Megint nem sikerült kizáratni a pécsi ellenzéket a választásból

2019. szeptember 3. 18:39

Ez a nyomorult választási törvény, csak a baj van vele: a területi választási bizottság elkaszálta a Kővári vezette ÖPE fellebbezéseit, így mégsem sikerült már eleve kizárni a választási versenyből az ellenzéki összefogás polgármester- és 5 képviselőjelöltjét. Pedig hát, de szép is lett volna, és mennyire egyszerű.

Fotó: Pécsi STOP

Amint arról a hétvégén beszámoltunk: az utolsó pillanatban is azt igyekezett elérni a pécsi Fidesz és egylövetű holdudvara, hogy maratoni választási futás helyett egy százméteres kocogással nyerjenek október 13-án.  A Fidesz és az ÖPE több beadványban támadta meg Péterffy Attila, az ellenzéki összefogás, a Mindenki Pécsért polgármesterjelöltje és öt képviselő aspiránsa nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottságnál.

A területi bizottság kedden tárgyalta az ügyet, de minden jelölt esetében elutasította az ÖPE fellebbezését. (A szóban forgó ötödik képviselőjelölt a választási bizottság honlapján még nem jogerősként szerepel, de az ő nyilvántartásba-vételét  határidőt túllépve fellebbezte meg a Fidesz, ezért érdemben róla nem is tárgyaltak - a szerk.) A Fidesz leghűségesebb civil szervezete 3 napon belül a Pécsi Törvényszéken támadhatja meg a döntést. A tippünk az, hogy nem hagyják annyiban.

Forrás: Pécsi STOP