Kővári prosztónak nevezte a pécsi diáklányt, aki felszólalt a tanártüntetésen

2022. október 25. 12:09 2022. okt. 25. 12:09

Az október 23-i, sok tízezer embert megmozgató szolidaritási tüntetés egyik felszólalója Pankotai Lili, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának végzős diákja volt. A pécsi diák slammelése a helyszínen sikert aratott, a kormányközeli média viszont nem hagyta szó nélkül, hogy a fiatal lány vaskos, helyenként trágárnak számító kifejezésekkel adta elő mondanivalóját. Nyisztor Zsolt, a diáklány iskolájának igazgatója a történtek után a Facebookon határolódott el tanulójának szereplésétől.

A pécsi diák slammelése óriási tapsot kapott, ám hamar a kormánymédia célkeresztjébe került a káromkodásai miatt. Természetesen a pécsi kormányoldal is kifejezte a nemtetszését.

Ez is érdekelhet: Hangosan kinevették Kővárit a pécsi közgyűlésen

Kővári János prosztónak nevezte a diáklány szövegét, majd a Facebook-oldalán megosztott egy bejegyzést, aminek kommentszekciójában feltette a költői kérdést, hogy:

"Jelentkezzen a tettes, aki ezzel a lánnyal ezt tette!"

 

 

Zárójelben megemlítenénk, hogy a pécsi politikus érdekes módon nem tartott védőpajzsot azon diákok elé, akiket Bede Zsolt lapja, a vadhajtások.hu egyszerűen patkánynak és szarházinak nevezett.

 

Nyitókép: Kővári János Facebook-oldal