Még csak tervezgetik az új munkaügyi központot - 2015-re változott a határidő
2013. október 12. 13:25
2013. okt. 12. 13:25
Máris kitolták a volt központi menza helyére tervezett munkaügyi kirendeltség megépítésének dátumát: míg nyár közepén arról beszéltek az érintettek, hogy 2014 végére állnia kell az épületnek, most az új határidő 2015 második negyedéve lett. Az új létesítmény költségei egyelőre nem ismertek, még csak az épület tervezése zajlik.
Július 10-én tartott sajtótájékoztatót a Szabadság úti volt központi menza meglehetősen leromlott épületében Csizi Péter pécsi alpolgármester, Hargitai János baranyai kormánymegbízott és Janovics László, a megyei Munkaügyi Központ igazgatója. A tájékoztatón kiderült, a menzát le fogják bontani, hogy a helyére egy új, 1400 négyzetméteres épületet húzzanak fel, amibe a Pécsi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltsége fog áttelepülni a Zrínyi utcából.
"Idén ősszel szeretnénk kezdeni a bontást, de a feltárás miatt csúszhat az indulás, ugyanis szakértők szerint a telek alatt az ókori Sopianae település széle található. Mivel EU-forrásból épül, 2014 végéig mindenféleképp át kell adni az új épületet az uniós költségvetési időszak lezárása miatt. A beruházást a Nemzeti Munkaügyi Hivatal folytatja le" - mondta el Janovics László a júliusi sajtótájékoztatón.
Október elején a Pécsi STOP megkereste a Baranya Megyei Kormányhivatalt, hogy a munkálatok állapotáról érdeklődjön, mivel a volt menza épületénél egyelőre semmi sem mutatja, hogy ott építkezés folyna. Portálunk az új létesítmény költségeiről, a kivitelező cégről, valamint a 2014 végi határidő tarthatóságáról, és az esetleges csúszásokról érdeklődött Hargitai János kormánymegbízottnál.
A beruházás költségeire a kormánymegbízott az alábbi választ küldte el: "A pontos költség még nem ismert, jelenleg az új épület tervezése zajlik. A TIOP 3.2.1. projektben a fő kedvezményezett a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH), aki a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal (KIH) konzorciumban, a megyei kormányhivatalok együttműködésével valósítja meg 6 milliárd forint összköltségvetésű projektjét, amelynek keretében Magyarországon összesen 56 munkaügyi kirendeltség felújítása, átalakítása, építése valósul meg. Információink szerint Pécsett, a Szabadság úton tervezett építkezés ennek a projektnek a legnagyobb beruházása lesz."
A 2014 végi határidő tarthatóságát és az esetleges, máris bekövetkezett csúszást firtató kérdésünkre az alábbi választ kaptuk: "Az építési engedély kiadásának feltétele az előzetes régészeti feltárás. A KIH szakembereinek feladata a jogi előkészítés, és a tervezett munkák elvégzése. A projekt 2015. június 30-ig tart, a Pécsi Kirendeltség átadása a beruházás mérete miatt 2015. II. negyedévében várható."
"A kivitelezésre nyílt közbeszerzési pályázat kerül kiírásra. Reményeink szerint az építkezés megvalósításában akár fővállalkozóként, akár alvállalkozóként helyi cégek is szerepet kaphatnak" - írta a kivitelező személyére vonatkozó kérdésünkre válaszul Hargitai János kormánymegbízott.
Forrás:
Forrás: Pécsi Stop