Jön a Kutatók Éjszakája a Pécsi Tudományegyetemen!
Az Európa-szerte megrendezett Kutatók Éjszakája hagyományosan minden év szeptember utolsó péntekén várja a tudományok iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat. A kutatóhelyek péntek délutántól egészen az esti órákig mutatják be országszerte a tudomány fontosságát, mindennapi szerepét és a kutatói életpálya változatosságát látványos, interaktív, sokszínű programjaikkal. Idén a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) közel 250 programmal, tíz helyszínen várják az érdeklődőket szeptember 27-én 16 órától.
A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése is demonstrálja a tudomány jelentőségének növekedését világunk jövőjének alakításában. A kutatás-fejlesztés és az innováció; az új, tudásintenzív termékek előállítása Európa jövőbeli versenyképességének a záloga. Éppen ezért kiemelt fontosságú a „kutató” személyének bemutatása, a kutatói életút népszerűsítése, és a fiatalok figyelmének felhívása a kutatói és fejlesztői karrier lehetőségére.
Ismét eltelt egy év, így idén is várják látogatóikat a Pécsi Tudományegyetemen, közel 250 izgalmas programmal, tíz helyszínen nyílnak ki idén is a PTE kapui, valamint a laboratóriumok és kutatóhelyek ajtajai.
A Pécsi Tudományegyetem 2024. évi programajánlója:
Állam- és Jogtudományi Kar
- Ez állati! – Az állatok jogai Magyarországon
- A digitális szkepticizmus és a mesterséges intelligencia jogi kihívásai
- A kvantumgazdaság a jövőnk
Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar
- Autizmus vizsgálata rágcsálókban? Lehetséges!
- Így élnek a sejtek a sejttenyésztő laboratóriumban
- Bioterrorizmus – a jövő kihívásai
- Barna zsír, fehér zsír: jó zsír, rossz zsír?
- Italok koffeintartalmának mennyiségi analízise
- Ha a gyógyszer beszélni tudna
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
- Természetes fóbiák – Miért (nem) félünk a természettől?
- Mit mesél a nyelvről a szleng?
- A Nemzetközi Brigádok magyar tagjai a francia internálótáborokban
Egészségtudományi Kar
- A szív anatómiája: Hogyan működik a legfontosabb szervünk? | Szívboncolás
- Étrend-kiegészítők: te mit gondolsz róluk? Beszélgessünk!
- Mikroműanyagok az étrendünkben: Az vagy amit megeszel?
Klinikai Központ
- "Halál a májra"– májkárosító szerek és kimutatásuk
- A sürgősségi sebészettől a szervátültetésen át a robotsebészetig
- A fogszabályozás rejtelmei
Közgazdaságtudományi Kar
- Fedezd fel a Benned szunnyadó vállalkozót!
- Karaktergyilkosság. Megsemmisül a hírnév? – Esetek és tanulságok
- AI escape room a Pécsiközgázon
Műszaki és Informatikai Kar
- Megújuló energiák mindennapi használatban
- HÍDaljuk át a távolságokat!
- 3D Nyomtatás a mindennapokban
Természettudományi Kar
- A dinoszauruszok hajnala és alkonya – Egy sikertörténet első és utolsó felvonása
- Mesterséges intelligencia a kémia területén
- "A láthatatlan légió": Mikroszkopikus lények láthatóvá tétele, vizsgálata
Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont
- "A láthatatlan világ felfedezése: Az elektronmikroszkópia csodái"
- Rágcsálók vírusai emberközelben
- A látás. Retinától az agyon át a viselkedésig. (laborbemutató)
Pécsi Tudományegyetem 3D Nyomtatási Központ
- Látogatás a 3D nyomtatási központba – Fedezd fel a jövő technológiáját!
Kiket várunk? Mindenkit!
Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya és Egyetemünk népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizen- és huszonévesekre számít, a programok vonzók és elég érdekesek ahhoz, hogy a kisgyerekektől a legidősebbekig mindenki megtalálja a számára izgalmas foglalkozásokat, részt vehet valós kísérletekben és testközelből élhet át nem mindennapi élményeket.
A szervezők célja a diákok, szüleik, tanáraik és az egész nagyközönség számára bemutatni, hogy a különböző tudományterületek a mindennapjainkban milyen mértékben szövik át életünket, mennyire fontosak ezek a szakterületek a bennünket körülvevő folyamatok leírásához, megértéséhez, új összefüggések felfedezéséhez; ahhoz, hogy jobban megértsük közvetlen és tágabb környezetünket, a körülöttünk lévő világot. Ezen túlmenően a Kutatók Éjszakája programsorozat célja, hogy támogassa a közoktatási és felsőoktatási intézmények, illetve a gyakorlati helyet biztosító vállalatok együttműködését, népszerűsítse a tudományos és innovációs tevékenységet és a kutatói életpályát.
Részletes programkínálatunk az alábbi oldalon böngészhető, a regisztrációköteles programokra szeptember 13-tól lehet jelentkezni: