Januárban indulhat be a mohácsi vágóhíd - Szegedről csak tízen jönnek át

2016. december 2. 15:26

Csak tízen vállalkoztak a százfős állományból arra Szegedről, hogy az új mohácsi vágóhídra mennek dolgozni. A létesítményben a tervek szerint csak januártól indul a próbaüzem - szeptemberben még őszi kezdésről lehetett hallani. Szegeden most betanulni vannak többen is Baranyából, 742 forintos órabérrel - írja a Délmagyarország.

Továbbra is csúszik az MCS Zrt. mohácsi új vágóhídjának indulása, a Délmagyarország című lap úgy értesült, az éles próbaüzem - az első vágással - jövő év januárjában indulhat, november végén csak a száraztesztelés indult be. A próbaüzem várhatóan márciusig fog tartani, onnantól indulhat be a teljes üzemelés, amely 2017 utolsó negyedévére érheti el a teljes kapacitást.

A lap november 29-ei számában megjelent cikk szerint a Pick Zrt. szegedi vágósorán száz fő dolgozott, közülük azonban csak tízen vállalták, hogy Mohácsra költöznek a további munka függvényében (a Pick és az MCS Zrt. stratégiai együttműködést kötött, ezért szűnik meg a vágás Szegeden - a szerk.). A Délmagyarország úgy értesült a Húsipari Dolgozók Szakszervezetétől, hogy a mostani létszám 60 százaléka marad Szegeden a cégnél más munkakörökben, 10-15 főtől pedig megváltak, mert szakmailag nem feleltek meg a követelményeknek. Azok pedig, akiknek sem a Szegeden kínált, sem pedig a mohácsi munka nem tetszett, azok más cégeknél, vagy külföldön keresik a boldogulásukat.

A Délmagyarország munkatársa találkozott baranyaiakkal is a szegedi cég előtt, akik elmondták, Nagyharsányból érkeztek betanulásra a csongrádi megyeszékhelyre, ahol szállást és napi háromszori étkezést kaptak, valamint 742 forintos órabért (bár a cikk nem tér ki rá, valószínűleg ez bruttó összeg lehet - a szerk.) Ők úgy tudják, január 9-én indul be a próbaüzem Mohácson.

A cikkben megszólalt egy szegedi munkás is, aki 14 éve dolgozik a Picknél. Ő 750 forintos órabért kap, plusz különböző bónuszokat, ezzel együtt jön össze a havi nettó 90 ezer forint. A munkás Szegeden marad, át is képezték egy másik részlegre, emiatt órabére akár 50 forinttal (!) nőhet.

A néhai Népszabadság cikke szerint az MCS Zrt. olyan vállalást is tett, hogy közel 300 munkást Mohácsról fog felvenni. Ha ezt nem teljesítik, akkor súlyos pénzeket kell fizetniük a Duna-parti városnak - írtuk korábbi cikkünkben.

A mohácsi vágóhíd beindításával (melyet több mint 21 milliárd forintból - 2,7 milliárd állami támogatásból jött - építettek fel, 550-560 főt foglalkoztathat majd) Pécsen is bezár a Pick vágósora. Az itteni dolgozóknak is felajánlották, hogy Mohácson folytathatják tovább a munkát, ám augusztusban még a néhai Népszabadság arról írt, hogy ezt jelentős fizetésemeléssel vállalták volna a munkavállalók. A helyzetet az is nehezíti, hogy egy eszéki húsüzembe havi 1500 eurós - félmillió forint - csábítják a dolgozókat.

A mohácsi vágóhíd Csányi Sándorhoz köthető, aki nemrég lett Baranya díszpolgára.