió forint több annál, mint amennyi egy év alatt az önkormányzathoz befolyik a 65 négyzetméter alatti lakások adójából, így megvan az első forrás a baloldal által tervezett adócsökkentésre - mondta el a képviselőjelölt. A cél az, hogy a külsős megbízási szerződéseket megszüntetik, illetve a legszükségesebb, minimális mértékre korlátozzák, ezzel lehet Pécset kihúzni a gödörből - zárta sajtótájékoztatóját Gulyás Emil.

Forrás: Forrás: Pécsi Stop