Két karácsony is eltelt már, de még mindig félpályás útzár van Dunakömlődnél

2018. június 27. 08:54

2016. december közepén omlott le egy szakaszon a dunakömlődi löszfal, emiatt félpályás útzár és jelzőlámpás forgalomirányítás van azóta is a helyszínen. Azóta annyi változott, hogy már nem létezik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely a löszomlás helyreállítására akart közbeszerzést kiírni még tavaly novemberben.

Mint ismert, 2016. december 19-én a 6-os főút Paks és Dunakömlőd közti szakaszán az út menti löszfalból leomlott egy nagyobb szakasz.

A löszhomokot egy-két napon belül a Magyar Közút eltakarította, a katasztrófavédelem pedig félpályás útzárást és jelzőlámpás forgalomirányítást rendelt el a helyszínen.

Azóta a nagyobb hír mindössze az volt 2017. novemberében, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium még csak tervezgette a helyreállításra szóló közbeszerzés kiírását.

2018. június 22-én a helyszín a következőképp festett:

2016. december 19. óta mindössze annyi a változás, hogy időközben megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, helyette Innovációs és Technológiai Minisztérium lett.