Nyílt vitára hívta Polyák Gábor Hoppál Pétert

2019. december 25. 09:52

A PTE Kommunikáció Tanszékén egy bérelt teremben tartott érzékenyítő előadásokat több napon keresztül az Emberség Erejével Alapítvány, amely kiverte a biztosítékot Hoppál Péternél, mert szerinte a szervezet hangsúlyos feladata a melegek iránti érzékenyítés - de Polyák Gábort, a rendezvénynek helyet adó tanszék vezetőjét is bekóstolta a Facebookon. A tanszékvezető sem rest, viszontválaszában nyílt vitára hívta az országgyűlési képviselőt, aki viszont bocsánatkérést vár el, illetve ezek elmaradása után más útra terelné az ügyet.

Fotó: Facebook/Hoppál Péter

Továbbra sem csitul a kormánypárt részéről az indulat amiatt, hogy december közepén egy háromnapos rendezvényen a pécsi Emberség Erejével Alapítvány az emberi jogokra érzékenyítette a résztvevő iskolás csoportokat. A foglalkozások egy részén előkerült a szivárványcsaládok és a homoszexualitás kérdésköre is, de nem ez volt az esemény fő profilja. 

A pécsi kormányoldali lapok már a rendezvény előtt nekiálltak félremagyarázni a dolgokat - írtuk korábbi cikkünkben -, mindegyik a melegjogokat emelte ki (holott az az alapítványt vezető Nyirati András szerint ez és szivárványcsaládok helyzete az egész program körülbelül egytizedét tette csak ki). Ezen bepörgött Hoppál Péter volt kulturális államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő is, több ilyesfajta cikket is megosztott a Facebook-oldalán. 

Nem tudni, hogy ennek folyománya lett-e a dolog, de a rendezvény második és harmadik napján idősebbek tűntek fel a PTE Kommunikációs Tanszékén (ott bérelt termet az alapítvány), hogy számonkérjék az ott dolgozókat, 

"miért engedjük be ide a buzikat."

Erről dr. Polyák Gábor, a tanszék vezetője számolt be egy hosszabb Facebook-bejegyzésben:

Az esetet több lap is leközölte - köztük a Pécsi STOP is -, az önkormányzati lap is megírta. 

Ezt osztotta meg Hoppál Péter néhány napja a Facebook-oldalán, a következő szöveggel:

A pécsi 12 év(!) feletti diákokat "érzékenyítő" libsi bulika kudarcba fulladt. Az iskolák ugyanis tudtommal nem küldtek diákokat. A cikk tehát újabb hazugság, nem volt mit megtámadnia a nyugdíjasoknak! Engem azonban a Soros-média új terméke betámadott az agymosott pecsma.hu hasábjain. Itt a válaszom nekik:

"Polyák és Nimmerfroh urak hazugsággyára Rákosit és Kádárt is lepipálja. Önöknél az egyetemen a nyílt kormányellenes politizálás, na az rendben van minden órán, ugye, Polyák úr? Gratulálok! Az én hallgatóimtól meg lehet kérdezni, önökkel ellentétben én soha nem vittem be politikát az órára! Ja, sajnos abban is hazudnak, hogy az egyetem nem bukott politikusok menedékhelye! A PTE tele van bukott balliberális politikusokkal, de ez EDDIG nem volt gond. Újra gratulálok! Mint ahogy a lezüllesztett pecsma.hu-hoz is gratulálok! Jár a csoki Gyuri bácsitól! Rólam hazudozhatnak fel-alá saját beteg világukban, lehet engem bukottnak nevezni, meg majdnem bárminek is, de az emberek nem hülyék, és nem lesznek libernyákok! Hiába küzdenek a zsoldosok ezért!
Boldog karácsonyt!"

Ehhez a bejegyzéshez szólt hozzá Polyák Gábor is a következőképpen:

Üdvözlöm kolléga úr! Ha ideje engedi, szívesen látom egy nyilvános vitára az emberi jogok oktatásban betöltött szerepéről. Ott lesz alkalma elmondani azt is, miből gondolja, hogy az én óráimon pártpolitika lenne a téma. Egyébként rosszul tudja, nagyon sok középiskolás járt az Emberség Erejével Alapítvány programján. Ha éppen az egyetemen lett volna, Ön is láthatta volna őket. Önnek is boldog karácsonyt!

Hoppál Péter erre válaszul arról értkezett, hogy ő olyat nem is írt, amire Polyák Gábor hivatkozik, majd azt lengette be, hogy bocsánatkérést vár a szerinte megcáfolt hazugságok után, és ha ez elmaradna, akkor kész más útra terelni az ügyet. Emellett Polyákról még azt írta, hogy "notórius hazudozónak" tűnik.

Tisztelt Uram! Ön nem tud mást, csak mi lényege... Minden megszólalásával újabb csúsztatásokat tesz, hazugságokba keveri önmagát.
1. Nem írtam, hogy Ön "pártpolitizál", hiába is adja a számba! De kérdem, mi más az, amit Ön művel, mint virtigli politika?
2. Azt írja, "nagyon sok középiskolás" járt az érzékenyítő programjukon. Mennyi az a nagyon sok? Azokban a napokban ugyanis tanítás zajlott az iskolákban...
3. Azt is írja, "ha éppen az egyetemen lett volna..." - mármint én. Ön kommunikációs szakember ugyebár. Ezzel a mondattal azt az üzenetet sejteti, hogy én nem járok be az egyetemre, talán nem is tartom meg az órákat? Ezt visszautasítom! Újabb hazugság, amit a heti rendszerességű óráim cáfolnak.
- Összességében tehát várom az fb posztjaiban, kommentjeiben velem kapcsolatban írt sorozatosan csúsztató, személyeskedő, immár tételesen cáfolt hazugságainak egyenkénti bocsánatkérését. Ennek elmaradása esetén más lépésekre kényszerít.

Egyébiránt megköszönve vitára szóló invitálását engedje meg, hadd fontoljam meg, leülök-e olyan emberrel vitázni, aki 24 órás "ismeretségünk" alapján notórius hazudozónak tűnik. Kollegiális üdvözlettel:
Hoppál Péter

Ez már csak azért is vicces, mert Hoppál Péterről korábban már kiderült, nem mondott igazat a Magyar Helsinki Bizottságról, de volt, hogy Bajnai Gordonnak mondott olyanokat, amikről aztán a Kúria találta úgy, hogy nem kellett volna.

Forrás: Pécsi STOP